Kedves Izabella!

hix.nyelv #125, :
> Andrea azonban az Andreina ferfi valtozata, vagy lehet ugy is mondani,
> az Andreina nev az Andrea noi valtozata:))) 

Történetileg az "Andreina" az "Andrea" női változata az olaszban, 
és ez utóbbi pedig a bibiliai "Andreasz" névre megy vissza. Ennek 
alapja a ógörög "anér" 'férfi' szó, jelentése pedig 'férfias, 
azaz bátor' (vö. újgr. "andreiosz" 'bátor'). 

Ebből a görög-latin alakból származik a német "Andreas", magyar 
"András" (ill. "Andor(ás)", "Endre"), a spanyol "Andrés" és az 
olasz "Andrea" (vö. még gr. "Nikolaosz" > kgr. "Nikolasz" > ol. 
"Nicola";  héb. "Jónáh" > gr. "Jonasz" > ol. "Giona"). 

Kialakult azonban a névnek egy *"Andreo" alakja is. Ennek 
folytatása az angol "Andrew" (< *"Andreu"), francia "André". 

Túlnyomórészt ez az *"Andreo" alak szolgált a női változat, az 
"Andrea" (ill. fr. "Andrée") képzéséhez. Ez a női alak az 
angolban is (jóllehet igen ritka), így az "Andrea Cavallaro" név 
lehet egy olasz férfinév, de egy sokadik generációs amerikai 
olasz család nőtagjának neve is.

Emiatt kél el az angolban a "Mr./Ms." az "Andrea" előtt. 
Egyébként koreai alapról, gondolom, a "Koh Yeo Chye" név neme is 
egyértelmű :-)...

Kedves Ferenc!

hix.nyelv #126, :

> Ez Nyugaton is teljesen altalanos a diplomaciai gyakorlatban es
> magasabb korokben Peldaul ha a Francia Koztarsasag elnoke es a
> felesege meghiv valakit egy hivatalos fogadasra, a meghivo igy
> kezdodik: Le President de la Republic Francaise et Mme. Jacques
> Chirac.... Magyarorszagon ez a valasztekos szokas altalanos. 

Ha ugyanezt a meghívót Magyarországon küldik ki, akkor vmi 
ilyesmi lesz rajta: "Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke, és 
_neje_". Az általad idézett kifejezés -- látszólagos hasonlósága 
ellenére -- nem az "X.Y-né" párhuzama. A kettő nem fordul elő 
ugyanabban a szitúcióban: a "M. et Mme. Y. X." (m. "X.Y. és 
neje") a férj és a feleség közös megnevezése, az "X.Y.-né" (f. 
"Mme. <női név> X.") pedig a önállóan a feleséségé. Amikor a 
Francia Köztársaság elnökének felesége jótékonységi bált rendez a 
férje nélkül, akkor már nem a "Mme. *Jacques Chirac" név kerül a 
meghívóra; ellenben magyar kolléganője esetén "Mádl Ferencné". 

Ez utóbbi önálló használat hat furcsán. Nem hiszem, hogy ezen meg 
kellene sértődni, vagy visszacikizni. Hozok egy párhuzamot a 
"mások oldalról": Itt Magyarországon közröhej tárgyát képezik a 
"Naomi Campbellová" típusú szlovákosított nevek. Én mint szlovák, 
nem érzem magam megbántva a magyarok furcsállásától, mivel tudom, 
hogy ez csak abból fakad, hogy a (genetikai/nyelvtani) nem 
kifejezése a magyarok számára indifferens, míg a szlovákok 
számára egy kihagyhatatlan dolog (nem csak a ragozás jelenette 
praktikus megfontolások miatt). 

Amikor találkozunk a másik eltérő kulturális vonásaival (miénktől 
különböző "mém"-jeivel), azt -- a csoportetológia elveiből 
következően -- felhasználjuk csoportunk megkülönböztetésére a 
másiktól. A mai "civilizált" világban ezt igyekszünk tompítani, 
de ez mindkét fél felelőssége: nem elég, ha 'mi' nem röhögünk a 
"Naomi Campbellová"-n, segíteni kell hogy abban, hogy 'ők' is 
leküzdhessék a "Kovács Jánosné"-vel szembeni mémek keltette 
averziójukat. 


> En viszont azt talalom nevetsegesnek, hogy az olaszban az a pongyola
> szokas az irodalmi, ha a vezeteknev ele nevelot tesznek. 

Ez megvan a magyarban is, ha jelzőt kap: "_az_ ifjabb Brueghel", 
"_az_ idős Kossuth". Ilyen példákat hoz az Eckhardt-féle francia 
nyelvtanom is: "J'ai parlé _au_ vieux Gustave." Sőt tovább is 
megy, és jelző nélkül is: "Ca, c'est _du_ Clemanceau" 'Olyan, 
mint amilyen csak [a] Cleamanceau-tól telik ki', idézi énekesnők 
és írónők neveit "_la_ Malibran", "_la_ Patti", hozza Prousttól a 
"_la_ Berma" nevet.  Tehát itt a három nyelv között nem elvi, 
hanem csak mértékbeli különbség van.

És ha nem akarjuk a magyar köznyelvet és irodalmi nyelvet 
kettészakítani, igen valószínű, hogy pár évtized múlva meg kell 
engedni a magyarban is az irodalmi nyelv szintjén a határozott 
névelő megjelenését a jelző nélküli személynevek mellett. Ezt 
lelkiismeretfurdalás nélkül megtehetjuk, mivel az a "pongyola", 
ami az irodalmi nyelven, felsőbb köznyelven kívül van. Ha vmi 
bekerül ide, akkor az nyer legitimitást, és a régebbi művelt elem 
süllyedhet le (pl. az elatívusz "-búl/bűl" ragja, amely a XIX. 
sz-ban még normatív volt, miközben a "-ból/ből" parasztosan 
hangzott; vagy az íző nyelvjárási "-ít" igeképző ["kísz" > 
"kíszít"], az irodalmi nyelv alapját képező nyelvjárások "-ét" 
alakjával szemben ["kész" > "készét"], amely olyan nyelven belüli 
keverék alakokat eredményezetett, mint a "kész" > "készít", ahol 
az alapszó éző, a toldalék íző.). 

Még inkább kérdéses egy nyelv normájával megítélni a másikat. Ez 
olyan érveket eredményezhet, mint amit az egyik római auktor 
hozott: mennyivel célszerűbb nyelv a latin, mint a görög, mivel 
nincs szüksége névelőre, hogy kifejezze ugyanazt. Valóban, fel 
lehetne állítani egyfajta "érvrendszert", amely arra a 
"következtetésre" vezetne, hogy párhuzam figyelhető meg a 
nyelvromlás és a határozott névelő terjedése közt. A szarkazmust 
félretéve: a szlovén és szorb nyelvművelők harcolnak a 
nyelvjárások névelőhasználata ellen, mivel ez a nyelv 
struktúráját romboló germanizmus. És ha belegondolunk, ez a 
magyarban is germanizmus (kevésbé bántóan: az európai nyelvi 
egységhez való csatlakozás), csak mi a szlovénokkal ellentétben 
nem értékeltük ezt nyelvellenes, pongyola dolognak. Azonban egy 
szlovén nyelvi listán még felmerülhetne, hogy milyen nevetséges, 
hogy a magyar olyan ponygolaságot, mint a névelő, az irodalmi 
nyelv szintjére elemelt...