>Ti hogy unnepeltek? :-)
>Judit
Valoszinuleg szuk barati tarsasagban, mivel az arak itthon is elszalltak,
valamint mert nem szeretek nyilvanos helyeken bulizni. Na nem azert, mert
netan elallatiasodnek, hanem mert pl: imadok foldon ulni, tarsasjatekozni es
ha megzuhanok akkor egy par percet szunditani. Ezeket pedig nem igazan
lehet, teszem azt egy etteremben.
Az Y2K-rol pedig, hogy nehany informatikus ismerosomet idezzem: Baromi jo
uzlet nehany cegnek es embernek. Azaz nem tartjak akkora problemanak mint
ahogy azt a media sugalja.
>Erre szeretnék mindenkitol kérni hogy, tessék, meseljen mar egy
>"étkezési napjat".
>Melyik étkezést eszik, mit eszik, mit iszik, hol eszik (otthon vagy mas
>helyen) foz-e valamit, melyik konyha felszerelése hasznal, szerinte mit
>jellemzik a magyar konyha vagy melyik a legkedvencebb étkezés. Mit
>rögtön gondol, amikor a "turo" nevét olvassa ?
>Elore köszönöm mindenkit a valaszaért.
>Tessék ehhez hozzatenni ha ferfi vagy leany, hany éves és honnan valaszt
>(falu vagy varos + megye), Bernadette
Mivel ket muszakban dolgozom ezert uzemi koszton elek foleg. E mellett
viszont mind a felesegem mind pedig magam is egesz jol fozunk ( errol egy
masik Otthonkas is tanuskodhat :0). A nejem levesben es sutemenyekben
kivallo, mig magam az egytal etelek es fofogasokban szoktam remekelni.
A nejem imadja a robot gepet, ez magyar gyartmany es egy alapgeppel tudsz
keverotalban dagasztani, habot verni, keverni valamint mindezeket kezben
tartva is elvegzi a geped, tehat nem vagy a keverotalhoz kotve. Na persze
tartozik hozza, meg egy botmixer is melyet szinten az alapgaphez kell
illeszteni. Azaz nem kell mindegyik funkciohoz kulon meghajtot venni, hanem
csak a kiegeszitoket.
Valamint a mikro is nagy nepszerusegnek orvend nalunk, es alig varjuk, hogy
vegre ki tudjuk fizetni a ZEPTER edeny keszletunket, hogy hasznalhasuk
vegre.
A magyar konyhara jellemzo a leves mint elso fogas, a husos fofogas melyhez
savanyitott zoldsegeket is talalunk az emesztes konnyitesehez. Valamint
desszertnek a sok finom sutemeny altalaban gyumolcsos illetve lekvaros
toltelekkel.
A legkedvencebb etkezesem az amelyiket nyugodt korulmenyek kozott
fogyaszthatom el otthonomban es amelyiken szamomra izletes eteleket ehetek
akkora adagban amakkoraban csak akarok!
A Turorol a korozott, a toros csusza, valamint a turos palacsinta jut
eszembe.
Amugy mint kiderulhetett ferfi vagyok, 30 eves Pecs varosabol, Baranya
megye, Magyarorszag
Andras
|
Most már azért rá tud végre rendesen lépni a lábára, csak ilyen átok
gyenge ne volna. Jó nagy ütést kapott, kijött belőle minden erő, pukkadjon
meg, aki az autót kitalálta. Persze ő is hibás, ha a hülye fejével elé nem
ugrik, semmi baj nem volna, pedig hát van országút odahaza is, eljuthatott
volna a tudatáig, hogy létezik forgalom. Eszébe jutott, hányszor rohant át
az országúton a tengerpartra menet meg visszafelé, s azon törte a fejét,
körülnézett-e. Nem tudott visszaemlékezni. Valahogy az egész falu olyan
távoli emléknek tűnt előtte, mintha nem egy hete jött volna el, hanem
legalább egy éve. Csak egy emlék volt friss és eleven, a csütörtök éjszaka,
kinn a tengeren a hajóval. Be kellett volna vonni egy reffet, amikor kiért a
nyílt vízre, hülyeség volt olyan nagy vitorlával haladni. Ha szél alatt
indult volna el, olyan messzire kisodródik, hogy vissza se tud evickélni a
vihar előtt, aztán hogy hol ér partot, ha egyáltalán partot ér, csak Neptun
tudja. Lehet, hogy két reffet is be kellett volna vonni. Illetve ha igazán
őszintén végiggondolja, egyáltalán ki se kellett volna menni a tengerre.
Igaz persze, szüksége volt egy kis nyugalomra, azt pedig csak a tengeren
lehet megtalálni. Egyszer látott valami embert egy filmben, arra már nem
emlékszik, miről szólt a film, de az ember örökké ideges volt, ha tengerre
kellett szállnia, mert félt a tengertől. Jókat mulattak rajta anyával meg
Gaston bácsival, hisz náluk senki se félt a tengertől, senki az egész
faluban, kivéve Macskát. Ő utálja a vizet, bár azért néha elmegy halat fogni
a sekélyesbe, amikor a parton kószálnak. De annyira senki se szereti a
tengert, mint ő, még a legöregebb hajósok se. Neki az egyetlen barátja.
Vagyis majdnem az egyetlen, mert Nat is a barátja és Frančois Charvel, no
meg Frančoise, Martine és kicsit még Jean-Pierre is, de olyan barát senki se
lehet, mint a tenger. A tenger a legősibb dolog a világon, ősibb a
szárazföldnél, és sokkal nagyobb is nála. Az Atlanti-óceán területe
melléktengerekkel együtt nyolcvankétmillió-kétszáztizenhétezer
négyzetkilométer, százötvenszer férne el rajta Franciaország, egyszer
kiszámolta. De ez csak a felszín, mert lent a mélyben sokkal nagyobb
területek vannak. Akkora hegyláncok, amikhez képest az amerikai
Sziklás-hegység csak vakondtúrás. Meg síkságok, rétek, nagyobbak, mint egy
fél kontinens. És rengeteg élőlény. Ha a föld állatai leköltöznének a víz
alá, a tengeriek meg kijönnének, idefönt lépni se lehetne a zsúfoltságtól,
az óceán pedig olyan lenne, mint a sivatag. Amilyennek a szárazföldi
patkányok hiszik, akik csak a felszínt látják és azon se veszik észre az
életet.
Merre lehet innen a tenger és milyen messze? Délelőtt tíz óra van, akkor
arra van észak, valószínűleg dél felé van a tenger, vagy délkelet? Alighanem
a Földközi-tenger jóval közelebb van, mint az óceán, bár csak meleg tenger,
de mégis több, mint a semmi. Talán meg lehetne nézni egyik nap, ha kicsit
jobban mozog már, hátha Frančois Charvel levinné. Esetleg hogy beszéljenek
valami arrafelé lakó művésszel, de igazából a tengert megnézni. Cousteau
kapitány filmjein már látta, de jó volna közelről megismerni, tényleg nagyon
meleg-e. Hátha nem is olyan vacak. Az istenit! Ugyan hogy próbálhatná ki?
Ezzel a nyamvadt gipsszel nemhogy úszni nem tud, a víz közelébe se mehet,
mert szétázik a felcsapódó hullámokban. Ha ugyan vannak ott ilyenfélék. De
hát lenniük kell, sziklák mindenütt vannak, a tenger meg mindenütt
hullámzik.
Mint a _Ninette_ alatt akkor éjszaka. Jó kis hullámzás volt, vihar
előtti idő. Szinte érzi a sós permetet a szájában. Kicsit megdőlnek a
hullámzásban, az árboc lehajol és a vállára teszi a kezét...
-- Hahó, csibém, ébredj -- rázta meg a vállát Nat. -- Kész a kaja.
-- Nat?... mikor aludtam el?
-- Már jó régen. Az óramutatók az eget célozzák.
-- Én... én azt akarom mondani...
-- Bökd ki.
-- Ne haragudj.
Nat ránézett, aztán elmosolyodott. Nem kérdezte, miért ne haragudjon.
Fölborzolta a haját és csak annyit mondott: -- Gyere, mert kihűl.
Vasárnap délben a Dupré család éppen ebédhez ült, amikor megszólalt a
telefon. Angolul beszélt és Miss Duprét kérte. Joseph Dupré megcsóválta
fejét és átadta a kagylót lányának.
-- Itt Frančoise Dupré -- szedte össze az minden angoltudását.
-- Üdvözlöm, kisasszony. Ken Evans a Hilton szállóból, Hartford,
Connecticut. Egy kéréssel fordult hozzánk...
-- Igen?!...
-- Nos, örömmel jelenthetem, hogy a kért adatok megvannak. A mondott
időpontban csupán két Antoine keresztnevű francia állampolgár lakott
szállodánkban, egyikük azonban gyerek, így ön bizonyára a másikat keresi.
-- Így van.
-- Nos, ez a vendég Mr. Antoine Jeanneau volt, a Simonet és Társa cég
üzletkötője, aki december tizenkettedikétől a következő év január
harmadikáig maradt nálunk. Nyilvántartásunkban megtalálható a cég címe és
Mr. Jeanneau lakáscíme is. Melyiket óhajtja?
-- Mind a kettőt, ha lehet.
Felírta a címeket és tárcsázta Bordeaux-t. -- Mit gondol, monsieur
Boisrond, ez az igazi?
-- Aligha. Nincs nekünk olyan szerencsénk. De ha nem igazi, Sophie-nak
csak akkor szabad megtudnia, amikor már beszéltünk vele.
Vasárnap délben Gaston Moreau a világítótorony megfigyelőszobájában állt
az ablaknál és magyarázott.
-- Nem hiszem én azt, fiam.
-- Mit?
-- Hogy a húgod akár Charvelnél, akár Picard-nál van. Egyik se alkalmas
semmire, amit ő akarna tőlük. Charvel gyámoltalan, nyámnyila ember, Picard
meg örökké a nőket hajkurássza, iszik, kártyázik, rosszabb a hét ördögnél.
Gaston lenézett a mélybe, a parti sziklákon megtörő hullámokra. --
Mondjon mást, apó. Egy lélek nem jut eszembe, akit Sophie ismer és nincs
itthon a faluban. Márpedig azt mondta, hogy ismerős vigyáz rá.
-- Talán csak meg akart nyugtatni.
-- Ezt meg én nem hiszem, apó.
-- Jól van, legyen, ahogy gondolod. -- Martinet apó hátrament a
toronyszobában, s az asztalon kezdett kutatni a papírok között. Gaston
követni akarta, de eszébe jutott a figyelés, visszatért hát az ablakhoz.
Nézte a tengert, amit az utóbbi napokban nemigen szeretett. Mindig
Sophie jutott róla eszébe, aki úgy beszél a tengerről, mint puszipajtásáról,
aki megvédi bárki és bármi ellen, mert ő a legerősebb. Szép kis barát.
Önmaga elől miért nem védi meg? Nem bántotta senki, azaz remélhetőleg nem
bántotta senki, egyedül a saját ostobaságának köszönheti, hogy most valahol
az ország másik felén kóborol. Tessék, már megint ott az az eszement
Frančoise, most meg a sziklákon ugrál. Lesodorja a hullám, beveri a fejét és
megfullad, mire bárki odaér, vége lesz. Mit lehet csinálni ezekkel,
megkötözve tartani? Az istenit neki, mekkora hullám jön!
Nocsak, nem sodorta le. El se érte, megtört a lendülete a szikla
oldalán, a lány csak vizes lett egy kicsit. Van esze ennek is, kifigyelte,
hol biztonságos, ő meg aggódhat itt a feje fölött. Mire innen leér, a
sziklafalat körbekerüli, félóra is beletelik; ha az apó van itt, neki még
többe. Ha ott bajba kerül, hát egyhamar nem számíthat segítségre.
-- Jó napot, itt Martinet beszél -- szólalt meg az apó a háta mögött.
Megfordult, a telefont látta a kezében. -- Hagyhatok egy üzenetet Charvel
úrnak? Köszönöm. Mondják meg neki, amint telefonál, hogy hívjon fel. Igen,
Martinet apó. E-vel és t-vel. Köszönöm. Az egyik megvan, fiam -- fordult
hozzá --, még Picard számát kell megkeresnem. Addig figyelj csak tovább, a
lánnyal meg ne törődj, nem lesz semmi baja.
Ördöge van az öregnek, kitalálta, min jár az esze. Persze ő is látta
nyilván odalent. Tessék, most megcsúszott. Nem esett le, az igaz, de ami
késik, nem múlik, egyszer rajtaveszt.
Frančoise mérgesen nézett a hullámoktól simára csiszolt sziklafelületre,
amin megcsúszott a lába. Még sose fordult elő. Megtapogatta megütött
testrészét, s felnézett a világítótoronyra. Az ott alighanem Gaston bácsi,
szerencsére nem pletykás típus. Bár az se lenne baj, ha Caroline Frémont
látta volna, aki aztán elmondaná az egész osztálynak. Bánja is ő, nincs az a
fiú, aki ide ki merne jönni, főleg a városiak közül.
Odaintett neki, de nem nézett többet abba az irányba. Még nem árulta el
Gaston bácsinak a nagy újságot, és nem akarta, hogy meglássa az üdvözült
kifejezést az arcán.
|
