Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam
a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: " Egy örökkévalóságig
fogok itt rostokolni, és még annyi más helyre kell mennem. Karácsony
kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék
csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is
fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon,
észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát
szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan
szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős
hölgyhöz: "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy
megvegyem ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs
elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ő elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a
baba. Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné
adni ezt a babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban
most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza
neki. "Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki? -de a
kisfiú sajnálkozva válaszolt. "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol
most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a
húgocskámnak, amikor odamegy." A szemei olyan szomorúak voltak
amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az
mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt
gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya
elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni.
Szeretem anyukámat, és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal
legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon
csendesen.
Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt
és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed,
hátha mégis lenne elég?" ?Oké? - mondta. "Remélem, van elég." Én
hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd
elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több
is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán
rám nézett és hozzátette: ?Megkértem tegnap Istent mielőtt
lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy
megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak.
Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy
szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni
Istentől. "De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát
és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más
hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy
se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi
újság cikke két nappal ez előttről, amelyik említett egy részeg embert,
aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány
volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt
téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a
temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet,
úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez
a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz
elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
--
"Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul egy percig benne éghet." (Weöres Sándor)
Molnár Szilvia
---
SZTE Egyetemi Könyvtár - http://www.bibl.u-szeged.hu
This mail sent through IMP: http://horde.org/imp/
|
