RIDEG SÁNDOR INDUL A BAKTERHÁZ. 1. oldal

Átírás

1 RIDEG SÁNDOR INDUL A BAKTERHÁZ 1. oldal

2 1 Nemhiába, hogy még csak kamasz vagyok, de nem is sikerült még nekem soha semmi. Kivéve ezt a könyvet. Pedig olyan szomorú és fura dolgok történtek velem, hogy ne tovább! Beszélték felőlem az emberek, hogy csudagyerek vagyok, meg hogy bár akasztottak volna föl kétnapos koromban, mert nem lesz belőlem becsületes ember se így, se úgy. Anyámnak meg egyenesen azt javasolták, hogy tekerje ki a nyakam inkább előbb, mint utóbb. Ha levelet kaptam volna, így címezték volna meg számomra az atrecot: "A szépreményű Bendegúznak a Feketesas uccába, saját keze közé." Anyám az ég szerelmére kért, hogy javuljak meg jószántamból, vagy ha nem, hát így is, úgy is elvisz engem az ördög. Mondtam anyámnak, hogy amint lehet, rögtön megjavulok. De hát faluhelyen ez se megy olyan gyorsan. Aztán, amikor már félig-meddig megjavultam, jött panaszra Varga Pista, a költő. Ez a vén gazember meg erőnek erejével azt állította, hogy én minden este odaállok az ablaka alá, ahol a falubeliek csizmáit foltozta, és beveretem vele a saját üvegablakát kaptafával, ráöltögetem a nyelvem, őrá, aki az egész megyében leghíresebb csizmadia, holott egyetlen szavába kerülne az urak előtt, és engem becsuknának a dutyiba... Ilyen csekélységen múlt az életem, mert a rabságot ki nem bírnám, annyi szent. Anyám nagyjából megint csak fölpofozott, és azt mondta: - Javulj meg, Bendegúz, amíg szépen vagy, mert meglátod, előbb-utóbb elvisz téged az ördög... Miután a tél elmúlt, anyámnak kezdett igaza lenni. Ez meg úgy történt, hogy egy este, amikor hazamentem, a csépai kupecet találtam ülve az asztalnál, ahol rendes körülmények között én szoktam ülni, mivel én vagyok családunk dísze, virága, mint ezt mondani is szokták a szomszédok. Anyám rám mutatott, és ezt mondta a kupecnek: - Ez az a fiam! Azt hiszem, megfelel tehénpásztornak.. Igen haragudtam anyámra, hogy csak ilyen alacsony hivatalra tart alkalmasnak. Minden álmom azt volt, hogy kutyapecér leszek vagy végrehajtó, és csendőrökkel kísérgettetem magam végig a falun, gubaszivart szívok, egyszóval : úr leszek, de nagy... Mondom, csalódással kezdődött az életem. A kupec felállt az asztaltól, és felém biccentett. Aszongya nekem : - Szerbusz, Jóska!... Nézem a kupec lábát, az egyik éppen fél kapanyéllel volt rövidebb a másiknál. A lábfeje piszoktól feketéllett. - Ejnye - mondok -, de fura szerzet! És még aszongya nekem, hogy Jóska, holott én Bendegúz vagyok. (Két nappal ezelőtt olvastam a Vöröskabátos ördögöt, akinek szintén rövidebb volt az egyik lába a másiknál.) Mi ez? - mondom magamban -, csak nem maga az ördög gyött el értem személyesen?... - Bizony aggódva vizsgáltam a kupec egyik lábát, amelyik kétségbeejtően hasonlított 2. oldal

3 a lópatához. A kupec anyámhoz beszélt: -Igen jó lóbőrnek látszik ez a gyerek. Még máma elviszem... Szó, ami szó, igen nehezemre esett, hogy anyám, akiben mindig bíztam, nem öntötte szemközt a kupecet avval a fazék forró vízzel, amely a tűzhelyen főtt legalább dél óta. Ki is mentem a konyhába támaszkodni. Anyám utánam jött, és vigasztalt: - Ördög? A fenét ördög! Gyere csak, beszélj vele, majd meglátod, milyen jó ember. Az egyik lába nyomorék. Dehogy van azon patkó.. Bementünk együtt a szobába. A kupec a szoba közepén nyújtogatta rövidebb lábát. Gyorsan odaültem a helyemre. A kupec üljön a padkára, vagy ahová akar. Az én helyemre nem ül, erről jótállok. Csúnya verekedést rendezek itt, ha hozzám nyúl ez a patás ördög. A kupec nyerítve beszélt anyám felé: - Én pöngő árát szoktam enni, de csak hatosokkal fizetek érte, nyihi, nyaú, hi, hi, hi, haj, haj!... Még azt merte mondani anyám, hogy jó ember ez a patás. A kupec felém kapkodott hosszú körmeivel, és meg akart simogatni. - Ne nyúljon hozzám - mondok -, mert ütök ám hirtelen. Engem ne karmolásszon össze! A kupec erre elkezdett tiszta szívből nyeríteni : -Ha oda lesz a nyáron, majd megtanulja a gyerek a kutyafittye emberséget, nyihí, nyaú!... - Legyen nyugodt - mondom -, ha én eccer elkezdek nyeríteni, sokkal szebben csinálom, mint maga... nyihí, nyaú, nyihí!... Így esett meg, hogy anyám szájon tenyerelt. A képem csupa latyak lett, merthogy ritkán fújom ki az orromat, mivel nem szeretem az ízléstelenséget. Ilyen pofont még apám sem adott, bár nem panasznak mondom, de én mindennap megkaptam a porcióm. Most föllázadtam a pofontól, vagyis lefeküdtem a padlóra. Miért is nem halok meg inkább, ha én nem, akkor hát ez a ronda patás, miért nem akasztja föl magát. Igaz, hogy sötét van, de kivételesen fölvezetném a padlásra, zsineget is adnék a nyomorultnak. így keseregtem a földön heverészve. A kalapom messzire repült, és nem volt kedvem már utánanyújtózkodni. Anyám föl akart emelni, de visszaestem. A kupec is odabicegett, nagyokat szítt a tülökforma vastag orrából. Erre megerősödtem. Visszaültem az asztal mellett való helyemre. -Nem kell még elmenned - vigasztalt anyám -, ráérsz holnap is. Ugye, Tappancs úr, nem sietős a dolog? -Én rögtön el akarok menni - mondtam. Úgy gondoltam, hogy ilyen rossz anya nem érdemli meg, hogy olyan jó fia legyen, amilyen én vagyok. - Nagyon jó helyre viszlek - magyarázott a patás -, olyan dolgod lesz, mint őfelségének, nem köll tenned semmit, a sült pulyka csapatosan röpül a levegőbe, eltátod a szád, azt kapod be, amelyiket akarod. Osztán milyen jó levegő van arrafelé! A halottak is föl szoktak támadni tűle. Én nem szoktam minden hülyeséget elhinni, meg is mondtam a patásnak. De ő, hogy igenis, ő látott, vagyis hallott ilyen dolgokat. - Azt ne higgye - mondom -, hogy én olyan ijedős vagyok - és csak röhögött a patás. Aszongya: - Tudom én, hogy te derék gyerek vagy, éppen azért akarlak elvinni. Nem magamnak köllesz, ne féjj! Ámbár rám férne a segítség, én inkább megiszom, ha 3. oldal

4 fölös pízem van. Megmondom nyíltan, nem csinálok titkot belőle. Hogy a patás ivott-e vagy se, ebből nehezen lehetett volna titkot csinálni, mert az orra olyan lila-fekete volt, mint a tajtékpipa. A lópataforma lába nem mutatta, de az orra világosan elárulta, hogy mégiscsak emberrel van dolgom. Kezdtem belenyugodni, hogy vele megyek. - Még majd áldani fogsz engem, amiért ilyen jó helyre szereztelek. Sokan hálálkodtak má nekem!... Csakugyan áldottam a kupecot. Arra gondoltam, hogy mennykő égetné meg levelestől, ágastól, ahogy a botjára támaszkodik. Miatta lett hűtlen hozzám az anyám! Apám bicskáját elcsentem a fiókból, mert nem lehet tudni semmit, hátha az ördög jött el értem ember képében. Csak azt csudáltam, hogy ha csakugyan az ördög, miért nem tett bele a tarisznyájába, ha már ennyire pokolra szántam magamat. Most már biztosan tudtam, hogy vele megyek. Nem vonhatom vissza a szavam. Még azt gondolhatná ez a felemás ember, hogy félek. Az ördögember lecsattantotta hüvelykujjával a pipakupakot, jóéccakát mondott, így hát én is elbúcsúztam az anyámtól. Azt mondtam az anyámnak : - Ne sirasson, édesanyám, ha meghalok.. A hideg éccakába egymás mellett mendegéltünk szépen a patással. Az utcán szégyenkezve pislogtak a petróleumlámpák, talán éppen énmiattam, hogy ilyen furcsa társaságba keveredtem. A kutyák meg végigugattak a faluban amerre csak mentünk. Nekem már ez is túlságosan gyanúsnak látszott. Mit szépítsem a dolgot: a hideg futkározni kezdett a lábam szárán. -Milyen piszok hely ez a falu! - mérgelődött a patás. - Te nem érzel valami szagot? Azok az átkozott kutyák is hogy ugatnak. Éppen most szedtem ráncba a számokat a fejemben, hát nem összezavarták! Teljesen meg vagyok zavarodva! Úgy érzem, legyek donganak a fejemben. Kocsma előtt haladtunk, belülről cincogás, dalolás hallatszott : - Pedig ilyenkor köll számolnom, mikor józan vagyok. Ha elkezdek inni, úgyse telik ilyesmire idő. Innák én most is - beszélt a patás, -, de ide be nem teszem többet a lábam. Nagyon megsértett valaki. Akár hiszed, Bendegúz, akár nem megfogtak, oszt részeg fejjel leeresztettek a kútba kötélen - éccakának idején. Ennek a kódusa vagyok én. Úgy éjféltájban tértem magamhó odalent. A két lábam belecsüngött a vízbe, az egyik csizmám meg teljesen odaveszett. Sokáig törtem a fejem, hogy hun lehetek, mert meg vótam kötözve, oszt alulról sütött szemembe a hódvilág, de nem tudtam kitaláni sehogy. Ó, te égbe kajdászó szent Péter! Egy éccaka alatt teljesen megőszültem. Oszt, hogy a lábam már igen fázott a vízbe, elkezdtem kurjászni. Gyüttek aztán éppen elegen. Majd leégett a pofámról a bőr. Ilyen szégyent az egész falu előtt! Rögtön jelentettem a csendőröknek, de azok is csak röhögtek rajtam. Sehol a világon nem pártolják az igaz embert... A gyerekek rám kajdásznak, hogy jó vót-e a sajt... A kórság tudja, milyen a sajt. Én igen csak a pöctúrót szeretem meg a lepényt, tavasszal, mikó bornya van a tehénnek. Hát tudom én, hogy mér kajdásznak? De hát csak törje őket a rossz, igazán nem akasztom fel magamat miattuk. Száraggyon el a nyelvük, mint a csizmám talpa. - Meg mernék rá eskünnyi a csantavéri betlehemjászol előtt, hogy ennek is a menyecske az oka, akit el akartam vennyi, hogy ütne bele a faménkű. Ha nem vónék iparosember, majd a füle közé vernék a kupecbottal, de hát én sokkal finomabb ember vagyok. De csak azt tunnám, hogy mér hagyott el? No, majd kitalálom. Ki szoktam én találni mindent, ha józan vagyok. Majd hónap, a csütörtökin nyerek ötven pöngőt. Az is lehet, hogy a dupláját nyerem. Meg aztán terajtad is keresek két 4. oldal

5 pöngőt - így a patás. -Hát maga emberrel is kereskedik? - kérdeztem a patást. -Á, fenéket. Csak úgy mellékesen, ha valaki szól valamit, hát én tudok mindent. Még az égben is vannak ismerőseim. Ha neked nem teccik a szógálat, elszöksz nyugodt lílekkel, de a fejed se fájjon! Harmadnapra újra elszegődtetlek éppen a szomszédba, hogy mérgelőggyön az a kutya bakter. Legyél nyugodt, míg engem lácc, a kilátásaid szépek lesznek... Kiértünk a faluból, és egy réten kellett keresztülmennünk. Itt olyan sötét volt, mint éccaka a csizmaszárba, vagy még annál is sötétebb. -Látod azt a kis világosságot? - kérdezte a patás. - Oda megyünk. Ott vannak bekötve a lovaim. - És csakugyan volt valahol a sötétbe szórva egy pici fényesség, alig lehetett észrevenni. Én már se láttam, se hallottam, annyira fázott a lábam. Legszívesebben elbőgtem volna magamat. Sokára aztán ez is elmúlt. Úgy jártam a deres fűben, hogy se hideget, se meleget nem éreztem. A patás is emelgetni kezdte a lábát. - Lefagy a lábam! - nyöszörgött felém. Félreállt az út szélére, és meleg vizet eresztett a lábára. Ettől kezdett csak igazán fázni a lába. Akkorákat horkantott, mintha lóvá akart volna változni, a fülei, úgy láttam, máris akkorára nőttek, mint valami öszvérnek. -Neked nem fázik a lábod? - kérdezte. - Hogy gondolhat ilyent - mondom -, nem olyan családból való vagyok én! Eszibe se jusson ilyesmi. A tanya, ahol a világosság látszott, sehogy se akart közel kerülni, inkább egyre távolabbról hunyorgott. A patás nagyokat dobbantott. Én meg örültem, hogy majd lefagy a lába. Úgy gondoltam, hogy itt hagyom a réten, és anyámnak elmondom, hogy a jóember útközben elpusztult. Ebben aztán keservesen csalódtam. Alig tudtam utána megvigasztalódni. A tanya előtt kijelentette emberem, hogy egyátajjában nem fázik a lába. Ilyen az én balszerencsém! Lompos kutyák szaladtak elénk a tanyából, és a patás közéjük vágta a kupecbotot. Az ajtó előtt koromfekete macska púposította a hátát, szakasztott olyan volt, mint a száz esztendős jövendőmondó macskája a csízióba. A patás az ajtóhoz bicegett. A kopogtatásunkra egy piros papucsos néni nyitott ajtót. Olyan széles volt, mint a ház eleje. Máskülönben meg igen tetszett nekem ez az asszony. Először hozzám beszélt: - Hogy hínak? - kérdezte. - Bendegúz vagyok a Feketesas utcából. Azt hiszem, teccett hallani felőlem. Egyszer benne volt a nevem az újságba. A konyhából a szobába mentünk. Volt itt két ágy, egy asztal, székek, banyakemence, mestergerenda meg egy öreg, gazdaforma parasztember. A falon zöld tányérok lógtak madzagon. -Azt hittük, mán nem is gyün - szólt a gazda. -Egy kis beszédem vót a faluban - intett felém a patás. - Ezt a gyereket viszem a Szabó bakternak. Igen nagy gazember őkelme, minélfogva az anyja odaaggya a bakterhoz egy kis emberséget tanulni... A banyakemence mellett hosszú padka nyújtózott, ráültem, és a hátam nekivetettem a meleg kemencének. A papucsos néni tányérokat rakott az asztalra, majd egy terebélyes öregasszony csoszogott be a szobába, és elkezdődött a vacsora. Egyre-másra enni kezdek valamennyien. 5. oldal

6 A vénasszony állán lefolyt a zsír, és engem kínálni kezdett: -Nem vagy éhes, gyerek? Szívesen adok! -Nagyon jóllaktam - mondom - olyan a hasam, mint a dob. Ehün van ni! Pedig hát csakugyan éhes voltam. A papucsos néni is felém nézett. -Érdekes kölyöknek látszik, akárki fia. Aszongya a patás: -Ühüm, ühüm! - aztán falt, mint a veszedelem. Amint láttam, jóval többet evett, mint forint árát. Végül egy falat szerencsésen megakadt a torkán. No - mondom -, most csámcsogj, ha tudsz. Fuldoklott rendesen. Öklendezett, kékült, zöldült, a szeme is nekiiramodott kifelé. Ahogy az öregasszony észrevette, hogy a patás végveszedelemben van, elővett a fiókból egy fakanalat, és azt duggatta a patás torkába. A gazda meg a nyakát akarta kicsavarni mindenáron. Most megdöglesz, kutya! - mondom. Erre a papucsos asszony úgy nyakon tenyerelte a patást, hogy elterült a földön, mint egy jókora béka. De a gazda ott is csak a patás torkát markolászta, ahelyett hogy nyomban agyoncsapta vóna. Mondom - segítek, ha lehet, én is ütök egyet-kettőt ezen a randa patáson. Gyorsan kirántottam az ágy alól a gazda csizmáját. Ekkor szakadt rám az életem legnagyobb csalódása. A patás felült a földön, és olyan nyomorúságosan vartyogott, hogy megijedtem tűle. -Ő, jaj, nyihí, nyahú, haj, haj! Akkora hús vót, mint az öklöm, itt ül a vége az ádámcsutkámon... Megitatták a randát borral. Én meg visszaültem a padkára, igen szomorúan. -Ez a bor nagyon jó - mondta a patás-, ez nem akad meg a gégámon. Áldott jó bor ez, olyan, akár az anyatej. Ha anyámnak ilyen teje lett vóna, én még máma is szopnék, aszondom. Megitta a bort, aztán odatápászkodott az asztal mellé. A papucsos asszony jó szagú kalácsot hozott be. Úgy folyt érte a nyálam, mint a veszett kutyának. Már ettem volna szívesen is, de senki sem kínált. A patás, miután jóllakott, kivette a bugyellárisát, és a hatosok között kezdett turkálni, a gazda pedig aszonta: -Majd beszámítom a kosztot az istállópénzbe! Nem szeretem a filléreskedést. Tizenöt pengő lesz egy hétre, ha sokallja, avval se törődök. A patás kivett egy kékhasú bankót, a gazda elvette tőle, és zsebre tette. - Helybe vagyunk - mondta. - Hát jóllaktam Isten igazába - beszélt a patás. - Nem ettem ilyen jóízűt, mióta a köldökömet elkötötték. Úgy jóllaktam, mint az ártánydisznó ősszel. Én a kalácsot néztem, hogy hová teszik el, mert ha itt kell aludnom ebben a házban, csak megeszem én azt reggelig... Így gondolkozok, s eccer csak a patás rám kiált: - Gyere, megyünk aludni! Keresztülmentünk az udvaron, hátra az istállóba. A szénatartóban vackoltam helyet magamnak. A patás meg fölmászott a padláslyukon. Szerettem volna aludni, de a lovak egész éjjel rugdalóztak, nyihároztak. Nem szomorú, hogy még aludni se tudok? A fejem alatt a szalmában szintén egerek cincogtak. Nem is tudom, hogyan sikerült elaludnom. Éppen egy percig alhattam, amikor a kupec rángatni kezdett. -Kelj föl, te csipagyáros, három óra van. Párszor a szalmára visszaestem, amíg végre föltápászkodtam. A patás mérgesen bőgött: 6. oldal

7 -Mit bámulsz! Fogd a lovakat, oszt vezesd! Erre a vén kancára vigyázz, mert leharapja a fejedet. Ekkor látom, hogy három csúnya gebe áll előttem. Majdnem hanyatt vágódtam ijedtemben. A gebék akkorát leheltek rám, csaknem elvitt a szél. Húzgálni kezdtem a gebéket madzagon, de sehogy se fértek ki hárman az ajtón. Az egyik randa gebe meg egyenesen a lábamra lépett. Erre szélnek eresztettem valamennyit. A patás nyavalyásan szaggatta a haját, káromkodott, végül összebicegte a lovait egy csapatba. -Itt állj, majd én kivezetem, neked csak tartani köll őket! Nem nekem való mesterség volt ez. A fogaim összeverődtek. Fáztam. A jó ég vegye magához ezt a patást, mi mindent el nem követett velem. Hazagondoltam. Tegnap besütött a nap a hasamra. Csak most tudtam, hogy milyen jó keresztbe feküdni az ágyon. Kis híja, hogy tegnap bele nem estem abba az ibrikbe, ami az ágy alatt szokott lenni. És mi lesz a macskával, ha nem leszek otthon? Legalább ríhatnék egyet, ez a randa patás biztosan kiröhögne. A patás nekem négyet, saját magának meg hat lovat kötött egymás mellé, és föllódított az egyik gebe hátára, ő meg a trágyadombról cihelődött lóhátra. -Huszár vótam a heteseknél, azér tudok ilyen szépen lovagolni - mondta. Pedig hát csak úgy ült ő a ló hátán, mint a macska szokott a kemence vállán. De hát nem leszek én vele jó barátságban, csak addig, amíg kivilágosodik. Kifordultunk az országútra. A csillagok valamennyien künn pislákoltak az égi világ feketéjében: nagyon korán lehetett az idő. A patás magyarázott : - Az a fölső a Fiastyúk!... Fiastyúk az eszed tokja - gondoltam -, még majd elhitetnéd velem, hogy láttad a tojásait is. Jobban ismerem a csillagokat, mint aki föl pingálta őket - mondta a patás. No - gondolom -, meg ilyen tökéletes bolondot se láttam. Nagy hűhóval hajtotta előre a rokkant gebéket. Az útnak nem volt se vége, se hossza. Kezdtem rosszul érezni magamat a lóháton, és mikorra feljött a nap, teljesen elnyomorodtam. - Szétvág ez a büdös gebe... Leszálltam a földre, mert ugyebár, mégse halhatok meg ilyen végtelenül randa gebén? Azután, hogy leültem az országút szélére, aszongya a patás: No, mi az? Mit vakaródzol? Tán megkoszosodtál? Feltört a lova - mondom -, nem ülök többet a hátára, csupa vér lett a pöndölöm. - Az nem lehet, Bendegúz! Téged vár a Szabó bakter. - Mongya meg, hogy hol lakik, elmegyek gyalog. Valamikor majd csak odaérek. Hosszú alkut kezdtem a kupeccel. Így tudtam meg, hogy hat pengő lesz a negyedévi bérem, amit csak úgy kaphatok meg, ha Szabó bakter engem fogad meg pásztornak. - Hat pengő, uram atyám!... Ennyi pénze se apámnak, se anyámnak, de tán még a királynak sincs. - Szó, ami szó, már markomban éreztem a pénzt. Előbb-utóbb gazdag ember leszek... - No, menjünk - mondom a patásnak -, annyi pénzért én is kiállok valamit, ha négyfelé vágna a gebe, akkor is. Hosszú órák óta mentünk a lógó fülű lovakkal, amikor katasztrófa érte a kupecet. Az egyik gebéje keresztbe feküdt az országúton, és se kuk, se bakk: minden szó nélkül megdöglött. Láttam én gyászesetet máskor is, de ilyent a plébános se látott. A döglött ló ránk vicsorította a fogait, úgy nevetett. A patás csaknem megháborodott a bánattól. Sírt, rítt. Hol az egyik, hol a másik végit 7. oldal

8 nézegette a lónak. Sírva, ríva csavargatta a döglött ló füleit, farkát, aztán kihúzta a ló nyelvét, és rágcsálni kezdte, mint a macska szokta a májat. Hogy ne is mongyam: a gyomrom fölkeveredett. -No - gondolom - ezt se hittem vóna. Még majd a szemem előtt eszi meg ezt a vacak gebét. Hogy a fene az étvágyát! Most meg büdösgyufát gyújtogatott a ló orra alá; nyilván föl akarta támasztani a gebét. Mikor aztán elfogyott a gyufája, köveket emelt fel az út széléről, és azt csapkodta a ló fejére. A lónak kitört elülről a foga. A szeme behorpadt, de máskülönben meg se moccant. Úgy láttam, rendesen leszámolt evvel az árnyékvilággal. A kupec szaggatta a haját meg a két fülit, sírt, rítt, ahogy csak tudott. Sohse ríjjon kee - mondom -, nem támad föl ez a ló úgy se. Én legalább úgy látom, hogy ez a gebe röhög rajtunk. Aszongya a patás, most jutott eszébe, hogy három éve özvegységre jutott, tavaly meg meghótt a fia. Vígasztaltam, mert igen sajnáltam a lovat. - Elég rosszkor jutott ilyesmi keenek eszibe - hogy pedig a fia meghótt, ezen egy cseppet se búsuljon, mert meglehet, hogy ő most épen varnyúfészket szed a másvilágon. Én szintén nagyon szeretek fészket szedegetni. -Legalább a bőrit lenyúzhatnám - rítt a patás. - Még a bicskám sincs nálam, igaz, hogy azt is ellopták a pipámmal együtt... Nincs egy bicskád véletlenül, Bendegúz? -Dehogy van bicskám - mondom néki. Még az hiányzott volna, hogy meggyalázza apám bicskáját. Én majd csak kiheverem a gyalázatot, ha tehénpásztor leszek, de a bicska az más valami. A ló olyan szépen feküdt a sárba, hogy egészen megilletődtem. Azt tanácsoltam a kupecnek, hogy gurítsuk bele az árokba. Nem lopja el senki, aztán amikor erre jár, mindig megnézheti, ha akarja, csak a négy lópatát vigye magával, mert ez a lónak a legértékesebb része. Fene megátalkodott ember ez a patás: megint nem hallgatott rám. -A vecsési határba vagyunk - nyögdécselte -, ha ügyes vagy, félóra alatt eléred a bakterházat, oszt kérsz egy bicskát vagy kést Szabó baktertul. Ugye, elmégy, testvér! Tudod, testvér, a legdrágább dolog a lóbőr.. Ha le tudom nyúzni, új lovat veszek az árán, és neked adom a nadrágszíjamat. Indulj, testvér, szaporán hozd el a bakter bicskáját, mert addig nem tudok innen elmenni egy lépést se. Nem hagyhatom itt a bőrit. Huszonöt pengő károm van - így a patás. Megmagyarázhattam volna neki, hogy hiába nevez testvérnek, tulajdonképpen nem vagyunk ikrek, de hogy olyan rongyos pofát vágott, nem akartam megszomorítani. Miután elmagyarázta, merre kell mennem, elindultam, de még vissza se néztem. Gondoltam: akkor lásson bicskát ez a kupec, mikor én hozok neki, akkor sokáig ott ül a lova mellett. A baktert csakugyan megtaláltam. Nálánál veszedelmesebb képű embert el se tudok képzelni. Éppen a tojó-tyúkok hátuljában vájkált a hüvelykujjával, amikor ráköszöntem. - Hát te vagy az a gyerek? - kérdezte a bakterom. - Kicsit gyenge vagy, de majd a levegőn megerősödsz. Annyi levegőm van itt, hogy csuda! Mér nem állsz egyenesen, csak nem vagy nyomorék? Olyan pofát vágsz, mintha most vágtak vóna le az akasztófa köteliről... - Én túlságosan egészséges vagyok - mondom -, de most kivételesen sokat lovagoltam, holott nem születtem huszárnak. 8. oldal

9 - Hát a lókereskedő úr miért nem gyütt veled, gyerek? -Az egyik lova nagyon megéhezett - mondom -, és most azt legelteti a nyárfák alatt. A lóhalálról egy szót se szóltam. Hadd várakozzon a patás. Az idejibül kifutja, aztán minek is szomorítanám el ezt a Szabó baktert. Aszongya a bakter: - Menny, húzz vizet a teheneknek! A völgyhajlásban, távolabb a háztól egy kerekeskút volt, a kút mellett három tehén várta a vizet. A hat pengőre gondoltam, és elindultam vizet húzni. Már húztam vóna a vizet, de a vödrök sehogy se akartak kiemelkedni. Éhes vótam, és szédültem is egy kicsit. A bakter látta, hogy nem sikerül a vízhúzásom, odaszaladt hozzám segíteni. Nagy sebesen csavarta fölfelé a vödröket. Lehajoltam, és együtt ittam a szomjas tehenekkel. Aszongya a bakter: - De jót iszol! Valami jó ebéded lehetett... - így ez a rusnya bakter nekem. Szerettem volna rögtön felmondani a szolgálatot, de hogy őszinte legyek, féltem ettől a baktertől, mert rettentően vérszomjas embernek láccott... Most elmondom, hogy milyenforma ember ez a bakter. Hát először is két fót van a kabátján, hátulról, úgyszintén a térgye kalácsa is fótos előlrül. Errül meg lehetne ismerni akárhol, de még inkább arrul, hogy olyan képe van, mint a haramiának, a bajusza úgy áll, mint a szilaj bikáé, csak egyik fele verestarka, másik fele meg pogácsaszínű, aztán az egyik lába szárán vékonyabb a nadrág, a másikon meg vastagabb, a bal lábán pedig egy irgalmatlan nagy parasztbütykő van. A szájába egyenes szárú pipa szokott lógni, ami egy kicsit panyókára húzza a félpofáját. A bakter elmagyarázta, hogy merre kell legeltetnem, evvel elkezdődött a nap, ami aztán végleg szembeállított a bakterházzal... Legeltetek a vasút mellett szakadásig. Utóbb mind a három tehenet megvertem, és csak nem akart este lenni, sehogy se. Már éppen arra gondoltam, hogy elindulok hazafelé, amerrül gyöttem, mikor egy domb mögül a közelembe toppant a bakter. Úgy állt a hátam mögé, észre se vettem. S rögtön elkezdett siránkozni. Aszongya nekem, hogy igen nagy gödrök vannak a tehenek vékonyába, má pedig úgy köll legeltetni, hogy a tehenek egészen vastagok legyenek, mintha viselősek vónának. Ezt én sehogy se értettem meg az első szóra. A bakter aztán elmagyarázta, hogy kevés fű van a tehenek hasába. - Most már értem a dolgot - mondom. Arra gondoltam, hogy magam is éhes vagyok. Miért is nem hallgattam anyámra, mikor azt mondta: Tanulj, fiam, pap lesz belűled... Nem lesz énbelűlem jóravaló halott se. Hogy hazahajtottam este a teheneket, az istállóba megfejték őket, és a tejet széjjelöntögették kannákba. - Most akarsz vacsorázni, vagy ha hazajössz a faluból, mert be köll vinned egy kanna tejet a patikároséknak. -Minél előbb enni szeretnék - mondom. Egész kevés kenyeret és egy csupor tejet kaptam. Le is ültem rögtön a ganédomb mellé falatozni. Az udvar közepén köcsögfa állt, mellette egy fűrészbak és egy talicska, amiből hiányzott a kerék. A talicskából egy igen csúnya asszony visítozott rám, olyan csúnya vót, hogy ilyen a kalendáriumba sincs. Aszongya nekem: -Ne kérőddz ám órák hosszáig, mint valami tekintetes úr, te nyámnyám! - Hátat fordítottam neki. Úgy vagyok az ilyen haragos vénasszonyokkal, mint a kutya a kéményseprővel. De a java még hátra volt. Aszongya a banya : -Mit tátod a szád, fülesbagoly! Talán süket vagy, te zsivány?! -Mán mondom - megengeggyen, nénémasszony, nem tátom a számat, hanem egy 9. oldal

10 kicsit nagyothallok, mivelhogy most éppen eszek... Teccik látni, milyen szépen mozog a fülem? Aszongya erre : - Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem : ténsasszony. -Nekem mindegy - mondom -, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát. Hát nem nekem szaladt valami bottal. - A városi csibész pofád majd befogod ám, te redves, mer úgy képen nyallak a moslékkeverővel, hogy eszedbe jut a tisztelet. - No - mondom -, hun a kabátom, megyek mán hazafelé. Ekkor történt, hogy majdnem elájultam ijedtemben. A patás ember gyött a bakterommal az istálló mögül. A patás szomorúan magyarázott, a bakter meg röhögött. Aszongya nekem a bakter: - Mért nem mondtad meg, hogy mit üzent Miska bácsi? -Úgy gondoltam - mondom -, hogy nem olyan sürgős a dolog, mert hun van még karácsony?! A bakter olyant nevetett, hogy elhasalt a köcsögfa mellett. A patás meg elkezdett engem zavarászni az udvaron. Utánam dobálta a kupecbotot. Aszongya a bakter, mikor elment a patás: - Hát Bendegúz, nem hittem vóna, hogy ilyen akasztani való huncut vagy!... Egy percig arra gondoltam, hogy elmondom őszintén az ügyet ennek a bakternek, aztán úgy véltem, hogy ez a süket bakter úgyse érti meg, hogy én milyen jó szándékú gyerek vagyok, és csak elijeszteném a háztól, semmi haszon fejében. Mert tuggya meg ország-világ, hogy én mindig jó szándékú gyerek voltam, csak mire a végire értem a szándékomnak, esett bele a fene. Itt van erre rögtön egy példa: Eccer anyámmal veteményeztünk a kertben. Anyám kapával vágta a lyukat, én meg a magot vetettem, és mikor kikelt, tele lett a kertünk beléndekkel meg csalánnal. Egyszóval: akkora bozót nőtt a kertünkben, hogy rókát lehetett benne vadászni. 10. oldal

11 2 Amíg nem estem bele ilyen csávába, élt bennem a remény, hogy valamikor híres ember leszek, de most a bakterházzal végérvényesen kelepcébe kerültem. Pedig milyen gyönyörű terveim voltak, ha elgondolom! De nem akarom most elmondani minden régi tervem, hiszen úgyse érek rá velük foglalkozni, meg minek keverném össze a mai napot a tegnapival. Van nekem így is elég bajom, alig győzöm elmondani. Először is mikor idegyöttem a bakterházhoz, az első este is éhesen feküdtem le. Tovább pedig mindennap igen korán kellett fölkelnem. Már magam is azon csodálkozom, hogyan van az, hogy még eccer se szöktem el. Aztán itt vannak a levesek. A levesbe mindenféle vót tegnap is: pertlidarab, csipetke, nadrággomb, pipakupak meg miegymás... Arra gondoltam, hogy a ténsasszony talán nekem külön főzi ezeket a dolgokat, mert rettentően haragszik rám. A bakterom az sokkal szerencsésebb, mint én: ő például szarvasbogarat fogott a sűrűkrumpliba. Elkértem tülle, nekem adta. - Hunyjuk be a szemünket - mondom a bakternak -, oszt úgy falatozzunk. Evés közben becsuktam a szemem, de sokáig ezt sem bírtam ki. A kosztom utóbb ott avasodott a napon, ahová kiöntögettem. Nem túlozok, ha aszondom, hogy olyan éhes lettem, mint a farkas. Nagyon sok mindent gondoltam, hogy jóllakhassak. Allandóan a konyha körül sétálgattam. A banya meg eccer a zsírt, máskor a szalonnát kereste rajtam, seprűvel kergetett délelőtt, délután. Eccer aztán beszöktem a szobába, ahol a tejet hűtöttük, és megettem vagy húsz köcsögről a tejfölt, a köcsögöket pedig szépen összedöntögettem a vizesdézsába. A bakterom azt állította, meg én is, hogy a kárt kutya vagy macska okozta. A ténsaszszony, vagyis ahogy én nevezem, a banya, rám mutogatott. Nagyobb baj ebbül se lett, de az egész bakterház ellen bosszút fogadtam. Nem is halogattam sokáig a dolgot. Másnap a hútőszobába hordtam a vizet. Vagy harmadszor fordultam a vödrökkel, mikor a banya belehajolt a dézsába, hogy megméri a víz mélységit. Gyorsan behunytam a szemem, és csak úgy vaktába végigöntöttem egy vödör vizet a banya hátán. Ó uram, ne hagyj el! Micsoda acsarkodást csapott! Olyan hangon visítozott, hogy azt el se lehet mondani. Kis híja, hogy le nem fékeztek miatta egy tehervonatot, ami éppen a bakterház előtt döcögött. A banya átkozódott, én meg esküdöztem, hogy nem láttam semmit, merthogy rövidlátó vagyok. Főképpen a kolbászból szoktam igen rövideket látni, amikor enni kaptam belülle. Mert, nehogy azt higgye valaki, hogy úgy potyára esküdöztem. Én meg nem esküdök hamisan egy fej vöröshagymáért se. A banyát csakugyan nem láttam, én legalább azt állítottam. Kiszaladtam a szobából, mert a banya agyon akart verni csizmasámfával. Az istálló megett olyan jót nevettem, alig bírtam lábra kelni. Mondhatom, régen értem meg 11. oldal

12 ilyen jó napot. Hogy kinevettem magam, visszamentem a hűtőszobába. A bakterház népe körülállta a banyát, aki a családom meg a származásom tette szóvá, de igen barátságtalanul. A bakterné szintén meg akart verni, csak a bakterom pártfogolt némileg. Úgy vigyorgott, mint a fakutya. Azt tapasztaltam, hogy titokban a bakterom is egyetért velem. A ténsasszony ettől kezdve állandóan üldözött. Lusta zsiványnak, akasztófa tulipánbimbónak nevezett engem. Ezt megszoktam volna könnyen. Tudtam, hogy a fő dolgom abból áll, hogy a kopár mezőkön gömbölyűre legeltessem a teheneket, ami csak úgy volt lehetséges, ha a parasztok vetéseit lelegeltettem. Ha rajtakaptak ilyen ügyeken, akkor alaposan megdöngettek, különösen eleinte. Nemsokára annyi hurka lett a hátamon, hogy ennyi a kirakatba sincs. A legnagyobb bajom mindemellett a ténsasszony maradt. Ő hozta ki minden déltájba a reggelimet, és ilyen szavakkal hajította felém a kenyerem meg a szalonnám: - Ne, egyél, a fene egyen ki a világbul! Hogy száradna ki belüled a máj, a cufla meg a bél, hűljön rá a bőr a pofádra. Nem is tudom, milyen vőlegény lesz belőlem, ha megfog az átok. Amint megfigyeltem, a szalonnám, kenyerem naponta kisebbedett. Utoljára csak mutatóba hozott ennivalót. Odáig jutottam, hogy már a nyelvem se mertem ráöltögetni. Kezdtem alázatos lenni. Megmondom őszintén: olyan finoman köszöntem neki, ahogy csak lehet. Mondom neki, de nagyon finoman: kezit csókolom, ténsasszony! De szép színe van keenek, olyan szép sárga. - Tudja már, mire gondolok?... Erre olyan cudar zenebonát csapott, hogy a madarak is el akartak költözni miatta a határból. Másnapra aztán úgy megéheztem, hogy valósággal négykézlábra álltam kínomban. Ha nem szégyellem magamat, hát rögtön elkezdtem volna legelni a vasút mellett. El is határoztam, hogy amennyire a nadrágszíjam engedi, most az egyszer megtöltöm a hasamat tejföllel. Dél volt, mikor eloldtam a láncról a kutyát, ennek utána pedig bevittem a hűtőszobába. És miután minden tejfölt megettem, egy zacskó túrót is bekebeleztem az ingem mögé, hát a kutyát csúnyán kikentem aludttejjel, a fülitől a farkáig, aztán rácsuktam a szobaajtót. Még nem hajtottam el a teheneket, mikor a bakter fölfedezte a kutyát meg a kárt. Eccerre világos lett előtte minden. És a kutya most a múltkori eset miatt kihúzta a rövidebbet, hogy őszinte legyek, teljesen ártatlanul. A baktert elfutotta a méreg, és a moslékkeverő fával úgy megvonyíttatta szegény Bundást, hogy az teljesen össze-cifrázta a szobát. Ilyen nehéz eset nem történt a háznál, mióta én vagyok a pásztor. A bundáskutyán alig maradt emberi ábrázat: már nem is úgy tekintett ki a kutyaházból, mint egy jóravaló bundáskutya, hanem mint egy vadállat. Én vigasztaltam meg a szegény párát. Odamentem a kutyaházhoz, és megígértem neki élőszóval; hogy amint lehet, kártalanítom. Mondom a Bundásnak: - Majd szedek neked farkasalmát az erdőben, avval kikezellek. Bundás, te szereted a farkasalmát? Ha pedig az se használna, bekenem a képed pipamocsokkal meg pókhálóval. Vóna itt még más orvosság is, azt a tehéntől kellene elvenni, de tudom, hogy mennyire utálod a tehenekét... A bakter kurjászott értem. Otthagytam a Bundást, és bementem a hútőszobába tanácskozni. A nagy asztal körül összeült a bakterház népe megtárgyalni az esetet, köztük én is. A bakter aszongya, hogy agyon köll ütnöm a Bundást. Már tudtam, 12. oldal

13 hogy a kutyát eladom néhányszor, mert a jó kutya hazajön a gazdájához, ha mégannyira megverik is... A pénzt majd megtartom magamnak. Aztán, ha Bundás jól viselkedik, ami felöl előre biztos vagyok, hát el lesz velem továbbra is az istálló környékén. -Jó, jó - mondom a bakternak -, agyon ütöm én a Bundást, csak bízza rám. A ténsasszony azt javasolta, hogy én mossam föl a kutya után a szobát. Megmondtam neki áperten, hogy az én munkámból éppen semmi se lesz. Aztán a bakter is mondta, hogy én majd fölmosom. -Én bizony föl nem mosom - mondom a bakternak -, inkább aggya ide azt a két pengő negyven krajcárt, ami nekem jár, azután Isten álgya meg keedet is. Elmegyek haza. Én azért vagyok a bakterháznál, hogy gömbölyűre legeltessem a teheneket. Tegnap is beverte egy paraszt a fejemet. Már megyek is hazafelé. - Hát mehecc! - mondja a bakter. - Megyek hát! - mondom. Azután, hogy a sublód fiókjába összekerestem ingem, gatyám, nagyon megijedt a bakter. Aszongya: - Hát csak menj legeltetni. A mama szívesen fölmossa a szobát helyetted. A mama annyira mérges lett, hogy nekem akart szaladni. Mondom neki: - Sose acsarogjon, ténsasszony, hanem hasaljon neki a fődnek, oszt vége van! Mire való ez a folytonos civódás? Vagy azt akarja kee, hogy hírbe kerüljön a bakterház? Aszongya a banya: - De most mán tisztulj elüllem, a fene egye meg a prédikációs fajtádat! - és kétkézre fogta a moslékkeverőt. Mit tehettem volna mást, szépen kisétáltam a szobábul. 13. oldal

14 3 A banyának békét hagytam, mert nem akartam, hogy a kutyahistória után állandó vérontás legyen a bakterháznál. De a kenyerem meg a szalonnám utoljára olyan kicsi lett, hogy csak akkor találtam meg az ablakdeszkán, ha föltettem a bakterom messzelátóját. Szóval, ami azután következett, az teljesen akaratomon kívül történt. Valahol a harmadik határba igen jó legelőt födöztem föl, itt hamar gömbölyűek lettek a tehenek. A tőgyük meg úgy dagadt a sok tejtül, hogy alig bírtak menni. A bakter minden este megdicsért. Annyi becsületem volt, hogy ennek a fele is elég lett volna. Így állt a szénám, amikor a banya früstököt hozott a határba. Beszélni akartam vele, meg akartam neki mondani, hogy legyünk jó viszonyba. Nem volt nekem annyi rossz szándékom se, mint a ma született báránynak. Odagyün elém a ténsasszony. Mondom aztán neki: -De jó, hogy itt van, ténsasszony! Kezit csókolom! Ha rám hallgat, megmondom, hogy szeretem én kendet, ha nyanyának nevezik is. Hát uramfia! Olyan rikácsolásba fogott, hogy kezdtem szégyellni magamat. Mondom aztán neki : -Most aztán mars hazafelé, akasztanivaló ráncos bocskor, mert vagy te nem leszöl, vagy én - Erre fölkapott egy bagikövet, és olyan szerencsétlenül elcélozta a fejemet, hogy bukdácsolni kezdtem az árokba. Úgy ijesztésképpen szeme közé vágtam a bunkósbotomat, nem is úgy gondoltam, hogy a bot a hátának repül. Erre úgy jajgatott, hogy a Bimbó tehén is megcsóválta a szarvát: sokallotta a lármát. A banya meg jajgatott, hogy ő meghal, meg ez, meg az. -Halj meg - mondom -, nem köll azért ennyire kurjászni. Hova lyukadna ki a világ, ha minden halott ilyen csúnya ordítozást csapna. És csak visított, mintha nyúzták volna. Ilyen zenebonát semmiség miatt - ez sehogy se fért a fejembe. Volt nekem ügyes-bajos dolgom máskor is evvel a banyával, de így lármázni még álmomban se hallottam. Ami pedig az udvariasságot illeti: mindenki láthatja, hogy én nem szoktam túlmenni a finomság határán. Fene tudja, mit gondoltam, mit nem, de ezen a napon nem hajtottam haza delelni a teheneket. Féltem a ténsasszony haragjától. És minthogy én életemben sose tévedtem, így most se tévesztettem el a bizonyosságot. Este már bottal várt rám a bakter a kút mellett. Rögtön fölismertem a szíve szándékát. A teheneket magukra hagytam, én meg fölültem egy kilométerkőre gondolkozni: - Még az hiányzik, hogy megverjenek. Csak öregebb vónék, mennyire összerugdosnám ezt a baktert. A bakter csakugyan meg akart verni. Mondom neki : - Hallja, nekem nem parancsol! Nem szolgálok tovább. Holnap meg elmegyek pásztornak az útkaparóhoz, tuggya meg! A bakter erre mintha barátságosabb lett vóna. Leengedte a botot, és aszongya: - Mér mennél te az útkaparóhoz? Hírbe akarod hozni a bakterházat? Elmondtam neki a dolgokat: Mindennap éhes vagyok itt - mondom. - Kevés a kenyerem, kevés a szalonnám. 14. oldal

15 - Hát mekkora kenyeret akarsz, Bendegúz? - kérdezte a bakter. Vettem egy követ a kezembe: - Legyen ekkora a kenyér, a szalonna meg ekkora. - Kisebb követ tettem a nagyobb mellé. - Na, csak gyere haza, Bendegúz, majd megmosom otthon az öregasszony hátát. Mentem a bakterral. A teheneket bekötöttük az istállóba, azután a bakter elhívott a szobába enni. - Nem túlozok - mondta a bakter -, de amit megeszel, azt megérdemled. Begyógyult-e a fejed? - Melyik? - Hát amelyiket a parasztok bevertek. - Az begyógyult - mondom -, most egy csúnya daganat van a bokámon, alig tudok szaladni... Ez a bakter is olyan kétszínű ember. Úgy tett, mintha sajnálkozna, de láttam, hogy röhögni akar. Egyre locsogott a fülembe mindenféle bolondságot. Aszongya, hogy: - Azt beszélik a rossz nyelvek, hogy te mindég a tilosba legeltetsz. Itt vót egy paraszt, hogy fizessem meg a muhart, amit lelegeltettél. Mondtam neki, hogy akkor gyüjjön a markát tartani, ha megfogott téged, addig meg fogja be a gombáját. - Egy szó se igaz ebből a muharból - mondom a bakternak. - Tulajdonképpen azt se tudom, hogy milyen színe lehet a muharnak. -Én se hittem - mondta a bakter -, mán hogy hinnék ilyen lehetetlenséget. -Ne is higgyen! - kezem fejivel megtörültem a számat, aztán kimentem az udvarra levegőzni. Az istálló mögött a banya siránkozott, még mindig fájlalta a púpját. Hogy ő mért nem hal meg - ilyeneket rítt. Mondom: - Ezen már én is törtem a fejem. Fene módon egy világnézeten vagyunk. Csak ríjjon kee nyugodtan, de nehogy nekem szalaggyon, mert megveretem a bakterral. Ez utolsó eset után mindég a bakterom mérte ki a kenyerem meg a szalonnám. És megkérdezett, hogy nem keveslem-e. Ha pedig sokallottam, jogomban állt visszaadni. A kukorica is bajuszt eresztett a határba, megkezdtem a kukoricasütést. Minden früstök után tíz csövet sütöttem. Ha nem fogyott el, odaadtam a teheneknek. Jól éltem, ezt meg kell hagyni. A ferihegyi patakban naponta fürödtem. Égig érő fákon másztam a fészkek után. Tökéletesen boldog lettem volna, ha a jó Isten elfelejt parasztot teremteni. Ezek rontották meg az életemet. Hosszú órákat töltöttem el néha gyászos futással, hogy megmeneküljek a büntetéstől, ami forintokra is rúghatott volna, ha megfognak. A daganatok valósággal burjánzottak a fejemen, mert aki tehette, rögtön a fejemre ütött. A dolgok minden szerencsés legeltetés után úgy alakultak, hogy szaladtam, ahogy csak bírtam, én a teheneket ütöttem, a paraszt meg engem. Gondolkoztam sokat ilyen dolgok miatt, mert szó, ami szó, néha röstelltem az ügyeket. Először úgy gondoltam, hogy könyvbe írom meg a memoárokat, de olyan furcsa dolgok történtek velem, hogy hihetetlen, másrészt meg leszednének érte a kutyák, ha minden napvilágra kerülne, amit a bakterház környékén tapasztaltam. Utoljára abban állapodtam meg, hogy amit lehet, elmondok, okuljanak rajta mind az unokáim, ha valamikor megszaporodok. Szóval, a memoárokat megírom. Majd meglássa, aki akarja, olyan kerek igazság kerül ki belőle, ami ritkaság. Mikoriban így tervezgettem, már nem jártam haza deleltetni. Határról határra csavarogtam. A tehenek jóllaktak, lefeküdtek, és úgy nyámmogtak, mint a fogatlan asszonyok. Emiatt eleinte megvertem őket, de nem tudták elhagyni ronda szokásukat. Amíg a jószágok kérődztek, szereztem egy-két dinnyét, egy kalap 15. oldal

16 barackot, körtét - ami gyütt. A tehenek is megettek mindent a száraz kolbászon és szalonnán kívül. Egyebek között a kenyeret is igen szerették. És hogy a szalonnát mért nem ették meg?- ezt ne firtassuk. Magam se szívesen eszem meg azt, amit a ténsasszony összefogdosott. A tehenekkel jó viszonyt tartottam, amint láttam, tiszteltek is, mint jól nevelt állatok tisztelik a föllebvalójukat. Megtörtént az is, hogy a tehenek csudálatba estek. Ilyenkor a kurta botom sűrűn csattogott a hátukon, és futottak tarlón, úttalan utakon, amerre a paraszt nem ér nyomunkba. Miután így megvertem a jószágokat, úgy tettek utána, mintha semmire se emlékeznének. Én is jóságot mutattam. Fölemeltem a kurta botomat, de nem ütöttem rögtön... A gyöngyéletem eccer csak megromlott. Egy este, hogy hazamentem, azt mondta a bakterom, hogy ezután minden délbe gyöjjek haza deleltetni, mert el akar adni egy tehenet. Nagy kedvem nem volt hazajárni, mert ha megláttam a vénasszonyt, a tiszta víz is ecetté változott a szájamban. Vigasztaló csak annyi volt az új dologba, hogy nem tart sokáig. Azután a két tehenet könnyebb legeltetni, mint hármat. Ha csak két tehenem lesz, nemcsak a tilosba, de a levegőben is járok velük. Ezután minden délben ott legeltettem a kút mellett. Így történt, hogy egy úriforma mészáros ember a tehén után érdeklődött tőlem. Alaposan megdicsértem a jószágot. Igaz, nem is volt abba semmi kivetnivaló. Aszongya az úriember : - Gyere, vezess a Szabó bakterhoz! Tudtam, hogy a bakterom nincs otthon, de erről nem szóltam semmit. - Megyek mán - mondom az úrnak. Láttam messzirül, hogy a vén banya vajat köpül a ház előtt. Sámlin ült, oszt úgy húzogatta a köpülőbotot le és föl. -Nézze - mondom az úrnak -, ott van a Szabó bakter anyósa a ház előtt, az majd elő keríti a baktert. Csak arra figyelmeztetem, hogy ha beszél vele, kurjantson a fülibe akkorát, amekkorát bír, mert az a szegény asszony olyan süket, akár az ágyú. Én nem mehetek tovább, mer a tehenek bemennek a kukoricásba. - Jól van, fiam - mondta az úriember. Ment végig a ház előtt, a banya kíváncsian felé nézett, a közeledés zaját is hallotta, olyan jó füle vót, hogy jobbat nem is láttam. Nagyságra fölért volna egy zsíros lángossal. Én a sövény mögé bújtam, és vártam, hogy mi lesz. Az úr lehajolt a banyához, és akkorát kiáltott, hogy összerezzentem. - Hol van a Szabó bakter?!!! A banya olyan fehér lett, mint az ingem... Az úr most még erősebb hangon ráordított... - Hol van a Szabó bakter?!!! A banya kapkodott, de szólni se bírt ijedtében, az úr meg káromkodott. - Ördög pörkölje meg a süket disznaját, hát csakugyan nem hall! Nem hall ez egy cseppet se! Ez már több volt, mint sok. Égszakadás, földindulás! A banya kirántotta a köpülőfát, és a tejfölös végivel alaposan végighúzgált az úr pofás ábrázatán. Az úr erre elkezdett tiszta szívből kiabálni, azt hitte, hogy tökéletes sükettel van dolga. A Szedmák család is előbújt a lármára a szomszédból, voltak vagy tízen. Az öregasszony olyan vitézül hadakozott a köpülőfával, hogy az úriember csupa drága tejföl lett. A köpülő fölborult, és a jó tejföl szétfolyt a ház előtt. A banya egyre ütötte az urat, már a könnyei is folytak szegénynek. Aszongya az úr Szedmáknak: - Őrült ez, kérem, és olyan süket, mint a fakutya! Fékezzék meg, kérem, kiverte az aranyfogamat... A ténsasszony még egyszer vitézül megrohamozta az úriembert, talán szét is szedi, 16. oldal

17 ha Szedmák bakter nem védelmezi. Azután, hogy némileg csend lett, Szedmák beszélt az úrral: - Honnan gondolja kegyed, hogy ez az asszony süket? - Kérem, nekem a tehénpásztor mondta!... Aszongya Szedmák : - Hát uram, magát csúnyán rászedte valaki! Maga bizonyosan a Bendegúzzal találkozott... Olyan nevetség támadt erre, hogy a bakterház elkezdett forogni, és mindenfelé dülöngélt előttem. Arra már nem emlékszem, hogy alkudtak meg a tehénre, mert én elindultam a tehenekkel gyorsan, ahogy csak lehet. Jó félóráig szedtük a lábunkat, mikor megálltunk a ferihegyi nagy topolyfák alatt. A nevetés csak most tört ki rajtam. Jókedvemben mindenféle bukfencet vetettem. A tehenek is csudálkozva néztek rám. Bimbó fölhúzta az orrát, meg a farkát magosra emelte, úgy nevetett. No - mondom -, megmagyarázom a barmoknak a dolgok velőit. Odaálltam elébük beszélni. Mondtam mindenfélét, ami csak az eszembe jutott. Néha nekem is ki köll beszélnem magamat. Arról igazán nem tehetek, hogy ilyen hallgatóságom van... Bimbó megértően lobogtatta vörös füleit. Ő a legengedelmesebb jószágom, olyan mint valami kitanult hivatalnok. Igen, ő már öregmarja, és tudja, hogy nálam csak engedelmességgel viheti valamire. Hasznos tanácsokkal láttam el a teheneket, és összehordtam a gallyat a kukoricasütéshez. A jó sültszagra odagyütt a tűzhöz Bimbó. Adtam neki sült kukoricát. Mondom: hadd nyálazzon ez a tehén, ha már ilyen jó napunk van. A többiek körülfogták Bimbót, és taszigálni kezdték. Kénytelen voltam mind a háromnak kukoricát sütni. Erre aztán megnyugodtak. Ez a nap nagy békességben telt el. Egy órával előbb indultam el estefelé haza. A teheneknek úgy csüngött a tőgyük, alig bírtak menni. No - mondom -, ha máma meg nem dicsér a bakterom, hát beléköpök a kulacsába. Amint hazaértem, a bakter vigyorogva gyött oda a kúthoz beszélgetni. -Te mondtad az úrnak, hogy a vénasszony süket? - kérdezte. - Hogy gondol ilyent? - mondom a bakternak. - Hogy jutna eszembe ilyen borzasztóság! -Én se hittem, hogy te mondtad. Biztosan az útkaparó fia mondta. - Így a bakter. Úgy vettem észre, hogy a bakter tisztában van a dologgal, meg az is lehet, hogy szeretné, ha a ténsasszony megsiketülne, mert mostanában haragban vannak. A bakter megtapogatta a tehenek tőgyét, azután elszaladt leereszteni a sorompót a gyorsvonat után, mert neki igencsak mindegy volt, előtte vagy utána. Amint keresztülhajtottam a teheneket az országúton, egy hatalmas pénzes erszényt találtam. Gyorsan eltettem az ingem mögé. Majd ha nem látja senki, megnézem, hogy mennyi pénz lehet benne. Ha úgy történne velem is, mint a mesében történt - gondoltam -, biztosan gazdag ember leszek. Akkor azután itt hagyom a bakterházat, mint Szent Pál a bornyikokat. A banyának azt se mondom : Fapapucs! Hála Istennek, most én is becsületes megtaláló vagyok... Az erszényt vissza nem adnám a gazdájá-nak akkor se, ha két hónaljmankón gyönne elém könyörögni. Nem bizony!... Nem azé a madár, aki elrepíti, hanem aki megfogja... Ha minden jól üt be az erszényemmel, megveszem az útkaparó házát a kaszálóval meg a tehenekkel. Tollas kalappal meg puskával járok a határba, és minden paraszt hátuljába beleeresztek egy-két golyót. Ezt a büdös baktert pedig megfogadom tehénpásztornak, de ha a legkisebb panaszt hallom rá, irgalmatlanul fölpofozom, ez már biztos. De a ténsasszonyt? Hohó! Őt még látni se akarom. Hová is tehetném el ezt az erszényt jó helyre? Azt egyáltalán 17. oldal

18 nem szeretném, ha meglátná valaki. Majd ha nem lát senki, meg nézem belül is. Rengeteg pénz lehet benne, olyan nehéz, hogy csuda!... Úr vagyok én, méghozzá nagy úr... A bakter kurjászott értem, mikor az erszényt szerencsésen eltettem a szalmazsákom alá. - Menek mán! - mondom a bakternak. A konyha előtt hátamra vettem a puklikosarat a tejeskannával, és elindultam a faluba. Ilyenkor szoktam inni útközben egy kis tejet, az állomásnál meg a vízcsapból pótolom a hiányt, de most nagyon siettem elvégezni. Máskülönben is olyan izgatott voltam, hogy két házból utánam küldték a tejeskannámat, mert ottfelejtettem. A tejet egykettőre szétmértem a falu népei között, és szaladtam haza az erszényemhöz. Az istállólámpa világánál vizsgálni kezdtem az erszényt, persze először csak kívülről. Nem akartam meglékelni a szerencsémet hirtelenkedéssel, hát nekiálltam imádkozni. Igaz, hogy imádkozni se igen tudok, de azért úgy hallomás után összeszedtem egy litániára valót. Ami pedig ezután következett, az nem embernek való. Ahogy fölnyitottam az erszényt, egy óriási pincekulcs akadt a kezembe. Majd elájultam, hogy megláttam. Azután egy guriga cérna, colstokdarab, egy zsákvarrótű meg egy kapanyélhosszú zsineg. Már arra gondoltam, hogy fölakasztom magamat a zsinegre, amikor előkerült a pénz is: egy pengő és hat krajcár. Olvasgattam egyre, de sehogy se akart megszaporodni. Lassan megnyugodtam. Lehet, hogy máskor majd több szerencsém lesz. Most tapasztaltam igazán, hogy milyen nehéz tisztességesen meggazdagodni. Fejem alá tettem az erszényt, és lefeküdtem az istálló-ágyra, ami se dunyhát, se lepedőt nem látott, mióta ez a világ fatengelyen forog. 18. oldal

19 4 A bakterházunktól egy kilométerre magányos bakterbódé ácsorgott. Ennek a bakterbódénak nem volt se udvara, se istállója, messziről jártak ide szolgálatba a bakterok. Ezt a kis bakterházat mindig elkerültem utaim közben, mert itt szokott szolgálatban lenni Konc bácsi is. Konc bácsi az én bakterom szerint olyan huncut ember, akinél már sokkal jobbakat fölakasztottak. Ez a Konc bácsi egyenes hátú bakterember volt, szürke bajusszal, a haja meg, úgy hallottam, kihullott a gazemberségben. Igaz, hogy ő becsületben megőszült embernek nevezte magát, mint ahogy én is annak nevezném magamat, ha öregember volnék, és annyi lenne a rovásomon, mint neki. Eccer éppen ott, a magányos bakterház előtt feküdtek le a tehenek, sajnáltam őket fölkelteni. Magam pedig a vasúti sínek között üldögéltem, és a világ folyásán gondolkoztam, mert régen nem teccett már nekem az egész. Amint ülök-ülök, eccer csak Konc bácsi rám kiált: - Gyere már ide, te! Ismertem én apádat is. Hogy hínak?! - Regős Bendegúz vagyok! - mondom. -Aunye, de szép neved van. Derék ember apád. Nagyon jól ismerem. Anyád valamivel kisebb apádnál. Így van-e? Majd hanyatt vágódtam a csudálkozástól. Honnan ismeri ilyen jól a szüleimet? - gondolom magamba. - Ha már apámat, anyámat ismeri, akkor mégiscsak jó ember lehet. - Hát aztán hogy vagy, Bendegúz? Nincs-e valami különös bajod? - Van is, meg nincs is - mondom Konc bácsinak. - Van is, meg nincs is? - Igen, van is, meg nincs is. - Hát ez meg miféle beszéd? Nekem elmondhatsz mindent! Ne félj, Bendegúz, én el nem mondom senkinek. - Hát itt van a bakter anyósa - mondom. - Mi a sáfrány?! Csak nem ver meg a vénasszony? - Azt nem! Nem olyan családból való vagyok én, hogy akárki megverjen. - Értem! - szólt Konc bácsi. - Szóval, az a kifogásod a vénasszony ellen, hogy nem akar beleugrani a kútba. Tejjesen egyetértek veled! Éppen ideje lenne, hogy fölakassza magát. Most már én is kiöntöttem a szívemet. Konc bácsi igen sokat nevetett, és azt kérdezte tőlem : - Hányan vagytok testvérek, Bendegúz? - Eddig öten vótunk - mondom. Aszongya erre: - Ha még egy ilyen fia vóna apádnak, akkor megnyerte a ternót. Tudod, mi az a ternó? Nem? Hát olyan, mint a lutri. - Ezt se tudom, hogy mi lehet - mondom. - Nem a fenét! Olyan mint a ternó. - Most már értem - mondom. 19. oldal

20 -No, látod, hogy érted. Ugye, ott hagytuk el a vénasszonynál? Amint észrevettem, te szeretnél valami jó bosszút kitalálni ellene. Ez jogos! Én is aszondom. Én ellátlak jó tanácsokkal. Ha rám hallgatsz, akkor a ténsasszony a jegenyefára mászik kínjában. Csak el ne árulj senkinek, mert akkor nem lesz hatása a babonának. Megbabonázzuk a vén kutyát, csak hallgass énrám. Szó, ami szó : erre nagyon kíváncsi lettem. -A dolog úgy lesz, Bendegúz, hogy szerzel valahonnan félrőf gatyamadzagot, ezt széjjeldarabolod hüvelykujjnyi darabokra, azután minden darabot újra kettévágsz. Ezt éppen éjjel tizenkét órakor teszed. Utoljára azt mondod fennhangon: száz macska, kilenc macska, keresztet vetsz, és evvel kész a finom babonamadzag. Ha kész a babona, akkor a madzagot belecsempészed a ténsasszony levesibe, a főzelékbe is beleteheted, ez már egyre megy. Ha a ténsasszony megkóstolta a levest, három óra alatt egeres lesz tőle, a fogait elhányja, ha van saját haja, megkopaszodik, parókája megőszül, egyszóval világcsúfja lesz belőle. De ez még semmi! Három óra múlva belemegy kilenc macska a hasába, és elkezdenek valamennyien lakmározni. Négy macska jut a két veséjére, öt macska meg belekapaszkodik a májába. Tudod, a macskák igen szeretik a májat. A ténsasszony kilenc napig jajgat, a tizedik napon letépi magáról az inget, és szalad világgá. Addig nyargal, míg ki nem ér a világ szélére, ott aztán elkapja a kétszarvú ördög, és viszi egyenesen saját kamrájába. Evvel vége van... - Sose tudom meghálálni a jóságát - mondtam Konc bácsinak. - Dehogyisnem! Majd hozol esténként egy kulacs bort a faluból, nincs itt soha senki, akit elküldhetnék. - Hozok én bort mindig, amikor akarja - mondom. - Aztán, mondd, Bendegúz, nem szoktak felőlem beszélni Szabóék? -Dehogyisnem! Mindég azt mondják, hogy Konc bácsinak akasztófán volna a legtisztességesebb helye. - Te vagy a tanúm, Bendegúz, hogy én rendes, jó ember vagyok, de őszintén szólva én a fiatal asszonyokat kedvelem. Élek, halok értük... Én már mindenféle néppel találkoztam életemben, de ilyen jó emberrel, mint Konc bácsi, még soha. A tehenek mozgolódni kezdtek, hát jónak láttam búcsúzkodni. Konc bácsi belecsapott a tenyerembe, és kijelentette, hogy barátjának tekint. No, hála Istennek - gondoltam -, már barátom is van. Most már az a kérdés, hogy honnan veszek gatyamadzagot? Igaz, van valamicske pénzem, de azt nem költhetem el ilyen csúnya öregasszonyra. Az alsónadrágomban is van gatyamadzag, de azt még anyám fűzte bele, amikor otthon voltam, és nem ronthatom el az emlékét. A bakteromnak is van ilyen madzagja, de ő is állandóan magán viseli a gatyát, nem húzhatom ki belűle a madzagot. A babonát azért megcsinálom. Szeretném látni azt a kilenc macskát. Bizonyosan szép tarka macskák lehetnek. Ilyen nyugodtan sose aludtam azelőtt, mint amióta a babonaság titkát megismertem. Az egyik éjjel meg olyan szépet álmodtam, amit akárki megirigyelhetne tőlem. Ezt el is mondom, persze csak röviden. Csupa véletlenül megtaláltam a lekvárós lepényt a nyári konyhában, ahová a banya elgyugta elülem, és kegyetlenül teleettem magamat, alig bírtam menni. Már arra gondoltam, hogy megterheltem a hasamat, ezt pedig úgy lehet elkerülni, ha evés után pálinkát iszunk, vagy pedig elkezd az ember szaladni három óra hosszáig egyfolytában. Ha nem muszáj, én nemigen szaladok, hát a nyári konyhából bementem a házba, és megkerestem a pálinkás üveget. Nem ittam sokat, csak 20. oldal