Meg javaban benne jarunk a nyarban. Az idojarasjelentok megint alabecsultek
a homersekletet az igert 32 fokkal. Annal sokkal melegebb volt.
Meglepetesemre megis oriasi tomeg ozonlott a tengerparti nagy
koncertterembe, a Sun Palace-ba. Tokioi szolistak, a Kyushu fosziget
zenekara es enekkara adta elo Verdi Requiemjet. A koncert karmestere a
zenekar foigazgatoja, az itt csak Kobaken-kent becezett, otthon is ismert
Maestro Kobayashi Ken-ichiro volt.
A Koncertterem tomve volt, korben a hatso sorok mogott is alltak,
mindenutt, az emeleteken is.
Nagyszeru eloadast produkaltak mindannyian. Ez a koncert is bebizonyitotta,
hogy ihletett es tehetseges karmester keze alatt atlagos zenekar es enekkar
is csodakra kepes.
Kobayashinak tokeletes elkepzelese van a murol, amit szuggesztiv lenyebol
fakadoan szinte "kivarazsol" mediumaibol az eloadokbol. Az eloadast nem a
hit, a vallasos bensoseg jellemezte. Itt oriasi erok, indulatok csaptak
ossze. A feszultseget csodalatosan keszitette elo a korus lehelet finom
Requiem es Kyrie blockja. Mint egy gregorian koral ugy szolt, hogy majd a
pillanatnyi csend utan ugy aradjon es tomboljon a Dies irae, ahogy en meg
soha nem hallottam korabbi koncerteken. Mintha a Sixtusi kapolna
Michelangelo festemenyei szolaltak volna meg. Tombok, szinek, mozdulatok
vegeerhetetlen kavargasban, mely ugy sodort bennunket valahova az orveny
melyebe a korus a dobok a fuvosok kavargasa, szopranok kialtasa mellett.
Komolyan az volt az erzesem, hogy ezt az erot nem lehet sem fokozni, sem
megfekezni, s vegul a falak rank dolnek. Meg soha nem hallottam a szamos
requiem koncerten olyan hatborzongtato felelmeteseggel szolni a korus
suttogasat a vegen ahogy a Quantus tremor-t enekeltek. Mintha porbol
elobukkano tomegek jelennenek meg ijesztoen, megelozve a fuvosok hires
belepeset, midon az utolso itelet harsonai megszolalnak. Itt mar nincs mit
gondolni, remelni. Itt mar minden akaratunkon felul es kivul tortenik,
nincs helye keresnek, vagynak, menekulesnek. S amikor mar fokozhatatlan es
szinte mar elviselhetetlenne korbacsolta Kobayashi a feszultseget, akkor
szolalt meg a csodalatos basszus szolam a Mors stupebit et natura....Ugye
meg van helye a konyorgesnek, a magrendito Recordare-nak, a Confutatis-nak,
Verdi legszebb melodiajanak a Lacrymosa-nak. A feszultseg egy pillanatra
sem lankadt a csendesebb reszeknel sem, a zenekar s a korus vegig hibatlan
partnere maradt a negy enekesnek. S a "vihar" ujra visszatert a
Confutatissal es ujra tombolt a Dies irae szinte belepreselve
mindannyiunkat a zsollyebe. S a hibatlan befejezes, a Hostias lebilincselo
quartettje, az eroteljes, dinamikus Sanctus, a szepseges konyorgo imadsag
az Agnus dei s a vegen a Libera me, Domine.
Majdnem hibatlan eloadas volt, tobb mint eloadas, hanem szertartasfele
esemeny, ami ket orara valami kozossegge formalt mindannyiunkat. Szinte
tapinthato volt a kozonseg kapcsolata a megszolalo zenevel s az eloadokkal.
Hatalmas elmeny volt.
Az eloadasnak megvoltak a hibai is, sajnos.
Nem lett volna szabad az Offertorio elott a feszultseget megtorni, bar mint
utolag hallottam mind a zenekar tagjai, mind a korus szinte osszroppant a
hatalmas szellemi feszultsegtol. Masik "hibapont" a tombolo siker
kicsikarta raadas, a Sanctus megismetlese. A Verdi Requiem, s egyaltalan
barmilyen requiem nem "visel el" semminemu raadast.
A szolistakkal nem voltam megelegedve, bar a japanok, akikkel beszeltem,
majd mindegyik elragadtatassal szolt roluk. Kivalo es hibatlan volt az alt
szolot eneklo Takemoto Setsuko. Elfogadhato, bar kisse teatralis Japan
legjobb tenoristaja Sano Sigehiro. A szopran gyengebb volt. Tul sok
technika, sok vibratoval a nem nagyon eros hangban, s erzelmi semlegesseg.
A basszus elfogadhatatlan volt. Ebben a muben nem szolalhat meg egy magas,
szinte baritonialis hang. Itt csak az olasz vagy szlav basszus hangoknak
van helyuk, kulonben felborul a szolok kozti kenyes egyensuly.
De mindezen hibak es gyengesegek megbocsajthatok, hiszen a mu
mindannyiunkhoz szolt hibatlan intenzitassal, oriasi muveszi erovel.
Tibor (Fukuokabol)
|
Sziasztok HANGosak!
Nem gondoltam volna, hogy az After Crying ennyire megmozgat titeket.
Orulok neki tobb szempontbol is.
>A zenevel amugy kiegyeznek (a hebe-hoba becsuszo - szamomra - gyengebb
>szerzemenyekkel egyutt is), a gyenge pontjuk szerintem mindig is a
>dalszovegek voltak. Nekem sokszor az jut eszembe roluk amit Moldova irt
Oszinten szolva nalam a zeneben a szoveg mindig haterbe szorult. A
dalszovegek sosem maradnak meg bennem, mig a dallamok az apro reszletekig.
Talan ezert sem zavart. Az enekkel viszont vannak gondjaim naluk. Nehany
helyen egy kicsit kidolgozottabb enekhangot varnek.
>Remelem azert nem veszed a szivedre nagyon, a sok piszkalodas ellenere en
is
>nagyon jo zenekarnak tartom oket, es csak azt tudom kivanni hogy bar sok
Egyaltalan nem. Latod, bar a kedvenceim, en sem gondolom tokeletesnek oket,
viszont a zenejuk oriasi hatassal van ram. Arrol nem is beszelve, hogy nem
is engem kritizalsz, hanem oket :-)
>Magyarorszagon produkalnak. Vedres Csaba szololemezet
Mar ezert is erdemes volt feldobni a temat. Nem ismerem, de ez lesz a
kovetkezo lemez, amit meg fogok hallgatni. Ugyanez a Torok Peter altel irt
Townscream egyuttes?
>Az After Crying zenejet en is szerettem. Nincs kizarva,
>hogy en keszitettem az elso demoanyagukat joval 90 elott.
>Sajnos csak egy lepusztult kazettan maradt meg az anyag.
Agoston!
Ez az elso kazettajuk, amit koncerteken arultak, es nem is jelent meg CD-n
(talán Opus 1. volt a cime)? Meg van az meg neked eredetiben?
Borbely Gabor
|
