T. Listatagok!

Köszönöm a részletes válaszokat a témában.

Röviden: a "lakájos" létezö (bár ritkán használt) szó, a jelentése 
pedig "lakájjal kapcsolatos, lakájra utaló".

Kicsit részletesebben:
1. Awender:
>>Szoba lakajjal kiado - lakajos apartman
Akkor a "lakályos és lakájos lakás" példával ráhibáztam!

2. Mártonfi A.:
>>de én inkább a 'lakájra jellemző'-t érzem természetesnek, pl. 
>>lakájos viselkedés
A régies hangzású szó engem úgy megzavart, hogy erre a 
kézenfekvö(?)[*] megoldásra nem is gondoltam (a lakáj kis- és 
nagykereskedöt magam is csak viccnek szántam).

[*] ha valaki király módjára viselkedik, azt inkább 'királyi 
viselkedésnek' mondjuk, a 'királyos'-t eröltetettnek érzem. Hogy 
ilyen megközelítésben a "lakájos" vagy "lakáji" viselkedést kellene 
inkább írni (vagy mondani), fogalmam sincs. A helyzetet csak 
bonyolítja a "lovagias viselkedés" (ami esetleg "lovagi", de 
semmiképpen "lovagos").

3. szintén Mártonfi A.: 
>>Úgy gondolom, hogy a nyelvészet legalább annyira vizsgálja a 
>>posszibiliset, mint az aktuálisat.
Ebben tökéletesen igazad van. Én viszont egy általános iskolai 
nyelvtankönyvben találtam a példát. 

4. Szakács-Vass Sándor:
>>Ez utobbi valtozat  kulonosen  erdekes  mert  a  Simonyi
>>Zsigmond helyesirasi  verseny  orszagos  szakaszabol  valo
Köszönöm a tippet, majd ellenörzöm a megadott cimeket.

Üdv,
Szegedi Ga'bor (gaborsz at tin.it, http://gszegedi.freeweb.hu)
Az elveszett kincs potolhato, de az elvesztegetett ido nem.

A herceg jelentheti a királynö férjét is, pld. az Egyesült 
Királyságban. (ez a helyzet nem megfordítható, mivel a király 
felesége királyné és nem hercegnö).

A 'Bob herceg' operett filmváltozatában happy endként Tom apó udvari 
fényképész címet és ezzel hercegi rangot kapott[*], pedig nem is 
volt a királyi család tagja
[*] az egy másik kérdés, hogy valóban osztogattak-e így hercegi 
rangokat.

Mi a különbség a herceg, föherceg és nagyherceg között?

Üdv,
Szegedi Ga'bor (gaborsz at tin.it, http://gszegedi.freeweb.hu)
Az elveszett kincs potolhato, de az elvesztegetett ido nem.

Nyelv #339, Z. Albin
>>Móra Ferencnek van egy humoros kis írása, amiben kifigurázta a 
>>német nyelvet
Mark Twainnek is van egy ilyen irasa, "Az a fránya német nyelv" címmel. 
Letölthetö a MEK-böl.

Szegedi Ga'bor (gaborsz at tin.it, http://gszegedi.freeweb.hu)
Az elveszett kincs potolhato, de az elvesztegetett ido nem.

> Jo ez a kreacio (nyelvtanilag!): homo sincerus?

Jonak jo, de... nem hasznaljak (nem hasznaltak).
Ha az oszinte emberre gondoltal, azt inkabb 
"homo apertae voluntatis" - alakban fejeztek ki, 
esetleg "homo simplicis ingenii".
Ha a sertetlen, ep emberre gondoltal, azt inkabb 
az intactus, inviolatus adja vissza jobban.
A homo sincerus-t olvasva nekem a nyilt, kendozetlen 
ember jut eszembe.

Gabor

A NYELV 0339-ban irta :
>Holmi sokadrangú írásokban (szórólapok, stb.) kevésbé zavar, ha a "nemcsak
> ... hanem ... is" típusú formulában a "nemcsak"  szót külön írják, de itt
>a NYELV listán számomra sokkal zavaróbb ez a nemritkán (=gyakran)
Ne zavarjon! A magyar helyesírási szabályozásnak tulajdonképpen bakija a
nem csak és a nemcsak megkülönböztetése. Mit is mondanak a helyesírási
kézikönyvek: kötőszóként nemcsak, 'nem csupán' jelentésben nem csak.
Csakhogy az a baj, hogy a nemcsak mindig kötőszói szerepben áll (bár ha
őszinték akarunk lenni, inkább soha, de mindenesetre egységesen), és mindig
helyettesíthető "nem csupán"-nal. Ezt a dilemmát úgy szokás feloldani, hogy
nemcsak, ha ki van téve a mondatban a hanem, a de vagy közvetlenül a
nemcsak után a hogy; nem csak egyébként. Igen ám, de mi a helyzet az ilyen
mondatokkal: A kiállítást nem csak a fiúk látogatták meg. Itt nincs tehát
okunk az egybeírásra. De ha folytatjuk a mondatot: A kiállítást nemcsak a
fiúk látogatták meg, hanem a lányok is; akkor már egybe kell írnunk, holott
az első tagmondat semmilyen szempontból nem változott semmit. Ugyanolyan
anomália ez, mint hogy: elsősorban : végső soron; kétemeletes : tizenkét
emeletes : 2 emeletes -- hiszen ezek szerint az emeletes [két] hangalakú
jelzője attól függően önálló mondatrész, hogy számmal vagy betűvel írjuk
le; márpedig ez képtelenség. Mivel a nem csak egybeírására valójában semmi
ok nincs, legfeljebb hagyományos kivételként tekinthetünk rá, de leginkább
a magyar helyesírás kevés kiküszöbölendő hibáinak egyikeként. (Hasonló
problémákat vet fel a minden nap : mindennap kettősség, bár ott a döntéshez
legalább kézzelfogható fogódzó van. Ezek [mármint a nemcsak és a mindennap]
mind az értelemtükröztetés elvének túlkapásai. Nem véletlen, hogy a
nyelvhasználat az egészségesebb, a helyesírás szellemének és nem a
betűjének megfelelő alakot támogatja.)

>Ugyancsak elszomorít, hogy egyre gyakrabban fordul elő önmagukat
>szaktekintélynek tartó írók, újságírók szövegeiben is az, hogy a "sem"
>(=is nem) tagadószó helyett a "se" (=is ne) tiltószót használják.
Ne szomorkodj, inkább üsd fel bármelyik értelmező szótárat, és látni fogod,
hogy a sem-nek van se alakváltozata (igaz, nép, biz, illetve kissé biz
minősítéssel, az utóbbi szerintem ma is áll) tehát a sem kizárólag
tagadószó, míg a se tiltószó és tagadószó is egyszerre. A TESz.-nek már
1680-ból van se tagadószóra adata, tehát új fejleménynek sem tekinthető.
(De ha új fejlemény lenne, és az idestova negyvenéves szótárak se tudnának
róla [juszt is!], akkor is, miért kellene támadni egy olyan nyelvi
alakulatot [tulajdonképpen: miért kell támadni bármilyen nyelvi
alakulatot? a kérdésről ajánlom a
http://www.btk.elte.hu/delg/publications/modern_talking.html oldalon
található írásokat], amelyet széltében használ a magyar nyelvközösség?
Jómagam írásban általában a szövegritmus, illetve a megírandó szöveg
stílusa alapján szoktam választani sem és se közül, a szóbeli stratégiámat
nem ismerem.)

>Pedig csupán egy pillanatig belegondolva könnyű belátni, hogy mikor
>melyiket kell használni.
Csak hát, sose feledd: a nyelv nem logika, bár van logikája.


Üdv: Attila




nem csak""

Kedves Ateista!

"HIX NYELV" > #339, :
> Jo ez a kreacio (nyelvtanilag!): homo sincerus?

Nyelvtanilag jó.

> Ha igen, lehet ezeket az embereket szincerusoknak hivni? S ami mogottuk
> van, az szincericizmus? 

A "szincerus"-ból "-izmus" képzővel "szincerizmus" képezhető, a 
"szincericizmus" pedig egy "szincerikus" alapból származik. De ezeket 
az embereket akár "kandidátus"-oknak is nevezheted (a "sincerus" és a 
"candidus" az emberi jellemre alkalmazva rokonértelműek), vagy 
"neokathar"-oknak, vagy bármi másnak. Anélkül, hogy tudnám, mit 
akarsz kifejezni vele, nem tudok segíteni.

Kedves Károly!

HIX NYELV #339, >:

> Tisztában vagyok azzal, hogy sokak számára a fentiek kevésbé érdekesek
> (...) de talán akadnak olyanok is, akik egyetértenek velem. 

Szerintem a kettő nem függ össze: érdekesnek tarthatom az általad 
felvetett témát akkor is, ha nem értek az általad leírtakkal egyet. 
Már pedig nem értek. 

Elsősorban azért, mert a szavaidból azt veszem ki, hogy most együtt 
kellene veled keseregni a helyesírás romlásáról. Ezzel két okból nem 
értek egyet. Egyrészt, mert a téma megéri, hogy objektíven 
körüljárjuk, hogy miért is alakulhatott ki az általad felvetett 
helyzet, probléma-e ez egyáltalán, és ha igen, akkor mi a teendő (de 
erről később). Másrészt, ahogy olvasgatni szoktam pl. a nagyszüleim 
levelezését, mindig konstatálom: a családunkban a helyesírás 
színvonala nemzedékről-nemzedékre _javult_. Nem hiszem, hogy ez a 
helyzet a magyar lakosság egészére másként alakulna. Száz évvel 
ezelőtt csak az igen literáltak kaphattak nyilvánosságot, a többiek 
színvonala rejtve maradt: csak magániratok tanúskodnak róla. Mára 
viszont a populáció jelentős tömegei írhatnak nyilvánosan, ráadásul 
gyakran ilyen kissé élőbeszédre hajazó csatornán, ahol 
természetszerűleg nem olyan szintű az önlektorálás, mintha esszét 
írnánk egy periodikába. Tehát, szerintem a helyesítás romlása csak 
érzékcsalódás. 

Magához a problémához: A helyesírási szabályzat (AkH11) 135. pontja 
foglalkozik a kérdéssel. Ez az egybeírást azzal indokolja, hogy ezek 
a szavak "gyakran fordulnak elő egymás mellett", és "_nemegyszer_ új 
jelentést hordozó összetételekké forrnak össze". Figyeljünk fel a 
"nemegyszer" szóra: ez azt jelenti, hogy a jelentésváltozás -- az 
egybeírás általános szabályaitól eltérően -- itt nem szükséges 
feltétel: akkor is egybeírunk, ha a jelentés változatlan. Ezzel a 
ennek a szabálynak az intuitivitása lecsökken. 

De vizsgáljuk meg az AkH11 értelmi különbségre utaló példáit. Pl. 
"úgy tett, _mintha_ szeretné" ill. "szebb, ha nevet, _mint ha_ sír". 
Cseréljük fel a különírt és egybeírt formákat: látjuk, hogy 
értelmetlenek lettek a mondatok, így a különírt változatnak 
automatikusan az egybeírt jelentést tulajdonítjuk, ill. fordítva. 
Nincs itt tehát szó valódi jelentésváltozásról, hanem ugyanazt a 
kifejezést eltérő szerepben eltérően írjuk, kb. úgy, mintha az "író" 
szót melléknévként hosszú "í"-vel, főnévként rövid "i"-vel kellene 
írni. Ez megint csak nem az a szabály, amelyet automatikusan ki 
lehetne következtetni. 

Szóval, szerintem kettőn áll a vásár: nemcsak a tömegnek 
"kötelessége" a helyesírási szabályokat követni, hanem a 
szabályalkotónak is szükséges tekintettel lennie a nyelvhasználókra. 
Általános elv, hogy lehetőleg olyan szabályokat kell hozni, amelyek 
természetesen következnek, és törekedni kell arra, hogy minél 
kevesebb dolgot kelljen bemagolni. Így, ha a plebsz nem érez világos 
különbséget a "nemcsak" és a "nem csak" között, akkor megfontolandó 
annak a kérdésnek a felvetése, hogy szükséges-e ilyen különbséget 
tenni. Ezt ismerte fel pl. a Szlovák Tudományos Akadémia, amikor az 
1991-es helyesírási szabályzatban lehetővé tette, hogy a hasonló 
státusban lévő -- addig egybeírandó -- szlovák szavakat külön is, és 
egybe is lehessen írni.

Kedves Lista!

HIX NYELV #339, Racskó Tamás >:
> a "*lakály" szó sosem létezett 

Richtig eggyel kevesebb forrásban néztem utána a dolognak, mint 
amennyi kellett volna. 

Miután megírtam a cikket, megtaláltam az 1873-as Ballagi-féle 
szótárban a "lakály" szót 'egy vidék, hely stb. azon tulajdonsága(i), 
amely ott lakásra ösztönöznek' jelentésben. Ennek ellenére továbbra 
is az az érzésem, hogy ez a "lakályos" melléknévből való olyan 
visszaképzés, amelyet a megalkotása után egy-ketten ha használhattak, 
ekkor szótárba is belekerülhetett, de aztán gyorsan eltűnt a 
nyelvből, mintha nem is lett volna; végülis a nyelvújítás 
szolgáltatott még "néhány" ilyen szót.

Kedves Lord Epping!

HIX NYELV #339, >:

> pahoehoe-lava (ejtsd: pahojhoj)

De csak akkor ejtsd így, ha angolul beszélsz, egyébként helyesebb a 
hawaii eredetit is jobban megközelítő [páhoehoe]. Sajnos, az amerikai 
slamposság elsinkófálta az első "a"-ról az makron (vízszintes vonás) 
ékezetet, amely a hang hosszúságát jelzi, és az nehezen kerül vissza 
rá még olyan hosszú és rövid magánhangzókat megkülönböztetni képes 
nyelvekben is mint a magyar. A másik az, hogy a mgh.-kapcsolatokban a 
hangok teljes ejtésűek, így az "oe" nem lesz [oj]. A szóról vö. 
<http://www.bartleby.com/61/33/P0013350.html>; 

> aa-lava (ejtsd magyarosan a' 

Itt megint helyesírási következetlenség van, a megfelelő hawaii szó: 
`a`á írásmódú. Ebben az esetben az aposztóf nem ékezet, hanem egy 
önálló jel, és az ún. gégezárhang jele, amely a hawaiiban önálló 
mássalhangzónak számít, az "á" pedig a a makronékezetű "a" helyett 
áll. A gégezárhang miatt különösen nem vonhatjuk össze a két 
magánhangzót (az angolok sem teszik), tehát a javasolt magyaros 
ejtése [aá]. Vö. <http://www.bartleby.com/61/11/A0001175.html>;