Sziasztok!
Elvittek oda, aztán vissza ahol voltam. Figyeltem mi folyik. Tetszett,
mert voltak újdonságok. Ámuldozót játszva magamban nevetgéltem.
Közbeszólni nem akartam, pedig éreztem hogy kéne, ám egyrészt
hiábavalónak gondoltam, másrészt akkor sokkal kevesebb produkciót
láttam volna.
S úgy gondoltam - a nálamnál sokkalta intelligensebb és
harsányabb=tahóbb hazug/elmebeteg szónokkal szemben nem
érdemes fellépni, csak mert az ösztönök parancsolják.
Másképp kell, de hogy miként az nem publikus, sajnálom, hiszen a
falnak is füle van.
A gyulés meghirdetett tárgya ez volt: Miként orizzük meg
egészségünket e mocsokban, melybe csöppentünk? (ld. emberi
környzetszennyezés)
Az elhangzott javaslat:
1. Rémüljünk meg!
2. Legyen eros lelkiismeretfurdalásunk!
3. Haladéktalanul méregtelenítsük magunkat sejtszinten, aztán
bélszinten, aztán stb.
4. Akit csak tudunk vegyünk rá hogy ugyancsak detoxikálja magát a
cég termék-katalógusában található - csodás gyógyulásokkal
kecsegteto kipróbált termékekkel. (s minden más cég terméke
tökéletlen/ártalmas persze)
5. Csak azon orvosokban bízzunk, akik a cég szolgálatában állnak.
Más:
Kérem bovíteni e felsorolást, ill. belekötni ahol kell:
Agymosáshoz értok szerintem:
1. katonai kiképzok
2. vallási hittérítok
3. különféle kofák
4. szakadár történelem-búvárok ill. ostörténetkutatók
5. sztárügyvédek
6. vásári kikiáltók
7. szószátyár pletykás vénasszonyok
8. egyes politikusok
9. egyes riporterek
10. titokzatos jelenségek botcsinálta kutatói
Fentiek sikerének egyik titka, hogy mind bobeszéduek, s
1.rajongásra bíztatnak valamit fetisizálva,
2.ellenségképet festenek valakikrol/valamikrol,
3.összefogásra és harcra szólítanak.
Módszerük:
1. a tudomány eredményeire hivatkozás
2.ripacskodás
3.beszámoló csodás gyógyulásokról
4.összezavarás
5.elhallgattatás
6.a kételkedok megszégyenítésének kilátásba helyezése
A módszer katonai (a gének kiválóan müködnek). Bevallom, nekem ez
is tetszik. Meri-e rámsütni bárki, hogy ez hiba?
1. Elore tudom, hogy meg se mer mukkanni!
2. Ha mégis, hát azt megkeserüli!
Zoli
|