Tisztelt Lista!
Mártonfi Attila már elvégezte a munka nehezét a 416-os számban,
így csak pár kiegészítést adnék az ő kitűnő pinjin-
összefoglalásához a Világ nyelvei és Galla-Józsa: Kínai 1.
(könyv+kazetta) alapján:
Mindenütt, ahol Attila a SAMPA szerinti [V] -- tehát hátsó,
kerekítetlen, középnyílt -- mgh.-t hozza, az én forrásaim az egy
fokkal zártabb [7] hangot hozzák, amely tkp. ajakkerekítés nélkül
ejtett [o].
Mindenütt, ahol Attila 'magyaros' [u]-t hoz, az én forrásaim
ennél egy árnyalattal nyíltabb, és centralizáltabb 'angolos' [U]-
t adnak meg, főként a "w"-vel írt ultrarövid [U_X] szótagkezdet
esetén. (Teljes ejtésű mgh. esetén lehet a köznyelvben lehet [u]
változat.)
> y: ultrarövid elülső, kerekítetlen, zárt mgh.: i_X, j
"u" előtt ez tkp. ultrarövid elülső, kerekített, zárt mgh.: y_X
(bár a magyar fül /j/-nek hallja).
> i: ch, c, r, sh, s, zh és z után: árnyalattal nyíltabb: I, i
> (a forrás konzekvensen két jelet használ, amelyeket
> azonban az IPA-tábla alapján nem tudtam megkülönböztetni
Valószínűleg valamilyen mellékjelet kellene használni, ui. a
nyelv hegye áll speciálisan. A kínai nyelvkönyv az alábbi -- nem
kimondottan fonetikus -- meghatározásokat hozza: "Mind a z, c, s
után álló, _nyelvhegyen képzett_ _alveoláris_ magánhangzót, mind
pedig a zh, ch, sh, r után álló, _nyelvhegy mögött_ képzett
_palatális_ magánhangzót i-vel jelöljük."
Így talán az alevoláris z, c, s után [I_+] (vagy [I_a] ?), a
retroflex zh, ch, sh, r után [I_-] (vagy [I`] ?) írandó.
Meghallgatván a kazettát, az alveoláris [I]-nek számomra "u"-s,
vagy "ö"-s szubjektív hangszíne van, a palatális/retroflexnek
pedig "ü"-s. (De mivel ezt nem tudom közkinccsé tenni, idővel
keresek hangmintát a neten, hogy más is önálló véleményt tudjon
kialakítani.)
> (Ebben a csoportban van egy néhány igen kivételes, esetleg
> sajtóhibából eredő furcsaság: a dou szótagban az ultrarövid hang
> középzárt; az gun svámentes, míg a yun svás.)
Az fenti forrásaim, és a kazetta alapján a fülem az "ou"
szótagmaghoz két ejtést társít:
- ajakhangok -- tehát p, m, f szótagkezdet -- után [oU_X]
(megjegyzés: a "bou" szótag nem létezik!)
- egyéb szótagkezdet után  ] (az én irodalmaim ezt inkább
svával jelölik, nem [7U_X]-val)
Ez az eloszlás a sima "o" szótagmag esetén is igaz, csak ott az
illabiális ejtés nem [@], hanem [7], és a két ejtésmódot két
külön betűvel: "o" ill. "e" jelölik. Tehát csak "bo", "po", "mo",
"fo" szótagok vannak, "*be", "*pe", "*me", "*fe" nincs. Ugyanígy
csak "de", "te", "ne", "le" stb. van "*do", "*to" stb. nincs.
A világ nyelvei szerint azonban a [o] és az [7] (ill. [oU_X] és
 ]) ejtése a köznyelvben nem ennyire szigorúan határolódik
el, tkp. szabadon felcserélhetők.
(Érdekesség: a kínaiban az [@], [7], [o] és [e] hangok egy /o/
fonémát alkotnak. Ennek a fonémának van egy ötödik realizációja
is, az [E], nevezetesen [i_X] és [y_X] után szótagvégen. Ezt
azért nem számoljáj az /o/ allofónjaihoz, mert az /a/ fonéma
ejtéseként is szerepelhet [i_X] és [n] között, ill. egyes
beszélőknél [y_X] és [n] között is.)
> iu: diftongus: ultrarövid elülső, kerekítetlen, zárt mgh. +
> hátsó, kerekített, zárt mgh.: i_Xu, iu
Az én forrásaim szerint triftongus, tkp. "iou"-nak kellene
írni, vi. ultrarövid elülső, kerekítetlen, zárt mgh. + hátsó,
kerekített, zárt mgh. + hátsó, kerekített, középnyílt mgh. +
hátsó, ultrarövid kerekített, zártnál kissé nyíltabb mgh. :
[i_XoU_X]
> ou: diftongus: ultrarövid hátsó, kerekített, középnyílt mgh. ...
Az irodalmam a két magánhangzó hosszát fordítva adja: az első
teljes ejtésű rövid, a második ultrarövid. Ui. a mandarin
kínaiban csak a /i_X/, az /U_X/ és a /y_X/ lehet ultrarövid.
A másik megjegyzést már korábban említettem: ajakhangok -- p,
m, f -- után  ]-nak ejtendő, egyébként [oU_X]-nak.
> n: alveoláris nazális implozíva: n_<
> ng: veláris nazális implozíva: N_<
Az én forrásaim nem jelölik azt, hogy ezek implozívák lennének
(ami szerintem nonszensz is), simán [n]-nek ill. [N]-nek jelölik
őket, a "_<" diakritika szerintem megtévesztő.
> r: alveoláris approximáns: r\, r
Számomra nem világos ennek a hangnak a mibenléte. Ugyan a Világ
nyelvei is a fenti módon jelöli, de retroflex likvidának (!)
kategorizálja. A kínai nyelvkönyv pedig a "megelőző szótag ún.
erresítéséről beszél" (valószínűleg a magánhangzó/félhangzó
rotacizálásaról -- azaz retroflex ejtéséről, ld. később).
Kimaradt a szótagmagok közül:
er: rotacizált svá: @_` v. @`, er (Mindig önmagában alkot
szótagot, szótagkezdet és szótagvég nélkül. Csak szó elején
és msh.-ra végződő szótag után írják "er"-nek, mgh.-val
záródó szótag után csak "r"-ként jelenik meg, és a svá nem
ejtődik. Ez utóbbit jelölte Mártonfi Attila kódának, azaz
szótagvégnek [de nyelvileg önálló szótagról van szó].)
Vigyázat! Az "r" betű kettős fonetikai értékű: szótag
kezdetén retroflex zöngés spiráns: [z`] (magyar átírásban:
zs), egyébként pedig [kb.] alveoláris approximáns: [r\]
(magyar átírásban: r).
Egy apró, de lényeges helyesírási elem megemlítendő. Van, hogy
két szótag kerül egymás mellé egy szóban, de ez a két szótag egy
szótagként is kiolvasható lenne. Ekkor a szótaghatárt a pinjinben
aposztróffal jelöljük, pl. Xi'an, a Nyugati Csou-kor fővárosa
(magyarul inkább Csangannak ismert). A népszerű helyesírás ezt
nem jelöli: Hszian-nak írja (bár ebben az esetben nem szükséges,
mert az egy szótagos pinjin Xian-t Hszien-nek kell átírni).
Még valami kimaradt a pinjinből: a hangsúly jelölése, amely az
írás integráns része: ezt mindig ki kellene tenni!
A pekingi ejtésben 4+1 hangsúlyváltozat van, melyeket a szótag
magánhangzójára tett ékezettel jelölnek. Kettős- és hármashangzó
esetén a jel a teljes ejtésű mgh.-ra kerül, ami sosem lehet az
"i", az "u" vagy az "ü", ha van más mgh. Az "ui" és "iu" esetén
az "u" viseli az ékezetet. Hangsúlyjel esetén az "i" betűre nem
kell pont, de az "ü"-n megmarad az umlaut: a jel afölé teendő.
A négy hangsúly egy öt fokozatú skálán mozog. Ha a legmélyebb
hangfekvést "1"-gyel jelöljük, a legmagasabbat "5"-tel, akkor egy
2 vagy 3 jegyű számmal írhatjuk le a hangsúly dinamikáját a
kiejtés kezdetétől a végéig.
1. "Egyes hangsúly": egyenletes "5-5", pinjin jele: "makron"
(vízszintes vonal)
2. "Kettes hangúly": emelkedő "3-5", pinjin jele: "éles ékezet"
3. "Hármas hangsúly": eső-emelkedő "2-1-4", pinjin jele: "hacsek"
(kis "v" betű)
4. "Négyes hangsúly": eső "51", pinjin jele: "tompa ékezet"
5. "Könnyű hangsúly": tkp. a zenei hangsúly hiánya, gyenge és
rövid ejtést jelöl, pinjin jele: "kis kör".
Végezetül a tudományos magyar átírásról. Ez sokban ugyanaz,
mint a népszerű átírás (amit Márfonfi Attila hozott), az alábbi
különbségekkel (ha jól emlékszem fejből):
- a szótagkezdő v helyett w van;
- megkülönbözteti a népszerű átírás kétféle cs-jét: zh = cs, ch =
cs', de j = k, q = k' (erre az ad lehetőséget, hogy a pinjin j
és q csak i előtt fordulhat elő, míg a pinjin g és k sosem áll
i előtt);
- mint az előző példából látható, a hehezetes mássalhangzókat a
betű után írt aposztróffal jelöli, tehát a fentieken kívül:
pinjin p = p', t = t', k = k', c = c';
- megkülönbözteti a pinjin x-n belül a kétféle etimológiai
eredetet: hol h-val írja át, hol sz-szel (i előtt mindkét hang
hsz-szé vált), sajnos, az itt követendő írásmódot a pinjin
alapján nem lehet meg megállapítani;
- a ch, c, r, sh, s, zh és z után álló i jelölése umlautos i
(i:);
- jelöli a félreértelmezhető szótaghatárt az aposztróffal.
Konklúzió helyett kérdés: Ki érti, hogy miért lett a pinjin
átírás neve éppen "pinjin", azaz magyarul: "fonetikus írás"...?
|
