Kedves Lista!

Valóban lehetnek szabad gondolataink? Mit nevezünk egyáltalán 
gondolatnak? Honnan jönnek a gondolatok? Vajon attól a pillanattól 
számít-e egy gondolat gondolatnak, ahogy az a tudatunkban megjelenik, 
vagy az a tudattalan folyamat is már gondolat ami ezt megelözi? Lehet-e 
egy gondolat "jó" vagy "rossz", és ki dönti ezt el? Mi értelme van egy 
"rossz" gondolatot "jóra" cserélni? Stb.

Ezekkel, vagy hasonló kérdésekkel foglalkoztunk itt már régebben is, de 
miért teszem fel ismét ezeket a naiv, és banális kérdéseket? Azért, mert 
azt tapasztalom, hogy egyre több könyvben, honlapon, elöadáson beszélnek 
vég nélkül a "gondolat erejéröl", söt a gondolat "teremtö" erejéröl, 
miközben nincs is egységes képünk magáról a gondolatokról, még kevesebb 
annak spirituális vonatkozásáról. Azt tanítják, hogy a "gondolatok 
ereje" a nagy kulcs, a bölcsek köve, de azt egyikük sem mondja el, hogy 
tanításaikat (gondolataikat :)) éppen melyik gondolat-definícióra építik.

Szándékosan sarkítok, és fogalmazok provokatívan, de ígérem, lesz ez még 
rosszabb is :))
Közben vannak olyan társaink akik azon panaszkodnak, hogy már hosszú 
ideje bevetik a "gondolataik minden erejét", és  semmi eredmény. A fenti 
kérdésekre, gyakran annyira eltérö válaszokat lehet tölük kapni, hogy az 
ember majd lefordul a székéröl. Próbáljátok ki, meg fogtok lepödni.
Itt most arra kellene következtetni, hogy éppen ez a ködös elképzelés 
lenne a sikertelenség egyik magyarázata, de nem, mert a sikereseknek 
sincs egységes, vagy jobb elképzeléseik a gondolatok mibenlétéröl.

Úgy tünik bármilyen, akár ellentétes elképzeléseink is lehetnek a 
gondolatokról, mintha nem ettöl függene a siker, vagy a kudarc. Hát 
persze, hogy nem, mondjátok kórusban, hanem a gondolatok tartalmától!
A tartalomtól? Hmmm. Biztos?
Ugyanis van itt egy kis bökkenö.

A lét természete a harmónia, és mozgása mindég a harmóniára törekvés. A 
gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha én nem szólok bele, és feleslegesen 
nem avatkozom be a lét, vagy mondjuk inkább az élet(em) törekvéseibe 
(GONDOLATTAL, szóval, és cselekedettel), akkor az életemben 
automatikusan egy számomra még ismeretlen harmónia irányába fogok 
haladni. Ismerös? Hát persze, a sokat emlegetett ELFOGADÁS egyik újabb 
aspektusa.

Mégis, mi itt a bökkenö? Ez: "egy számomra még ISMERETLEN harmónia". Ki 
az a bolond, aki a vágyott, látszólag szabadon választott, és már 
majdnem megismert (megvalósított) jövöjét feladná, egy "ismeretlen" 
harmóniáért, vagy boldogságért? Nyilván tudjátok, hogy van sok ilyen 
"boldog bolond", a Tarot bolondján kívül is. Ök tudnak valamit...

Az ismeretlentöl csak, és kizárólag az egónk fél, ezért képtelen 
elengedni az irányítást. Inkább a biztosnak vélt önös, és mulandó 
örömeit hajkurásztatja velünk, sajnos igen jó eredménnyel. Ezt könnyen 
megteheti, hisz egyszerüen csak a sajátunknak vélt gondolataink, és 
vágyaink mögé bújik, és mi sajnos bedölünk neki. Nemrég volt itt szó 
(#4472) a tudatalatti kívülröl jövö manipulalásáról, ami kutyafüle 
ahhoz, amit a saját egónk müvel velünk. Ezért is célozzák meg egyre 
kifinomultabban az egónkat a reklámok.
Tehát a siker vagy a kudarc kulcsa szerintem nem a gondolatok 
(felületes) definíciójában van, nem a gondolatok tartalmában, hanem 
annak a kiiktatásában aki-ami, egyelöre még, a gondolatainkat titokban 
belülröl irányítani tudja, ez pedig nem más mint az EGÓNK!

Az ego játékát szinte nevetségesen egyszerü átlátni, és lezárni, mert 
valójában nem is annyira "ismeretlen" az a harmónia, és boldogság, mint 
amilyennek látszik. Elég csak egyetlen pillanatra levenni az egónk 
szemüvegét. Miként lehet ezt megtenni? Itt idéznék egy nagyon is 
klasszikus mondatot, amit valószínüleg Ti is hallottatok már: "Elfogadás 
az egó halála".
Ennyi.

Elmélkedés volt az egész, de vajon a levelem elején felsorolt kérdések 
továbbra is naivnak, és banálisnak tünnek?

Szeretettel
Remete

Kedves Lista!

Két tanmese. Az első Indiából származik, a másik Gyulai Pál verse.
Teljes a hasonlóság. :-)
Szeretettel, István. (Bp.)


A tanítványjelölt felkereste a Mestert, hogy tanítaná - e őt?
A Mester elvállalta, majd elkezdte a tanítását.
A tanítvány türelmetlen volt és egyre többször beleszólt a tanításba,
hogy én így tudom, úgy tudom, ezt hallottam, azt hallottam.
Erre a Mester hozatott vele egy poharat és egy kancsó vizet.
Miközben a tanítvány tartotta a poharat, ő elkezdte tölteni. Egyszer
csak túlcsordult, de ő tovább öntötte a vizet.
- De Mester nem látod, hogy kifolyik a víz a pohárból? - kérdezte a
tanítvány.
- Na látod, mondta a Mester! Csak az üres pohárba lehet tölteni, a
teliből kicsordul. Na ezért nem tanítalak tovább, a te elméd már
annyira tele van, hogy nem képes befogadni az én tanításomat - mondta
és elbocsátotta a tanítványt.

Tanulság: Ha szert akarsz tenni a Tudásra, akkor célszerű kiüríteni az
elmédet!!! És tudnod kell hallgatni és meghallani.


A szarka és a gilice

Egyszer a szarkához
Gilice betoppan:
"Taníts, hogy kell fészket rakni,
Te tudod legjobban."

"Szívesen, húgocskám!"
Dolgozik már rajta,
"Csak így, csak úgy, csak, csak, csak!
Mindegyre azt hajtja.

Szótlanul ott ülni
Gilice is restell.
Búgó hangján: "Tudom, tudom."
Beszélgetni kezd el.

"Hát csináld, ha tudod!"
Szarka mond haraggal,
Félbe-szerbe hagyja dolgát,
S elrepül azonnal.

Szarkáéhoz képest,
Fészke gilicének
Ezért maradt csak egy darab-
Eddig tart az ének.
(Gyulai Pál)