Nagyon oxidalt alu tisztitasa
Kedves GURU!
Egy blogban találtam:
"Erről egyszer írtam egy cikket, pár mondatot itt kimásoltam:
Az alumínium öntvények tisztítását (blokkház, kerékagyak) Varró Ferenc,
a
Veterán újságban is megjelent ötletéből merítettük, ami a következő: 10
liter
40-45 fokos vízhez 0,75 kg trisót kevertem, majd belehelyeztem az alkatrészeket
.
3 órán keresztül áztattam, amelynek hatására sötétszürke réteg borította
a
felületet, amelyet folyóvízzel és ecsettel történő dörzsöléssel könnyen
el
lehetett távolítani"
Sok sikert, én nem próbáltam ki!
Szabó Imre
--
Üdvözlettel,
Imi mailto:
|
NaOH erősen oldja az Alumíniumot. Azonban a maratott felület kinézete erősen
függ az ötvözet jellegétől. Esetünkben valószínű, hogy magasabban ötvözött,
Mg-t, Si-t, Zn-t tartalmazó a fém. Végezhetsz próba maratást olyan részen,
ahol nem számít, ha csúnyább lesz. Az is elképzelhető, hogy fekete,
sötétszürke, barnás, esetleg foltos lesz. Szerintem minden oxidált réteget
eltüntet a nátronlúg. A szemcsés (kristályos) lefolyótisztító szer tartalmaz
NaOH-t, Al fémforgácsot. Ez a keverék a zsírral eltömített lefolyók
tisztítására lett kitalálva, a fémforgács szerepe, hogy oldódás közben
erős
habzás induljon be. Ez sokkal durvább, mint a gyengébb folyékony oldatok.
A lúggal való tisztítás eredménye tehát erősen kétséges, ráadásul
balesetveszélyes is! Ha a szemedbe fröccsen, nem lesz annyi időd, hogy
kimossad, megvakulsz! A maratás után 100%-ig tisztára kell öblíteni a
felületet, mert ha csak nyomokban is maró anyag marad a felületen, 2 hét
alatt ismét "kivirágzik".
Szerintem leginkább homokszórással foglalkozó iparos tudná szép fémtisztára
pucolni a korrodált felületet. A tisztított felület konzerválására nincs
tippem, de biztosan vannak spéci alumínium védő festékek, lakkok, bevonatok.
-gyu-
|