Most of the news from Romania has been good. There are exceptions- hopefully
not many. The editorial below is from the Aug. 23 "Szabadsag" published in
Kolozsvar (Transylvania). I attribute it to a product of "freedom of
expression" . Not beneficial, but not necessarily alarming. (For those not
reading Hungarian, it deplores the unveiling of memorials to Antonescu, the
"superfascist" dictator during part of WWII. The encouraging part is the
reported lack of interest in the Romanian press.
Sorry about that... Andy.
> ==========================================================
Kétségtelen, lassan elfásultunk. De ennyire?
Néhány napja annak, hogy a mezôségi Nagysármáson ünnepélyesen felavatták
Ion Antonescu marsall szobrát. Figyelem a rádiót, a televíziót és a
lapokat, de az eseményrôl egyetlen sort sem fedeztem fel. Talán csak a
marosvásárhelyi sajtó reagált a hírre. Már ez sem lenne fontos?
Ion Antonescu rehabilitációja már a Ceausescu-idôkben elkezdôdött.
Egyszerre csak azt vehettük észre, hogy feledésbe merült áldatlan
tevékenysége, s nemkevésbé az a tény, hogy a fasiszta Románia
teljhatalmú diktátora volt, aki az utolsó lehetséges pillanatig
kitartott a náci Németország mellett. A román történelem kozmetikálása
során a marsallból elôbb lassan tragikus sorsú történelmi személyiség,
majd hirtelen nemzeti hôs lett. Ma már valóságos ünneprontásnak számít a
történelmi tények felemlítése.
Rontaná a szoboravatási ünnepség felemelô hagulatát annak elmondása is,
hogy Ion Antonescu már akkor kiagyalta „a zsidókérdés végleges
megoldásának" módját, amikor ez Hitleréknek talán még eszébe sem jutott.
Nemrég járt a kezemben a kérdés szakavatott bukaresti kutatója, Benjamin
Lya történész által összeállított dokumentumkötet, amely 624 oldalon
tette hozzáférhetôvé az 1940-1944 között a zsidókérdéssel foglalkozó
korabeli minisztertanácsi ülések jegyzôkönyveit, határozatokat,
jelentéseket, levelezést és tanulmányokat. Aki csak belelapozott ebbe a
hatalmas dokumentumtárba, azonnal megismerhette a történelmi tényeket.
Csakhogy a jelek szerint kevesen tették.
A marsallnak az elmúlt hét végén immár a harmadik szobrát leplezik le
Romániában és az elsôt Erdélyben. Persze, ezúttal is magas egyházi
méltóságok jelenlétében. A mostani nagysármási ünnepségen maga Andrei
gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel a szobrot — ahogyan azt
hasonló alkalmakkor már megszoktuk nagyszámú fô- és kisebb pap
jelenlétében, akik összességükben a „magas papi gyülekezetet", avagy
szláv eredetű szóval a „szobort" alkotják. Éppen Nagysármáson kapott a
fasizmus egyik jeles figurája szobrot. Ott, ahol a fasiszták 126
ártatlan zsidó férfi, asszony és gyermek életét oltották ki egyetlen nap
alatt 1944 szeptemberében. Tudom, a románok azonnal azzal védekeznek
majd, hogy a sármási vérfürdôt nem a román, hanem a magyar fasiszták
produkálták. Ez azonban semmit sem jelent az adott helyzetben, hiszen az
áldozatokkal az a típusú nemzeti és faji türelmetlenségi politika
végzett, amely akárcsak a kommunizmus áldozatai esetében, „nemzetiségre
való tekintet nélkül" elítélendô. Ezért is számít az új nagysármási
szobor az áldozatok emléke meggyalázásának.
Persze, Andrei érsek is tudja, hogy Antonescu kezéhez százezrek vére
tapad. Tudnia kellene azt is, ami az idôk során szintén meghamisítódott
és mitologizálódott: hogy a Vasgárda uralma idején egy sor román
városban pogromok voltak, s a transznisztriai pokol gyilkosságaival
együtt a román fasizmus zsidó áldozatainak száma mintegy 270 ezerre
emelkedett. S azt is tudja bizonyára, hogy az ország brutális
romanizálási akcióját szintén Antonescu vezette, aki 1941. szeptember
6-án céljait a minisztertanács ülésén ekképpen határozta meg: „A mi
célunk Galícia állam létrehozása kell hogy legyen, amely bennünket
Németországgal összekössön, s amelybôl ki kell takarítanunk a zsidókat
(să fie curătată de jidani), a zsidókat és a szlávokat is, úgy, ahogyan
én harcolok most, hogy Besszarábiából és Bukovinából kitakarítsam a
zsidókat és a szlávokat (...) Több tízezer zsidónk van még, akiket
szintén át szeretnék dobni Oroszországba." Hogy mi fűtötte a Conducător
antiszemitizmusát? Olvassuk el három hónappal késôbbi, december 4-i
minisztertanácsi kijelentését: „Amikor a zsidók elleni intézkedést
meghoztam, nem az egyén ellen, hanem azon kollektivitás ellen léptem
fel, amely a román nemzetet kirabolta. Én a nemzetet védem. A zsidó
közösségnek fizetnie kell, és ezt szervezetten kell megoldani (...) Ezt
kérem önöktôl (...) Találjanak nekem megoldásokat arra, hogy a román
állam tulajdonába vehesse a zsidók kezében lévô aranyat."
Antonescunak csak részben sikerült célkitűzéseit megvalósítania. A
teljes eredmény elmaradása nem rajta múlt, hanem a történelem
alakulásán. A román politika korán felismerte, hogy a háborút
Németország esetleg elveszítheti, s erre a lehetôségre is bebiztosította
magát. 1942 után a tömeges kivégzéseket beszüntették, s a zsidókérdés
megoldását a tömeges kivándoroltatásban vélték felfedezni. Mindegy hova
mennek ezek az elemek — jelentette ki a második embernek számító Mihai
Antonescu 1942-ben —, a Bugon túlra, avagy Transznisztriába, esetleg a
Földközi-tengeren túlra, Palesztinába, fô az, hogy a mi területeinkrôl
eltakarodjanak. A távlati tervek pedig az idôk során nem sokat
változtak. Évtizedekre meghatározója maradt a romániai nemzetiségi
politikának az, amit a marsall az 1943. november 6-i minisztertanácsi
ülésen mondott: „Ha a körülmények megsegítenek, és megnyerem a háborút,
legyenek biztosak benne, más megoldás nem létezik, mint a kisebbségi
tömegek elköltöztetését lehetôvé tevô reform, amelyet azért kell
megvalósítanunk, hogy ezeket a kisebbségi tömegeket a román elem
életterébôl eltávolítsuk".
Ma az állami televízióban a magyarságot vádolják a román ellenzéki
pártok a romániai gazdasági hatalom megszerzésére irányuló, s az
állambiztonságot gazdasági eszközökkel aláaknázó tavékenységgel.
Legutóbb a Tokay György-Valeriu Tabără-Adrian Năstase hétfô esti, Vartan
Arachelian által vezetett beszélgetésben. Mi leszünk Románia újabb
zsidói?
Antonescunak Nagysármáson szobrot emeltek. Az ünnepséget a szélsôséges
román pártok és szervezetek, illetve a Román Ortodox Egyház és a
Művelôdési Minisztériumnak alárendelt Maros Megyei Történelmi Múzeum
rendezte. És erre adta áldását Andrei gyulafehérvári ortodox püspök. És
errôl hallgat mindenki, a magyarságot beleértve. Mintha mi sem történt
volna. Igaz, annak idején a zsidók sem hitték, hogy bajuk eshet.
Elfásultunk? Nagyon remélem, hogy nem.
Tibori Szabó Zoltán
Állatok
(3. old.)
1. A vizesek
A rucákból két sereg lett, de az egyik kotló igen hamar felmondott
nekik. Látta, miféle népséggel
|