> =======================================================
> Felado : Nagy Peter, Duesseldorf
> E-mail :
> Temakor: Algeria: keresztul a Szaharan (II.) ( 171 sor )
> Idopont: Sun Apr 3 21:40:15 EDT 1994 OTTHONKA #138
> - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(Elnezest az elozo folytatasban levo helyesirasi hibakert.)
Az elozo nap skizofren hangulata szerencsere jelentosen
alabbhagyott. A kovetkezo par napban eleg jo tempoban
elhagytam a Atlasz elso vonulatat, es lassan kezdtem
hozzaszokni a nagy feltuneshez, amit megjelenesemmel
keltettem. Nevezetesen arrol a jelensegrol van szo, amikor
az utcan minden fej felem fordul, a jarokelok oldalbabokik
a melletuk haladot, ujjal mutatva kovetik mozgasomat es
egymasnak magyaraznak; a gyerekek nagyon viccesnek
talalhattak, ok, ha eppen csoportba verodve talaltam rajuk
az utcan - pl. egy iskola mellett elmentemben -, hagos
kiabalassal, nevetessel, tapssal es baratsagos kialtasokkal
("Bon voyage! Bonne courage! Bonne chance!", vagy
csak egyszeruen "Ca va?") biztattak. Mirefol en ajkamon
egy martir szereny mosolyaval, jobbomat nyeglen udvozlesre
emelve kacsaztam tovabb. Kifejezetten ellenseges
magatartassal csak ritkan talalkoztam. Ain Oussera-ban
beultem delben egy csehoba, hogy egyek valamit. Szomoru,
lerobbant egy hely volt, jsllehet, ez volt az algeriai
atlag. Kosz vegtelen mennyisegben, minden ragad; legyek
szalldosnak buzgo rajokban. Mikozben valami levesfelet
kanalazgatok, nem tudom nem eszrevenni a tobbi vendeg -
eleg szegenyes ruhazatu munkasember mind - kifejezetten
ellenseges pillantasait. Kozben becsampazik egy macska -
milyen aranyos, gondolom -, lerak a labam ele egy meg elo
egeret, jatszik vele egy darabig, aztan o is megebedel.
Ahogy kiertem a varosbol, megint belerohantam egy katonai
utlezarasba. Ket tagbaszakadt pofa foglalkozott velem,
kifejezetten gentleman modjara. Eloszor is csak orditani
tudtak, ami meg nem lett volna baj, de legalabb franciaul
tettek volna. Kiramoltattak az egesz csomagomat, mindent
darabot megfogdostak, megmustraltak, kozben kezigranatnak
neztek a tabori gyertyatartomat; egyebkent szinte minden
kellett volna nekik, mutogattak, hogy adjam oda. En meg
mutogattam es magyaraztam hogy nem, nekem az meg
kell. "Money, mister! Money!" - ennyire futotta nekik az
arabon kivul, ahogy arra probaltak (meg mindig orditva)
ravenni, hogy adjak nekik penzt. Elegge ketsegbe voltam
esve, de azert annyira megsem, hogy onszantambol
odanyujtsam nekik a penzemet; ha kell, tessek, vegyek el
eroszakkal, gondoltam. Aztan eszrevettek az ovemre fuzott
taskakat, ebben kezdtek el kutatni, majd hirtelen
elzavartak. Csak masnap vettem eszre, hogy kiloptak a
zsebkesemet, azt, amelyik a hatso taskaban volt.
Kifejezetten olcson megusztam ezt a kalandot.
Az ut meg mindig kivalo minosegu volt. Hamar elertem az
Atlasz masodik vonulatan tuli siksagot, amely meg nem
sivatag, hanem egyre sivatagosodo sztyeppe nagyon gyer
aljnovenyzettel. Meglepoen jo tapasztalatokra tettem
szert az ottani kozlekedesi kulturaval kapcsolatban.
Annyira kulturaltan elozgettek meg a teherautok, akkora
ivben, hogy csak huledeztem. Sokkal, de sokkal kellemesebb
volt, mint barhol Magyarorszagon. Pedig ha valahol, akkor
Algeriaban nincsenek hozzaszokva a bicikliforgalomhoz.
Egyetlen egyszer szoritott le egy teherauto elozes kozben
az utrol, muszaj volt neki, mert belement egy hulye
elozesbe a kanyarban; en meg beleszaguldottam valami
utmenti hulladekba, es egy drot kiszurta a gumimat.
Ha pedig utkozben akar csak pihenni alltam is le az ut
menten, akkor roviddel utana altalaban lefekezett valaki,
es megkerdezte: "Est-ce que vous avez une panne,
monsieur?" (Defektet kapott uram?) Hozza kell tennem,
hogy az ilyen es ehhez hasonlo elozekenysegek a
leggyakrabban valahogy ugy vegzodtek, hogy
"tu es mon amis!", es hogy ugyan adjam mar meg most azonnal
a cimemet, aztan majd levelezunk es meglatogatnak. Ez egy
ido mulva annyira idegesitove valt, hogy kenytelen voltam
virtualis cimeket megadni.
Nem durva altalanositas azt mondani, hogy az utak
alaphangulatat az utpadkan mindenutt nay mennyisegben
talahato szemet jelentosen befolyasolja. Hihetetlen
mennyisegu gumiabroncs-cafat, ezer km-en keresztul alig van
olyan husz(!) meter hogy ne lehetne valami ilyesmit
talalni; de van minden egyeb is, rozsdas kozervdobozok,
ures uvegek, cigarettasdobozok. Szomoru emlekezteto a
Budapest kornyeki hegyekre.
Egy Djelfa nevu varosba keso este erkeztem egy 155 km-es
napi szakasz utan. Lekapcsolt lampakkal lopakodtam a sotet
utcakon a gyalogosok kozott (autoforgalom semmi), igy
legalabb nem keltettem feltunest; egyebkent epp mindenki az
esti imadsaghoz ment az imahazba, es pont ez tette azt az
estet szamomra elmennye. Ilyenkor az egesz varos zeng a
muezzinek eneketol - termeszetesen kihangositva, hadd
bomboljon: "Aaaaaaaaallllaaaahhhhhh... akbar!", ami nem
jelent egyebet, mint "Az Isten a legnagyobb". A ceremonia
hangulata valoban fantasztikus. Kiveve reggel otkor, amikor
ezer dB-lel szinten felhangzik ez az allati uvoltes (minden
nezopont kerdese), ugy, hogy szinte belereped az ember
dobhartyaja. "ALUDNI AKAROK!!!"
Egy par varossal odebb talaltam egy diakszallot. Ezekben az
a jo, hogy annak ellenere nem koszosabbak a hoteleknel,
hogy azoknal termeszetesen lenyegesen olcsobbak; tovabba
igy esetleg ossze lehet akadni erdekes emberekkel. Es
persze az a fo rossz, hogy a maganeletnek vege, es
ertelemszeruen no a lopas kockazata. Volt itt ket helybeli
ficko... az egyik, a megjeleneseben rutabb, valtig
allitotta, hogy o rendor - engem pedig ez valtig nem
erdekelt. Megalltak igy ketten egyszer csak elottem,
hosszan mustralgattak, izgatottan magyaraztak egymasnak.
Aztan az egyik nekemszegezte a kerdest, nevezetesen,
hogy milyen vallasu is vagyok. Mivel mar elore letisztaztam
magamban, hogy a konfliktusokat jobb kerulni,
kijelentettem, hogy kereszteny. Keresztenynek lenni az arab
orszagokban nem is olyan rossz, ugyanis a rangsor:
muzulman, kereszteny, zsido, es legalul az ateistak.
Inkabb nem nyitnek ott senkivel ejszakakba nyulo vitakat
arrol, hogy miert is vagyok en sziklaszilard tamasza
az ateizmusnak, kulonosen az en franciatudasommal nem. Nem
tagitottak. Mashogy kerdeztek: "A mi profetank Mohamed. A
szent konyvunk pedig a Koran. Neked pedig...?" Most mit
akarhatnak ezek? "A Biblia!" - jelentettem ki felcsillano
szemmel. Tovabb pusmogtak. "Nem veletlenul... a Tora?"
Ertem mar... szegenykeim, ezek zsidonak neznek. Atfutott a
fejemen hogy sokkolom oket, es kijelentem, hogy a Toraval
mar felhagytam, mar csak a To"ket bongeszgetem, de aztan
inkabb gyavan megfutamodtam. "Nem."
Magaban az egyre sivatagosabba es homokosabba valo tajban
nem volt tul sok elvezet. Az ut nyilegyenesen vezet a
siksagon at del fele, a nap egyre erosebben tuz, es
latnivalo nem sok van. Ez van persze, ilyen a Szahara.
Tipikus kerekparos (ferfi-)gondjaim tamadtak utkozben,
megpedig hogy a monoton, azonos tempoju tekeres kozben
allandoan egy ponton terheltem az ulogumoimat, aminek
kovetkezteben a csipomtol kb. a combom elso harmadaig
folyamatosan es maradektalanul zsibbadtam; egek!,
rettenetes egy erzes! Azonban nagyon illik Algeriahoz: az
alatt a harminc nap alatt, amig ott tartozkodtam, not csak
tetotol talpig elfatyolozva lattam - magat Algirt
leszamitva -, es eggyel sem beszeltem. Szomoru egy kep, nok
nelkul.
Idokozben eltoltottem egy-ket satoros ejszakat a
sivatagban, mindig az uttol tavolabb, lehetoleg egy domb
mogott, hogy ne erjenek kellemetlen meglepetesek.
Erdekesseg kedveert emlitem, hogy tavolrol sem volt hideg
ejszaka, szemben azzal, amit vartam. Reggelre mindig
kellemes huvos volt, az igaz.
Rovidesen elertem Ghardaia-t, ezt a valoban meghokkentoen
szep oazisvarost. Maga az ovaros egy dombra epult, es a
hazak formajukkal es szinukkel igazan lenyugozoek, a
sikatorok egeszen valoszinutlenul multbeli hangulatot
arasztanak: itt megallt az ido, meghozza egy szep
pillanatban. Nota bene, itt nem arabok laknak. A varos
lakoi berberek, vallasukra nezve mozabitok (az iszlam egy
szektaja), akiket joparszaz evvel ezelott uztek el eredeti
otthonaikbol, az Atlasz hegysegbol. Egy csoport idaig futott
(hetszazvalahany km. Algirtol), es itt megalapitotta ezt a
fenseges es viragzo varost. Minden oslakos bir a haza
mellett egy palmaligettel is, amely a nehany km-re
levo "kertvaros"-ok (szo szerint) egyikeben van.
Megismerkedtem egy berberrel, aki nem csak a palmaligetebe
vitt el (datolyapalmak, banan, narancs, citrom,
sargabarack, szolo, paradicsom),
hanem kulon bemaszott velem a kertek es a varos vizellatasa
vegett tobb szaz evvel ezelott a leheto legegyszerubb
eszkozokkel epitett foldalatti vizvezetekrendszerbe is. Ez
tenyleg elkepeszto volt. Ehhez tudni kell, hogy 2-5 evente
esik csak rendesen az eso, es akkor sem ott, hanem a
hegyekben. A problemat ugy oldottak meg, hogy a varost
egy "oued" (wed, qued, vadi, vagy poriasan: folyomeder)
melle epitettek, amelyben azonban termeszetszeruleg
csak az emlitett idokozonkent folyik viz. Akkor viszont
tobb meteres hullamban erkezik, per default mindent
elsodorva, ami az utjaba kerul. Sajatos latvany a
homoksivatagban a hullamtoro gat: pedig ott van ilyen.
Tobb kisebb mederre bontjak a folyamot, reszint rogton a
foldalatti tarozokba terelve, reszint pedig bevezetve
egyenesen a kertvarosok utcaiba. A hazak es a keritesek
kobol epultek, masszivak, erosek, birjak a vizet akkor is,
ha az tobb meter magasan all kozottuk. Es surun vannak
nyila'sok a hazak sarkainal, ahol szep higgadtan lefolyik a
viz a mar emlitett tarozokba, es ott aztan el is pihenget a
kovetkezo nehany evben.
A mozabitok roppant komolyan veszik a Koran tanitasait.
Ennek egyik feltuno jele, hogy a nok annyira el vannak
fatyolozva, hogy a szo legszorosabb ertelmeben csak
egyetlen szemuk latszik ki. Erdekes latvany, ahogy feher
lepleikben sietosen haladnak a sikatorokban egyetlen
villogo szemukkel, az arcukat ekeppen szinte teljesen
eltakaro kendojuket szajukkal (sic!)
osszefogvan. Ha ferfivel talalkoznak, meg kulon a fal fele
fordulnak, ill. ha a kitereshez nincs annyi hely, amennyit
szeretnenek, akkor azonnal sarkon fordulva eliszkolnak
ugyanabba az iranyba, amerrol erkeztek.
Negy napig maradtam, es ezalatt ket kellemetlen esemeny
tortent velem. A diakszallon, ahol meghuztam magam, az
indulasom elotti esten elloptak a masodik es egyben utolso
zsebkesemet, a mindentudo harmincvalahany reszes
svajci bicskamat, tovabba a bombabiztos rejtekhelyre
eldugott legutolso vastartalek 80 dollaromat (a tobbit
szerencsere nem!), es meg egy ket aprosagot, tobbek kozott
a koromvago csipeszemet, orok koromragasra itelven
ezzel. Az egesz annyira gusztustalan korulmenyek kozott
tortent, annyira kedves volt velem mindenki *addig*, es
annyira furan viselkedtek *utana*, hogy nagyon elkeseredtem.
A masik kellemetlen esemeny az volt, hogy kitort rajtam a
verhas. ("Amoebenruhr", javitsatok ki, ha ez magyarul nem
verhas!) Nagyon sokaig biztam benne, hogy csak
gyomorrontasrol van szo, amit ki lehet koplalni.
Voltak is rovidebb (egy-ket napos) tunetmentes szakaszok,
de a tunetek mindig makacsul visszatertek, hamarosan mar
nagyon magas lazrohamoktol (41-42 fok) kiserve. Innentol
fogva negyvenket napig tartott a buli. Ezt meg adjatok
hozza a homokban, csomaggal, napon valo biciklizeshez, igy
mar majdnem teljes
a kep.
(folyt. kov.)
|