Egy hete múlt, hogy letette Martine elé a padláson talált leveleket.
Azóta több minden történt vele, mint máskor egy év alatt, kiderítette a
perpignani címet, odautazott, megszökött, Avignonba jött, találkozott Nattal
és Frančois Charvellel, talált két hamis apát és elütötte az autó. Egy
héttel ezelőtt meggyőződése volt, hogy megtalálja az apját, méghozzá nagyon
hamar. Most nem tudja már, mit gondoljon. Claude két számot adott, míg ő
kórházban volt, Nat mindkettővel beszélt és egyik se jöhet szóba. Nem tudja
ugyan, mit beszéltek, itthonról hívta őket, de tudja, hogy Nat felismerné az
apját, ha vele beszélne. Tegnapelőtt azzal vádolta, hogy nem tesz meg
mindent, nem szedi ki a legapróbb információt is abból az emberből, de már
tudja, hogy igazságtalan volt. Valahogy meg kellene mondani Natnak is. Aztán
ha felépül, keres tovább, egyelőre nem sokat tehet, várnia kell, hogy végre
járni tudjon. És hogy Frančois-nak sikerüljön megcsinálnia a rádiót, bár nem
valószínű, hogy Gaston bácsi akármi használhatót tudjon mondani, Frančoise
remek barátnő, de úgyse fog nyomokra bukkanni éppen az ő házukban, ahol az
egész életét töltötte és nem talált semmit.
Várni kell. Vagy jelentkezik végre a rádión, vagy a rendőrség talál rá.
Öt napja múlt, hogy megszökött tőlük a festő házánál. Azóta egyetlen hír
jött felőle, a beszélgetés a nagybátyjával. Ha ez a Frančoise nem ilyen
lehetetlen, most tudná, mit akarnak és hazajönne. Mert ő is akarná, ezt
érzik mindketten. Most várhatnak tovább, amíg előkerül. Meg a hírre az
amerikai szállodából, de azzal se mennek sokra, ha nincs kinek apát mutatni.
Reménytelen. Elhagyta valahol a rádiót vagy lemerült az eleme. Esetleg
nem akar vele beszélni, fél, hogy beméri az adást, mintha ugyan tudná
ezekkel a semmi eszközökkel. De ha ez kell, beszél a rendőrséggel és
beméreti, amint megszólal végre. Ha ugyan megszólal. Ja igen, az ismerős. Ki
az ördög lehet az? Régi ismerős, azt mondta, nézzük csak, ki nem volt itthon
az utóbbi néhány napban?
Szombaton se történt semmi. Amióta sikerült az autó elé ugrania, megállt
minden, Claude nagy ritkán előáll egy érdektelen pasassal, Frančois Charvel
nem megy kérdezősködni sehová, azóta semmi se történik. Itt a bizonyíték az
árvaház ellen, ha ő nem hajtja a dolgot, akkor nem megy -- most jól látható.
Ha árvaházba kerül, azon nyomban lehúzhatja a rolót, a keresésnek fuccs.
Isteni mázli, hogy a balesethez nem jöttek ki a rendőrök, ezt is Natnak
köszönheti. Meg hogy nem zsebelték ki már napokkal ezelőtt, azt is. Meg hogy
nem csinált hülyét magából Le Pontet-ban... Meg ezt a Claude-ot a
használhatatlan címeivel, azok is jobbak, mint a semmi, legalább nem
tépelődik, vajon mit tudhatnak azok az emberek monsieur Vincent listáján,
legalább tudja, hogy semmit. És főleg hogy most itt van mellette, tegnap
szabadnapot is kivett, eteti, ápolja, mint egy testvér. Soha nem tudja
eléggé megköszönni neki. Még a bőrdzsekijét se vette föl és a haját se
festette pirosra, azt mondta, múlt hétvégén szórakozni volt, ezen a héten
beteget ápol, a jövő héten majd megint szórakozik, kell a változatosság.
Szombaton se történt semmi. Sophie nem jelentkezett, a rendőrséget
megint felhívta, de csak azt válaszolták, keresik. Persze hogy keresik, ezt
magától is tudta. Moreau hallgat, Frančoise se jelentkezik az amerikai
szálloda híreivel, no, nem mintha számítana.
Délután volt egy látogatójuk, madame Pernoud a gyámügytől, még egyszer
szemrevételezte a lakást, s elbeszélgetett velük Sophie hollétéről.
-- Nem hiszem, hogy ez különösebben csökkentené az esélyeiket, madame
Boisrond. Nem kötözhették meg.
-- Ennek örülünk -- mondta Martine.
-- Igen -- bólintott Jean-Pierre --, de utólag visszagondolva talán mégis
jobb lett volna pár méter madzagot rátekerni.
Nevettek. -- A nagybácsi megbízható ember?
-- Hogy érti a kérdést?
-- A tőle kapott hírekre gondolok, szavahihető embernek ismerik?
-- Hogyne, természetesen. Ha ő azt mondja, hogy Sophie állítása szerint
jól van, akkor Sophie valóban ezt mondta. És Sophie se szokott hazudni,
akarom mondani, nem emlékszem, hogy valaha hallottam volna hazudni. Jól van,
ez az egy biztos. És egy régi ismerős vigyáz rá. Azóta töprengek, ki lehet
az, mert így rábukkanhatnánk.
-- Talán az a festő, akinél...
-- Nem, nem -- rázta fejét Jean-Pierre --, hozzá kimentek a rendőrök
kérdezősködni, meg hát ő nem is régi ismerős, egy órát se voltunk ott.
-- Értem. Nos, reméljük, hogy megkerül -- állt fel madame Pernoud. -- Addig
is közölhetem, hogy a gyámhatóság szerint önök megfelelő nevelőszülők,
alkalmasabbak, mint a Dupeyron házaspár.
Kis időbe telt, míg felfogták. -- Vagyis...
-- Vagyis ha a gyerek előkerül és beleegyezik, akkor a maguké.
A falu összes lakója itthon van, ezt nem volt nehéz kideríteni. Csak
végigmegy az ember az utcákon, itt mindenki mindent tud, egy lélek se
hiányzik, kivéve ugyebár azt az egy bizonyosat, aki már nagyon hiányzik,
mert hogy itt valami disznóság történt, az biztos. Talán gyerekrablás. Most
mindenesetre fogja magát és bemegy a városba, utánanéz a tanároknak és az
osztálytársak szüleinek, hátha köztük van az az ismerős. Közben pedig benéz
a rendőrségre és megkérdezi, mit tudnának tenni, hogy bemérjék Sophie
rádióját. Ha nem vállalják, akkor megkeresi a katonaságot vagy a
titkosszolgálatot, bánja is ő, kit.
A tengerparton bandukolt, a sziklafal fölött. Pár napja még odalent
rohangászott a fövenyen, kergette a sirályokat. Ott megy a _Béatrice,_ alig
látszik, kinn van már a nyílt tengeren. Reméljük, jó útja lesz. Hát az mi?
Lenn a fövenyen apró alak szaladgált és kergette a sirályokat.
Gaston megtorpant, előrehajolt, ellenzőt csinált a tenyeréből. Hát
persze, Frančoise Dupré, látszik a hosszú szőkésbarna haja, az ellenfényben
vörösesnek látszik. De ugyanolyan viharkabátja van, mint Sophie-nak. Mint
két tojás, olyanok, dörmögte, amíg visszafordult az út felé, Sophie meg
Frančoise...
Öreg autó húzott el előtte, lakókocsival. Frančoise... igen, Frančois!
Ez az, Frančois Charvel egy olyan ismerős, aki nincs itt a faluban már egy
ideje, mióta is, valamikor a múlt héten utazott el, csütörtökön vagy
szombaton, Sophie is akkortájt tűnt el, akár ő is lehet az. Bár nem
valószínű. Hoppá! Meg is van. Thomas Picard, ő lesz az az ismerős. Jó két
hónapja nem járt itthon, valahol északon dolgozik. Eszébe se jutott volna,
ha nincs ez a szilvafa szemközt, Picard-nak ez a vesszőparipája, szilvát
nemesít, új fajtákat próbál létrehozni. Vagy Picard, vagy Charvel. Megeszi a
kalapját, ha van még egy szóba jöhető ismerős.
Akkor legjobb, ha egyből beugrik Martinet apóhoz, jól ismeri mind a
kettőt, ismer ő mindenkit. Tudja azt is, hol dolgozik ez a Picard. De ha azt
megtudja, akkor odamegy és elkapja, megnézi, hogy vigyáz az unokahúgára. Ha
egy haja szála meggörbült, hát kiskanállal se szedik össze azt az alakot.
|
BOGLARKA
> Attila, gratulalok, hogy sikerult befejezned a muvet. Ez azt jelenti, hogy
> most mar tobbet nem nyulsz hozza, vagy mondjuk egy evig pihenteted es akkor
> ujra olvasod es esetleg csiszolgatod?
Nem tudom. Eddig meg egyetlen regenyemet se fejeztem ugy be, hogy azt
mondhattam, no ez most kesz van es jo. Valamikor '93-94 tajan fordult
elo legutobb, hogy elkeszultem egy regennyel, azota csak Nicky es
Saunis volt, meg egy-ket elszort novella.
A Sophie az elso olyan regenyem, amit ki akarok adni. Ugy erzem, ezt
mar lehet. Ugyhogy most keresni fogok egy kiadot, s ha veletlenul
talalok, azok majd megmondjak, mit szolnak hozza. Csiszolni
mindenkeppen lehet rajta, dolgokat megvaltoztatni, a befejezest lehet,
hogy meg atirom; de lenyegeben nem valtozik mar sokat.
> Milyen erzes, amikor befejezel egy iromanyt? Megkonnyebbules?
> Uresseg? Orom?
Az orom jo szo. Uresseget is erzek kicsit, mert most nincs mit irni.
Persze a Sophie-t se irtam allandoan, volt ugy, hogy hetekig hozza se
nyultam, de egyutt elek a regenyeimmel, ha olvasok, latok, hallok
valamit, nyomban elgondolkodom, hogyan koszonhetne ez vissza
valamelyik konyvben. A Sophie-nal kevesbe volt ez igy, az igaz, hiszen
ott egy cselekmenyszal menten futnak az esemenyek.
Most marad a Nicky es a Saunis. A Nickyt nem tudom most irni, muszaj
elobb rendbe tennem a hatalmas szoveghalmaz kuszasagait, ehhez viszont
egyelore nincs energiam. A Saunisszal ugyanugy allok, mint akarhany
evvel ezelott, hianyzik az elszantsag, hogy leuljek es osszeszedjem a
sok ezer apro otletszilankot. Van egy harmadik regenyem, aminek
nehany honapja merult fel az otlete. Meg cime is van. De ahhoz, hogy
megirjam, meg kicsi vagyok. Talan harminc-negyven ev mulva.
|
