no

Hét boszorkányt fogtak Romániában

2011.12.15. 17:39
Híres emberek is vannak annak a három ismert önjelölt boszorkánynak az áldozatai között, akiket csalás és zsarolás vádjával vett őrizetbe a bűntársaikkal együtt a román rendőrség a héten egy nagyszabású "boszorkányellenes" razzia során.

Bukarest térségében hét lakásban tartott házkutatást a rendőrség kedden, és összesen hét személyt vett őrizetbe.

A vádlottak, akik a bíróság döntése alapján szabadlábon védekezhetnek, főleg átoklevétel, illetve átokfelhelyezés címén csaltak ki nagy pénzeket hiszékeny emberekből, köztük egy népszerű médiaszemélyiségtől.

A nők, köztük a csak Melissa, illetve Vanessa néven emlegetett "boszorkányok", azzal hitegették az embereket, hogy pénzért cserébe segíteni tudnak szerelmi, egészségi vagy munkahelyi problémák leküzdésében, illetve képesek levenni az őket sújtó átkot.

Christian Ciocan rendőrségi szóvivő közlése szerint a nők kezdetben csak kisebb összegeket kértek ügyfeleiktől, de jelentősen emelték a tarifákat, amint azok egyre függőbbé váltak vélt szolgáltatásaiktól. Aki önként már nem akart fizetni, azt megfenyegették, hogy átokkal sújtják, illetve bizalmas magánéleti adatokat tesznek közzé róla.

tk3s swns wookey witches 180019609

A román média értesülései szerint az egyik legjobban "tejelő" áldozat Oana Zavoranu népszerű énekesnő, színésznő és televíziós műsorvezető volt, akiről 450 ezer eurót gombolt le Melissa és Vanessa.
Az önjelölt boszorkák vudu rítusokat végeztek, állatáldozatokat mutattak be temetőkben, illetve folyóparton, azt ígérve a médiasztárnak, hogy ezzel megvédik az átoktól, amelyet állítólag anyja és férje családja helyezett el rajta. A gyanúsítottak ugyanakkor azt állítják, hogy Zavoranu csak bosszút akar állni rajtuk, mert olyan átkot kért tőlük az édesanyjára, amitől az meghal, de az asszony még mindig él.

Sajtóértesülések szerint a becsapottak között van Cristi Borcea üzletembernek, a Dinamo Bukarest labdarúgóklub társtulajdonosának exneje is.

Az AP hírügynökség szerint Romániában sokan hisznek a boszorkányságban. Traian Basescu elnök és munkatársai bizonyos napokon állítólag azért viselnek lila ruhát, hogy távol tartsák maguktól a rontást. A csillagjóslás, a fehér- és a feketemágia jó üzlet az önjelölt boszorkányoknak és bűntársaiknak.

E praktikákat tavaly megpróbálták betiltani, de a kezdeményezés elbukott a parlamentben. A törvénytervezet beterjesztője, Alin Popoviciu kormánypárti képviselő szerint képviselőtársai közül is többen bevallották neki bizalmasan, hogy maguk is igénybe veszik "boszorkányok" szolgáltatásait.

A roma kisebbséget a bukaresti törvényhozásban képviselő Nicolae Paun a napokban ismét sürgette ezeknek az "elmaradott szokásoknak" a betiltását. Az AP szerint a legtöbb önjelölt boszorkány roma származású Romániában.