Libia: visszaemlekezes 11 ev tavlatabol
(8. resz)
Igazsag szerint az ut tovabbi reszerol sok konkret emlekem az
idobeli tavolsag miatt nem maradt. Dzserma utan folytattuk
utunkat hazafele. Ujra elertuk Szebhat, majd a varos utan egy
utelagazasnal letertunk Brak fele. A Brakig vezeto utszakasz
atvagja az Ubari homoksivatag keleti nyulvanyat. Ezt a tajat a
homokdunek, a klasszikus homoksivatag uralja. Az utat helyenkent
ugy befujta homokkal a szel, mint ahogy nalunk a hoval teszi.
Mikor mar tul sok a homok az uttesten, jon egy talajgyalu es
letisztitja az aszfaltot. Az emlitett keleti nyulvany deli reszen
huzodo, nagyjabol Szebhatol Ubariig terjedo oazislancnak a
nyulvany eszaki oldalan megtalaljuk a parjat. Kb. 100 km hosszan
talalhatok itt oazisvarosok Braktol Edriig.
Erdekes egyebkent, hogy a "sivatag" szo a koznapi tudatban a
homoksivataggal azonos, holott a homoksivatagok a Szahara
teruletenek csak 10%-at boritjak. Sokkal gyakoribbak a kisebb
mertekben felaprozodott kozetekkel boritott felszinek, a hammadak
es a kavicssivatagok, a szerirek. Ketsegtelen azonban, hogy a
vegtelen, hullamzo homoktenger es a kulonfele, szel altal formalt
alakzatok esztetikajaval az utobbiak nem vetekszenek, ezert aztan
minden, sivatagokrol szolo fotosorozatnak ezek a sztarjai.
Braknal az ut nyilegyenesen eszaknak fordul, szinte a hosszusagi
korrel parhuzamosan halad. Megint egy szakasz, ahol a
legkozelebbi kis telepulesig 370 km az ut. Borzongatoan gyonyoru
resze volt ez utunknak: a vegtelen, vadikkal szabdalt tajban az
egyeduli civilizacios elem az aszfalt keskeny csikja, melyen alig
talalkoztunk masik autoval. Ahogy tortunk elore eszak fele, ugy
csokkent a homerseklet, hiszen mar kifele mentunk a Szaharabol es
kozeledtunk az egyelore meg tavoli tenger partja fele.
Elhaladtunk a Haszuna es a Szauda-hegyseg kozott es a 29.
szelessegi kor tajan mar a Magyarorszagnal is nagyobb teruletu
Voros Kosivatag (Hammada al-Hamra) keleti peremenel jartunk. A
30. szelessegi kornel az ut eszak-nyugat fele kanyarodik es
lassan kezdenek feltunedezni a telepulesek. Egy helyen utszeli
"autoscsardara" bukkantunk es kedvunk tamadt egy igazi ebedre. Az
enyhen romos csarda mindossze egy lepusztult etkezohelyisegbol es
egy hasonlo allapotban levo konyhabol allott. Az etkezoben egy
billego asztal es ket nyikorgo loca szolgalta a vendegek
kenyelmet. Egeszen rejtoi hangulatot arasztott. A deli
sziesztaban megzavart tulaj kedvetlenul kerdezte, hogy mit
akarunk enni, de bolcsen figyelmeztetett, hogy csak egyfele kaja
van. Oda se neki, rendeltunk, mint Csekonics baro es
birkagulyashoz hasonlo birkagulyast kaptunk sok level, mialtal az
etek elfogyasztasahoz a kanal nelkulozhetetlennek bizonyult.
Kanal azonban nem volt csak villa. Sajat kanalaink a cuccok
melyen lapultak a kocsikban, elobanyaszni semmi kedvunk nem volt,
ezert aztan Matyas kiraly modszerevel elve a szaftot kenyerhejbol
formalt alkalmatossaggal meregettuk ki. Egyebkent a kaja nagyon
izlett es mig vartunk ra, felfedeztem, hogy az epulet
villanyoraja a magyar Ganz gyar termeke. Kis hazank tehat itt, a
Szahara peremen is buszken kepviseltette magat.
Lucullusi etkezesunk utan immaron sokadszorra teleittuk magunkat
es a ket ora mulva feltuno Mizda varosanak erintesevel
visszaerkeztunk a civilizacioba. Mizda egy tipikusan lepusztult
libiai varos, egy nagy, torok kori varrommal a szelen. A varrom
tulajdonkeppen megeri, hogy raszanjunk egy orat, de tele van
szemettel, kobor macskakkal es kutyakkal. A taj is fantasztikus,
a varost koros korul alacsony tanuhegyek es vadik veszik korul.
Ha az ember felmaszik egy ilyen magaslatra es del fele tekint,
egy oriasi lakatlan teruletet lat maga elott: a korabban emlitett
Voros Kosivatag kietlen, napfenyben izzo meszkoplatojat. Az
europai nyuzsgeshez szokott leleknek ez a halott terulet ijeszto
lehet. Engem inkabb vonzott es akkor meg nem tudtam, hogy egy
masik utamon majd modomban lesz kozelebbrol is latnom.
Mizda utan Garian kovetkezett, egy varoska, amelyet nagyon
kedveltem szep fekvese es kornyeke miatt. Egy legalabb 700 m
magas, a tengerparti Dzsefara siksagbol szinte meroleges falkent
kiugro fennsik peremen fekszik. Ha erre jartunk, mindig
megalltunk, hogy a meredeken leszakado hegyeket es a tavolabb
latszo siksagot megbamuljuk. Egy kis peksegben isteni kenyeret
lehetett kapni es a varos utan nem messze agyagedenyeket gyarto
muhelyekre es egetokemencekre bukkantunk. Eleg randa keramiakat
csinaltak itt, turistacsalogatonak szant remseges giccseket,
palmafas-teves tanyerokat, kis mecseteket agyagbol es egyeb
borzalmakat. Sokat kellett keresgelni, hogy egy-egy szebb
tanyerra vagy kisebb vazara, edenyre bukkanjunk.
Gariannal aztan keletre fordultunk, Tarhuna fele es Homsznal
kijutottunk a tengerparti foutvonalra. Ejszaka ertunk vissza
kiindulasi helyunkre, Miszurataba, 3000 km megtetele utan. Aznap
nem okozott gondot az elalvas.
Most, hogy utunk vegere ertem, nehany szot szolnek utitarsaimrol
is. Vezetonk, mint korabban mondtam, egy svajci nemet srac volt.
Faradhatatlansagan, jo kedelyen, megfontoltsagan, utvonal- es
nyelvismereten (francia, nemet, olasz, angol, arab, es a magyart
is elkezdte!) kivul kulon ertekeltem, hogy semmifele eloiteletet
nem taplalt az akkori szocialista orszagokbol erkezettekkel
szemben, sot inkabb veszekedett velunk, hogy mi miert vagyunk
annyira nyugatimadoak. Utazott velunk egy masik, egy "igazi"
nemet is, egy valodi tagbaszakadt german, szoke haj, kek szem,
sorpocak es kifogyhatatlan vidamsag. Tarsasagunk doyenje egy
idosebb cseh ember volt, aki lathatolag nagyon nehezen turte a
fizikai faradalmakat, de soha, egyetlen egyszer sem panaszkodott
vagy hatraltatott minket, fiatalabbakat. Vegul voltunk mi ketten,
sivatagba vagyo magyarok. Ma mar, tobb kisebb-nagyobb uttal a
hatam mogott bizton allithatom, hogy ritka szerencses csapatot
sikerult osszeallitanunk. Segitokeszseg, tolerancia, vidam
hangulat, erdeklodes a latnivalok irant, munkakedv es mindenfajta
folosleges kalandorsagot nelkulozo megfontolt tervezes: mindez
megvolt kis csapatunkban es nagyban hozzajarult ahhoz, hogy
mindig szivesen emlekezzek vissza erre az utra. Ezen az uton
talalkoztam eloszor, ha csak egy villanasnyira is, a Szahara
vilagaval es bevallom, orokre szerelmese lettem ennek a tajnak.
Hogy miert, arra racionalis magyarazat nincs. Csak. Mert ilyen a
szerelem termeszete.
Egy nalam avatottabb szerzoparos, Szurovy Geza es Mathe Laszlo
ekeppen fejezi be "Fenyek a Szaharaban" cimu konyvet:
"Neha kemeny, ugy mondjak, kegyetlen ez a fold, pedig inkabb csak
oriasi. Meghatarozott torvenyei szerint el, nem rossz, nem jo, es
csupan hatalmas volta az, ami az ember szamara felelmetesse
teszi.
Ha jol mukodik a terepjaronk, egeszseges a tevenk, van eleg
ivovizunk, uzemanyagunk, elelmunk, takaronk, tudunk tajekozodni
es ismerjuk a celunkhoz vezeto utat - tokeletesen jol erezhetjuk
magunkat, es elmondhatjuk, hogy kaprazatosan szep ez a taj. A
fenyek a Szahara felett: a langszinu alkonyok es a
szivarvanyszinu hajnalok, a perzselo fenyben ego sziklak es a
borotvaeles arnyekok, a selymes homokdombok sziporkazo
kvarcszemcsei - felejthetetlenek. Kiserozenekent a szel dalol,
zug, sistereg, zummog, serceg, tombol vagy lehel: a porszagu
szel, ami hangjaval neha kulonos modon a csendet idezi.
De ha elromlik a kocsi, kilyukad a vizestomlo vagy eltevedtunk, a
csend hatborzongato lesz, a levego fullaszto, a sziklak
alattomosan ellensegesek, a szinek tompak, a feny banto, a taj
gyilkosan tuzelo - konyortelen..."
folyt. kov...
|
