Kedves Ferenc!
hix.nyelv #278, >:
> De a semlegesnem ott is eltunt, ahol nem volt kelta szubsztratum, igy
> egesz Italiaban.
Óvakodnék a folyamatot teljes egészében a keltákkal magyarázni, de mivel már
részletkérdéseken vitatkozunk, szerintem nem hagyhatók figyelmen kívül az
alábbiak:
Észak-Olaszországban éltek kelták már a birodalmi idők előtt. A Rubicontól
északra az Alpokig terjedő részt i.e. 3-2. sz. határán hódították meg a
rómaiak, és nevezték el kelta lakóiról Galliának (majd később az Alpok mögött
másik Gallia meghódításakor Gallia Cisalpinának, ill. Galia Togatának).
Magának Milánónak a régi Mediolanum neve is kelta etimológiájú: 'a síkság
közepén fekvő (vidék)' ill. 'középső síkság' (FNESz).
[Megjegyzés: A kelta "Alpokon túli Gallia" i.sz. 48-ban megkapta a 'ius
honorum'-ot, vi. lakói ettől lehettek római tisztségviselők: és lettek is. A
birodalom hanyatlásával a periférák erős nyelvi hatása figyelhető meg Rómában
is, és a legközelibb, legközvetlenebb hatást a kelta provinciák tették.]
Kiss Sándor a Világ nyelveiben így ír: "Történeti szempontból az olasz nyelv
az Itáliában, valamint a római kori Gallia Cisalpinában kialakult latin
nyelvváltozatok folytatása, északon egészében újítóbb, délen egészében
konzervatívabb jelleggel".
A fent említett újítások mennyisége korrelál a gall területtől való
távolsággal, olya annyira, hogy a La Spezia - Rimini vonaltól délre lévő
nyelvjárások Bartoli szerint nem az észak-olasszal, hanem a román-dalmáttal
alkotnának nyelvi egységet appenini-balkáni zóna néven.
Az olasz irodalmi nyelvben a fentieknek megfelelően megtaláljuk a románban
élő semleges nem megfelelőjének maradványait, vö. l. "ovum" > o. "uovo"
'tojás' - "uova" 'tojások" nem "*uovi", l. "bracchium" > o. "braccio" 'kar' -
"braccia" 'karok' nem "*bracci", l. "murus"(!) > o. "muro" 'fal' - "mura" a
"muri" mellett.
Ez utóbbinál két folyamat is megfigyelhető: (1) Nemcsak, hogy kimutatható az
olaszban a semleges nem jelenléte, hanem még terjedni is tudott, így az
eredetileg hímnemű "murus" is hasonult. (2) Ez a paradigma utólag olvadt be a
hímnemű főnevek közé, és ez a folyamat ma is tart (vö. "mura" > "muri").
Hangtanilag az is belátható, hogy a fentiek közül legalább az egyik, a
"braccio" délről származott át az erős északi befolyás alatt álló toscanai
dialektusokon alapuló irodalmi nyelvbe, ottani formájának "*braggio"-nak
kellene lennie (vö. é-o. "stada" ~ d-o. "strata").
Ez utóbbi változást, vi. a magánhangzóközi zöngésedést is Bertoli óta a kelta
szubsztrátumhoz szokás kötni. És ezt megtaláljuk mindenütt, ahol csak két nem
van: l. "amicus" 'barát' > p., sp. "amigo", fr. "ami", rr. "amei" - o.
"amico", r. "amic". (A franciában és a rétorománban a másodéles szavakban a
zöngés mássalhangzó el is tűnt.) Itt az olasz ugyan nem mutat zöngésedést, de
ahogy a mondás tartja: az olasz nyelv "lingua toscana in bocca romana"
'toscanai nyelv római ajakon', azaz észak-olasz nyelv közép-olasz kiejtéssel
[vi. az olasz is egy keveréknyelv :-))]. Ennek megfelelően az észak-olasz
területen "digo" 'mondok' van "dico" helyett, "nevode" (sőt milánói "neot")
'unokaöccs' van "nipote" helyett stb., sőt az irodalmi nyelvben is "lago"
'tó' (< l. "lacus"), "piegare" '(meg)hajlít, (meg)hajt' (< l. "plicare") stb.
szerepel. Vagyis ez a hatás is megvan az olaszban, csupán az izoglosszája
északibb, mint a kétneműségnek.
A fentiek alapján megállapítható, hogy az olasz irodalmi nyelv hangtana közép-
olasz jellegű, de nyelvtanát tekintve a kelta hatásokat sem nélkülöző északi
két nemű dialektusokra épít, befogadva egyes délebbről származó
háromneműségre utaló elemeket. (Miközben a délebbi nyelvjárások nagyobb
mértékben erodálódva közeledtek nyelvtanilag a normatív északhoz.)
|