Kedves f.!
hix.nyelv #283,  >:
> A német 'pf' inkább két hangnak vagy egy hangnak számít?
A /pf/ egy hangnak számít: affrikátának, azaz magyarul zárréshangnak. A
zárhangoknál, amilyen pl. az /p/, a hangképzésben résztvevõ szervek egyike --
legtöbbször a nyelv -- teljesen elzárja a légáramlás útját, majd a zár
hirtelen kioldódik, és a kitóduló levegõ zaját halljuk pillanatszerû
hangként.
A réshangoknál, amilyen pl. az /f/, a hangképzésben résztvevõ szervek nem
zárják el teljesen a levegõ útját, csak beszûkítik, így egy folyamatos
surlódásszerû zörej keletkezik.
A zárréshangok, mint pl. a /pf/, úgy kezdõdnek mint a zárhangok, vi. a levegõ
útja teljesen elzáródik, de a zár nem pillanatszerûen és teljesen oldódik
fel, hanem a mozgás megreked a réshangnak megfelelõ állapotban.
> (és hogy is kell ejteni?)
Vagyis a /pf/ ejtése népszerûsítõen fogalmazva olyan, mintha egy /p/ után
megszakítás nélkül egy /f/-et ejtenénk. Általában egy ugyanolyan helyen
képzett zárhangot és réshangot egymás után ejtve automatikusan affrikátaként
mondunk ki. Magad is tudod elemezni a különejtés és az együttejtés
kapcsolatát a magyarban meglévõ zárréshangokkal próbálkozva: /t/ + /sz/ >
/c/, /t/ + /s/ > /cs/, /d/ + /z/ > /dz/, /d/ + /zs/ > /dzs/.
A német /pf/ viszonya is ilyen az õt alkotó 'részhangokhoz', sõt a "dz" és
"dzs" esetén mi is úgy járunk el, hogy a hangnak nincs külön jele, hanem
mintegy hangkapcsolatként írjuk le.
> És mi a kapcsolata a f,ff,v,w jelekkel, illetve az ezekhez tartozó
> hangokkal, s mi a története?
A felnémet nyelv legjellegzetesebb sajátossága az ún. II. (avagy ófelnémet)
hangeltolódás (régebben: Verner-törvény). Ennek a /pf/ szempontjából érdekes
vetülete az, hogy a germán zöngétlen zárhangokból, azaz a /p, t, k/-ból az
ófelnémetben zárréshangok, azaz /pf, c, kch/ keletkeztek (a) szó elején, (b)
szó belsejében kettõzésben és /l, r, m, n/ után, valamint (c) szó végén; vö.
angol "pound" ~ n. "Pfund", a. "work" ~ ófn. [werkch], a. "sit" ~ n. "sitzen"
[ziccen] (ez utóbbiban eredetileg hosszú volt a /t/).
Az ófelnémet [kch] affrikáta aztán a felnémet nyelvterület nagy részen -- így
az irodalmi nyelvben is -- visszaváltozott [k]-vá, azonban az alemann-bajor
nyelvjárásokban megmaradt a [kch] affrikáta, vagy [ch] réshang lett: ezért
van a svájci németben [chopf] 'fej' az irodalmi német "Kopf" mellett, ill.
[trukche] 'nyom' a n. "drücken" mellett stb.
Egyéb helyezetekben -- vi. szó belsejében, ha nem volt hosszú és nem elõzte
meg /l, r, m, n/ -- a germán /p, t, k/-ból /f, sz, ch/ réshangok lettek, vö.
a. "sleep" ~ n. "schlafen", a. "eat" ~ n. "essen", a. "make" ~ n. "machen".
Az eltérõ szóbeli helyzetben történt eltérõ hangfejlõdés okozza, hogy a
'csupa /p/-s' angol "pope" 'pápa, pópa', "pepper" 'bors', "pipe" 'csõ, pipa',
"peep" 'csipogás' szavaknak a németben "Pfaffe" '+pap', "Pfeffer" 'bors',
"Pfeife" 'pipa', "Pfiff" 'fütty' felel meg.
A német helyesírásban a szintén /f/ hangértékû "v" betû általában azt az /f/
hangot jelöli, amelynek germán elõzménye is /f/ volt, mivel a germán /f, sz,
ch/ réshangok változatlanok maradtak, vö. a. "father" ~ n. "Vater" 'apa', a.
"four" ~ n. "vier" 'négy', a. "full" ~ n. "voll" 'tele'. Persze a helyesírás
megállapításakor itt is történtek skolasztikus tévedések, így pl. a "für"
'-nak/nek, számára' elöljárót "f"-fel írjuk, annek ellenére, hogy 'rokonát' a
"vor" 'elé; elõtt' prepozíciót "v"-vel (a hollandban egységesen "voor"
írásmód van mindkét esetben; vö. még angol "for" ~ n. "für" és a. "(be)fore"
~ n. "vor").
A /v/ ejtésû német "w" teljesen megfelel a germán "w~v"-nek, vö. a. "warm" ~
n. "warm" ~ sv. "varm" 'meleg'. Igaz ezt az angol két ajakkal (bilabiálisan)
ejti, a többi germán nyelvben pedig a magyarhoz hasonlóan az alsó ajak és a
felsõ fogsor között képzett (labiodentális) hang, de ezek a germánban egy
hang változatainak számítanak.
N.B. A mássalhangzókettõzés a németben nem a mássalhangzó hosszúságát, hanem
az elõtte álló magánhangzó rövidségét jelzi, ezért az "ff" ugyanazt a hangot
jelöli mint az "f". (Történeti okok miatt a "kk" helyett "ck"-t, a "zz"
helyett "tz"-t írnak a németek.)
|
Kiegészíteném kissé az ebbe a számba korábban küldött hozzászólásomat:
hix.nyelv #284, Racskó Tamás:
> A német helyesírásban a szintén /f/ hangértékû "v" betû általában azt az
> /f/ hangot jelöli, amelynek germán elõzménye is /f/ volt, mivel a germán
> /f, sz, ch/ réshangok változatlanok maradtak
Itt kimaradt annak indoklása, hogy miért is írják ezt az /f/-et "v"-vel. Mint
az angol "sit" ~ n. "sitzen" példából is látható, szó elején -- magánhangzó
elõtt -- a német irodalmi nyelvben az /sz/ hang /z/-vé zöngésült. Ugyanígy
járt bizonyos nyelvjárásokban a szóeleji /f/ -- magánhangzó vagy /l, r, m, n/
elõtt --, ez is zöngésült /v/-vé: ennek kifejezõdése az írásmód.
Egy ilyen nyelvállapotot rögzít a holland, ott mind a "w", mind a "v" zöngés
hangot jelöl, de különböznek: a "w" megfelel a magyar /v/-nek, a "v" hasonló,
de olyan erõs zörejjel képzõdik, mint az /f/. A hollandban szintén zöngésült
a szóeleji /sz/, és ezt a holland a némettõl eltérõen jelöli is.
Vö. a. "father" [fáD@r] ~ n. "Vater" [fát@r] ~ h. "vader" [vfád@r] 'apa',
ill. a. "sit" [szit] ~ n. "sitzen" [zic@n] ~ h. "zitten" [zit@] 'ül'.
|
