Arpi es a balaton 2.resz
Szoval, ott tartottam, hogy alltam a garazsajtoban, es csak
bamultam. Kezepen allt egy barna szinu rozsdahalmaz, ami
valamikor talan egy auto lehetett, amig nem erte
neheztuzersegi tamadas, es nem locsoltak le valami erosen
korrodalo anyaggal. Arra gondoltam, hogy meg egy MEH
telepen is elhajtananak vele minket a francba, nemhogy ebbe
valaha ket no be fog ulni. (Annyira senkit nem lehet
leitatni.) A dolgot tetezte, hogy az autonak kellemes
hasmenes szine volt. (Ezt ma ugy mondanak, "Hamvas, oszi
erdo - metal".) Egyebkent az egesz garazs ugy nezett ki,
mint egy lepusztult ocskavastelep. Korben a polcok tele
voltak zsufolva ezer eves, olajos, pokhalos auto- es ki
tudja milyen alkatresszel.
Ekkor ert oda Arpi, fejen egy puppal, amibol vidaman
csordogalt a ver az arcara. Egyebkent tok saros volt, mert
a fuzfanak koszonhetoen beesett a viragagyasba, ahonnan
(a "vodka" hatasara) csak nagy nehezsegek aran szabadult.
Lathatoan ez ot nem zavarta, mert el volt foglalva egy
akkora hengerfejtomitessel, hogy en eloszor azt hittem, egy
Kispolszki padlolemeze. "Nagyfater, baszki, te tankszerelo
voltal a Don-kanyarnal?"
Na, itt elkezdodott egy fel oras mese nagypapa ifju orarol.
Kozben Arpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott
hozza, hogy majd o.
En mondtam, hogy akkor en gyalog megyek. De nem, de igen.
Na, mondtam neki, hogy ha ki tud allni a garazsbol az
utcara, akkor vezethet. Arpi beult. Az alkohol koden at
homalyosan emlekezett, hogy ilyenkor mit is kell csinalni,
es gondolom, megprobalta beallitani a visszapillantot.
En csak azt lattam, hogy egy hatarozott mozdulattal letori
a belso visszapillantot. "Nagyfater, oszlik a verda!",
bosszankodott, majd nezet elore hunyorogva. "Mit nezel?"
kerdeztem tole. "Azt, hogy kiferunk-e a garazskapun."
(Egyebkent ez valahogy igy
hangzott: "azotygife'ru:ngeagara'sgabunnn".) A kapu olyan 3
meter szeles lehetett, ugyhogy elkezdtem aktivan felni. A
nagypapa vadul magyarazott, hogy mire vigyazzunk, Arpi
koncentralt, hogy kijussunk, en meg probaltam magam
bekotni, de az ov sehol. Ekkor (szamomra teljesen
varatlanul) padlogazzal beletolattunk a mogottunk levo
polcokba. Potyogott a sok alkatresz, en orditottam, mert
azt hittem, rank szakadt a garazs, a nagypapa orditott,
hogy jajj, az autoja, Arpi orditott, hogy o se maradjon ki
a bulibol. Igy elordibaltunk egy ideig, aztan (amikor mar
az osszes kutya uvoltott az utcaban), en atultem, nagypapa
a lelkemre kototte, hogy ovatosan vezetek, es elindultunk.
A Wartburg kicsit leamortizalodott hatul, de sokat nem
rontott rajta a dolog, leven, hogy eddig sem volt
kimondottan szalonauto-allapotban. Na, haladtunk szep
lassan, amikor Arpi bejelentette: "Hanyni fogok." Sajnos
azt elfelejtette hozzatenni, hogy most, azonnal, ugyhogy
mire megalltam, mar ott volt az oleben a materia. De jo!
Megalltunk, Arpi nagy nehezen levette a gatyajat (a nagy
resze arra ment), a tiszta reszevel ugyahogy letorolgette a
polojat es az ulest, es a gatyat bedobta az arokba,
mondvan, hogy nem birja elviselni a szagat, majd holnap
erte jovunk. Akkor mar eleg faradt voltam, es csak az
erdekelt, hogy minel elobb hazajussunk, ezert rahagytam.
Docogtunk az uton, Arpi egy szal ploban, mert hogy az
eldobott rovidgatya alatt nem volt semmi, en szenvedtem a
kormanyvaltoval, es nem lattam semmit.
Gyanitani kezdtem, hogy Arpi nagyapja takarekossagi
megfontolasokbol zseblampaizzokat szerelt a tompitott
helyere, mert a lampank kb. 20 centire vilagitott el.
Egyszer csak azt vettem eszre, hogy egy sotet alak mellett
huzunk el, akinek vilagitott az egyik keze. Ket valasztas
volt: vagy ET megsem ert haza, es itt telefonal a nagy
magyar ejszakaban, vagy a kozuti ellenorzes. Feltem, hogy
az utobbi. Sikerult a rendor utan kb. 30 meterrel megallni.
Gondolkoztam, hogy visszatolassak-e, de mivel akkor
vezettem kormanyvaltos autot eloszor, ez nem tunt
egyszerunek. Persze probalkoztam szorgalmasan, ugyhogy az
odaerkezo szervet hangos valtorecsegtetessel fogadtam.
Fiatal rendor volt, probalt laza lenni: "Nem birunk a
loerokkel? Szaguldozunk, mi? Na, lassuk a papirokat." A
helyzet az volt, hogy nekem akkor meg nem volt jogsim. Az
auton ugye, nem volt muszaki, es mint kiderult, a forgalmit
sikerult ott hagyni Arpi nagyapjanal. Probaltam a helyzetet
finoman, adagolva vazolni, hogy a forgalmi meg van, csak
otthon hagytuk, es persze az en jogsimat is, de Arpie itt
van, csak o ivott egy kicsit, es mivel torvenytisztelo
fiatalemberek vagyunk, ezert nem akart volan moge ulni.
Pechemre Arpi egy kicsit pontatlanul merte fel a helyzetet,
es megszolalt: " ma', mer alitottak meg ezek
minket?". A rendor ravilagitott Arpira, es visszahokolt.
Mondjuk nem csodalom, mert Arpi ugy nezett ki, mint aki egy
kulonosen perverz szado-mazo orgiarol jon, ahol jol
megvertek, lehanytak, es elvettek a ruhajat. De a rendor
visszahajolt, es elkezdte behatoan vizsgalni Arpit. Egyszer
csak felall, es odakiabal a rendorautohoz: "Gyere csak,
Pista, meg van a vonatos gyerek!". Puff, keszen vagyunk.
Ezek most keresztullonek minket, es elkaparnak az utszeli
arokban. Ekkora pechunk nem lehet. Odaert Pista. (Akkora
lelogo harcsabajusza volt, hogy meg ebben a helyzetben is
majdnem elrohogtem magam.) Benez, meglatja Arpit: "Hat, ez
az Arpi, az X. Y. unokaja." Hoppa, itt tenyallas van. A
rendor ismeri a nagypapat.
Lehet, hogy megis megusszuk? Elmeseltettek velem, hogy mi
tortent, rohogtek Arpin, de meg nem engedtek el. A
fiatalabb mindenkeppen bosszut akart allni az allomason
elszenvedett serelmekert. Egy ideig elvitatkoztak a
rendorok, hogy mi legyen, aztan a fiatal visszament a
kocsihoz, es elkezdett vadul radiozni, aztan
visszjott: "Na, mehettek."
"Teged meg, ocsi, meg ne lassalak meg egyszer jogsi nelkul
vezetni, ertve vagyok?" Volt koztunk kb. egy ev
korkulonbseg, de valami azt sugta, hogy ezt ne tegyem
szova. Rendorok elviharzottak, es mi is elindultunk. Nem
akartam elhinni, hogy ennyivel megusztuk. Hat, nem usztuk.
Mentunk kb. ket kilometert, amikor megint kek villogo tunt
fel mogottunk. Azt hittem, ugyanazok a rendorok, de nem.
Ezek harman voltak, es mindharman odajottek. "Kiszallni a
kocsibol!" (Na, ezek sem udvariaskodnak foloslegesen.) Arpi
elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem
hatotta meg oket. Kiszalltunk. "Kezeket a kocsira, szeles
terpesz." Mit volt tenni, megcsinaltuk. Ekkor elment
mellettunk egy turistabusz. Mivel a rendorautonak egett a
lampaja, es rank vilagitott, eleg jol latszottunk. El
tudom kepzelni, mit gondoltak a buszon levok, amikor lattak
Arpit vilagito feher seggel egy rendorautora hajolni. Egy
darabig elrohogtek rajtunk a rendorok, aztan elengedtek.
Ekkor ertettem meg, hogy a fiatal rendor szolt a
tobbieknek, es valoszinuleg a Balaton osszes rendore rank
vadaszik, hogy Arpin rohogjenek. Negyszer allitottak meg.
Egy rendor le is fenykepezte, mondvan lesz min rohognie
oreg napjaiban. Nagy nehezen hazaertunk, es en megfogadtam
(sokadszor), hogy Arpit kerulni fogom a jovoben, de persze
nem tartottam be.
(Folyt. kov.)
|
