Sziasztok!
Bocsanat hogy kimaradt a kozepe + gondolom az ekezet sem jon jol mindenkinek.
Olvassatok az egeszet: http://invorz.fw.hu
-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Hogyan lehetne hát felfejlõdni egy olyan szintre, melyrõl már belátásunk lehet
az EGÉSZRE? Említettük fentebb, hogy az ember képtelen a burkot feltörni, amely
az igazi valóságtól elválasztja. Nos, ez a mondat igazságot takar, de hogy
megértsük, mi van mögötte, le kell mennünk egészen nagy mélységekbe. Sok olyan
iskola van ma, amely terápiás célzattal REGRESSZIÓS HIPNÓZIST alkalmaz. Az
eljárás lényege, hogy a lélek legmélyén lévõ titkokat és az ember elõl elzárt
információkat felszínre hozza. A páciens megismeri tudatalatti feszültségeit és
mélyen rejlõ gondjait, erõit, lehetõségeit, feladatait. Vannak olyanok, akik
eljutnak az elõzõ életeikhez, s így némileg kielégülést nyernek, hiszen már nem
csak hiszik, hanem tudják, hogy életük nem a születéssel kezdõdött s így
valószínûleg a halállal sem ér véget – azonkívül világossá válik jelenkori
létezésük némely elõzménye, mozgatórugók, melyek a múltba nyúlnak s a jövõt is
formálják. Megtudhatják, milyen formákban s milyen helyeken éltek korábban, és
jónéhányan ekkor ébrednek rá, hogy a Föld nem természetes közegük – s mindaz,
amit itt magukénak vallanak s beépült a személyiségükbe, sokkal inkább kívülrõl
tanult, beidegzõdött s rájuk erõszakolt dolgok, mintsem saját eredeti
identitásuk részei… Márpedig ha egyéni szinten lehetséges ilyen felfedezõutakat
tenni anélkül, hogy akárcsak kilépnénk a szobából, akkor miért ne próbálkozhatn
a
meg a kíváncsi szellem az egész emberiség szempontjából vizsgálni a
tudatalattit? C. G. Jung ugyan már megtette ezt, s nagy téziseit több kötetnyi
anyagban foglalta össze, de ettõl még fel lehet fedezni új axiómákat is, melyek
okulásul szolgálnak majd az utókornak.
Érdekes összefüggések birtokába juthat az ember, ha a misztikus legendák ködéb
e
veszõ õsi kultúrát kezdi el vizsgálgatni (melynek létezését a mai
történelemtudomány elveti, fogható és szagolható materiális bizonyítékok híján)
.
A régmúlt ezredévek hajnalán megannyi történés szolgált OKÁUL annak, ami ma
történik az emberekkel! Valójában itt kell keresni bizonyos mozgatórugókat,
hiszen a jelenkor tragédiái, háborúi és tömeges katasztrófái jórészt itt
gyökereznek. A titok, amely javarészt meghatározza az emberek és a társadalom
minõségeit, ebben a korban keresendõ! A Nagy Kozmikus Ágensben az AKASHA-KRÓNIK
A
õrzi az emberi faj történelmét is – s hogy információkat szerezzünk eme korról,
ezt a krónikát kellett szóra bírnunk…
Habár az emberiség szeretne hinni említett töretlen fejlõdésében, mely a
boldogság felé vezeti, mégis valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy ha az írott és
ismert történelem elõtti idõkre gondolunk, valahogy békés, idilli, paradicsomi
kép sejlik fel elõttünk… s ez tulajdonképpen meg is felel az igazságnak.
Sokszázezer évvel ezelõtt a ma Földnek nevezett bolygót olyan, hozzánk hasonló
lények lakták, melyeket az utókor „titánoknak” nevez, és akik hozzánk képest
összehasoníthatatlanul nagyobb tudással s számunkra felfoghatatlan (mivel a
fizikai létsík határain messze túlnyúló) erõkkel és képességekkel bírtak.
Korlátlan urai voltak õk eme bolygó minden régiójának és kiterjedésének, kedvük
szerint formálták az élõvilágot, a fizikai világban pedig a kontinenseket,
óceánokat, hegységeket, stb. Ahogy a Föld fizikai formáját egyre finomították,
a
fizikai közegbe begyûrûztetett teremtõ erõk által õk maguk is egyre inkább rész
t
vettek a fizikai létezésben, fizikai testekben jártak-keltek teremtményeik
között, repkedtek az égben, fürödtek az óceánokban, sétáltak a hegyekben – s a
kozmikus törvények nyilvánvaló hatása által szellemük is egyre inkább az anyag
feltételrendszerének foglya lett. Természetesen még mindig uraltak minden
létsíkot, ám a fizikai lét és fizikai teremtés a maga dialektikus minõségeivel
mindjobban elcsábította õket, s ez a dialektika idõvel a köztük zajló háborúkba
n
öltött testet, immár félreérthetetlenül. E háborúskodás a titánok számára csak
játék volt, hiszen számukra nem létezett halál, az emberek és más teremtményeik
pedig mint játékkatonák kaptak szerepet mindebben. Az ARANYKOR békéjét tûz és
pusztulás váltotta fel. A háborúkat persze ma úgy képzeljük el, mint ahogy a
jelenkorban történnek, hogy a küzdõ felek vagdalkoznak vagy lövöldöznek, s
megrongálják egymás anyagi testének integritását – ebben természetesen a mai
materialista korszellem nyilatkozik meg. Hasonlóan, a titánok háborújában is az
akkori korszellem uralkodott: a szellemi síkok irányából a fizikai síkok felé
gyûrûzõ hatásmechanizmus. Általában a „láthatatlan” (akkor még látható) síkok
valóságában kezdõdtek el a harcok, s aztán gyûrûztek át a fizikai létbe. Hegyek
mozdultak odébb, földrészek tûntek el. A dolgokat még furcsábbá tette, hogy
egy-egy titán „halála” után tulajdonképpen újra szerepet kapott, s képes volt
„feléledni”, minthogy akaratával megõrizhette lelki integritásának egészét, s
abba tudata újra visszatérhetet, megformálva ugyanazt a személyiséget, ugyanazt
a testet. Nem úgy tehát, mint a ma embere a reinkarnációban – nem más formában.
Ugyanabban az alakban létezhetett tovább, csak némi szünet állt be a
lélektesteinek mûködését biztosító tudati energiák szintjén. Így aztán szinte
korlátlan hatalommal bírt ezen a földön élet és halál fölött – szinte…
Az ember még kezdetleges alakjában létezett. A Hold-korszak elmúltával már
képes volt a mechanikus gondolkodásra, de nagyrészt ösztönei irányították, s
fajának fenntartása volt a cél. (Mindez lényegében mostanáig sem változott…) A
teremtmény fejlõdési fázisait és a változás ütemét persze egyértelmûen
irányították a teremtõ titánok. Azt határozták el, hogy egymásnak uszítják a
különbözõ törzseket. Nem érdekelte õket, hogy ez miképpen hat az egyes emberre,
vagy annak lelkére. Így egy nagyszabású kísérlet kezdõdött, melynek keretén
belül a különbözõ törzsek kezdték el egymást pusztítani. Kezdetleges hajókkal
tették meg az utat egymás földjeire, s mágiával, nomeg puszta fegyverekkel
egyaránt vívták csatáikat. Az emberekre azonban ez nem hatott valami jól, mert
õk nem tudták irányítani a reinkarnációt, akár a teremtõ félistenek. Mindig más
formában jelentek meg – ezért is féltek a haláltól. Az egyéni individuális
létezéstudat elvesztése egyszerûen borzadállyal hatott (és hat) rájuk, már csak
szándékosan is, hiszen a harcokhoz feltétlenül szükségük volt a túlélést
diktáló, szinte legyõzhetetlenül erõs ösztönre. Mindezt a titánok
beleprogramozták szellemükbe, éppúgy, mint a teremtõ „istenek” iránti feltétlen
alázatot és engedelmességet. Az emberi fajnak egyébként a MAGASABBHOZ való
viszonyát alapjaiban meghatározza történelme során, egészen napjainkig, ez a
fajta rettegõ, megalázkodó attitûd, melyet disztingválás nélkül alkalmaz a
legmagasabb szellemi hatalmak irányába is, összetévesztve saját teremtõ
„istenét” a valóságos Istennel, aki az egész világegyetemet létrehozza. Nos,
eddig érdemes lemenni a mélységekbe. Lehetne még folytatni, hiszen tudjuk azt,
hogy a háborúk lassan egy süllyedéshez vezették a titánokat. Évek tízezrei alat
t
lassan elvesztették hatalmas mágikus képességeiket, majd egy náluknál sokkalta
magasabb isteni hatalom elrendelése alapján egyszerûen kivonták õket a
forgalomból a fizikai síkokon – de természetesen mûvükben tovább élnek… Onnantó
l
azonban, hogy nem manipulálták a bolygó élõvilágát, az a természet tiszta
törvényei szerint alakulhatott, részint visszakapva eredeti formáját, részben
pedig új, letisztult formákat felmutatva az evolúció és más kozmikus erõk
hatására. Ekkor jelent meg a Cro-Magnoni és a Neander-völgyi ember, s a jelenko
r
embere számára a titánok világa csak mint ködbe veszõ legenda maradt meg. De a
démoni háborúk és harcok emlékei továbbélnek az emberben, mint motiváló tényezõ
k
s állandó, brutális viselkedésre hajlamosító tendenciákként bukkannak fel újra
meg újra. Az okokat a mélységben kell keresni, hiszen egy olyan fajról van szó,
melyet szándékosan degenerált és tett tönkre a háborút játéknak vevõ istene.
invorz (Bp)
|
