Sziasztok!
Azert irok mert kivancsi vagyok a velemenyetekre. Volt egy komoly
kapcsolatom, mar ugy volt, hogy osszekoltozunk, tehat lakas, berendezes
minden megvolt. Am akkor a sors kozbeszolt. A baratom rossz tarsasagba
keveredett, verekedes lett a vege, s az egyik fiut ugy erte az utes, hogy
tolokocsiba kerult. A baratomat bortonbe zartak hat evre. Elobb irni sem
birtam neki, annyira kiabrandultam s eliteltem ot, hiszen miatta valaki
orokre mozgaskeptelenne valt. O viszont nem bunozo, ezt tudom. Nem
gonoszsagbol tette, nem tervezte el, hanem hirtelen indulatbol, ami szinte
mindannyiunkbol kitor olykor, csak nem vegzodik ilyen szerencsetelnul.
Tudom, hogy a baratom lelkileg ossze volt torve s azota is emeszti magat
azon amit tett. De nincs mit tenni, ezzel egyutt kell eljen. Idovel irtam
neki es elkezdtunk levelezni. Evek teltek el es nemsokara szabadul. En pedig
nagyon felek, hogy akkor mi lesz? Nem a baratomtol felek, hogy esetleg
bantani fog, hogy ismet duhbe gurul, hogy visszaesik. Nem! Az emberektol
felek. Attol felek, hogy ujjal mutogatnak majd ram, sot meg a gyermekeimre
is es ugy erzem, ezt nem birnam ki. Egy olyan ember mellett, aki buntetve
volt, en is meg lennek belyegezve, es nem tudom, hogy ezt vallalni tudom-e?
Vannak napok, hogy minden konnyunek tunik s varom, hogy szabaduljon, hogy
egyutt legyunk, hogy ne legyek egyedul. Masnap viszont ram tornek a
ketsegek. Ti mit tennetek a helyemben? Osszekotnetek-e az eleteteket
valakivel, akit mondhatni egesz eleteben kisert majd a multja?! Egesz nyaron
nem irtam neki, de minden reggel megkerdezem magamtol, hogy irjak-e? Tudom,
a valaszt csakis en adhatom meg erre a kerdesre, de szuksegem van a
tanacsotokra es oszinte velemenyetekre!
koszi Andrea
|