Gyerekek, nekem konnyu, en csak kibicelek.
Amit irtam, az szerintem is kemenyen hangzott, a valosagban sokkal
szelidebben zajlott le, mint mondjuk egy szulo-kamasz vita, amikor meg
ugye en voltam a kamasz. Meg hangos szovaltasra sem kerult sor, eleg
volt kimondani, hogy mi ezt maskeppen gondoljuk, rogton engedtek.
Egyszeruen arrol volt szo, hogy ilyen gyereknevelesi ugy kapcsan dolt el
vegleg es egyertelmuen, hogy bizony felnottunk, nem a szuleinktol
fuggunk tobbe, hanem immar a mi gyerekunk fugg tolunk. Ugy is
mondhatnam, hogy a szuleinket lefokoztuk (vagy eloleptettuk?)
nagyszulokke. Azonnal felvettek az ezzel a szereppel jaro
viselkedesmintat, talan mar vartak is, hogy meglegyen ra az alkalom.
Tudat alatt bizonyosan.
Ami az unokalathatastol valo megfosztast illeti, hat ezzel nem kellett
fenyegetozni, mert ez a szandekainktol fuggetlenul letrejott:
Magyarorszag ellenkezo vegeiben eltunk, evente egyszer, esetleg ketszer
latogattuk meg a nagyszuloket. Aztan, mikor a fiam befejezte az elso
osztalyt, akkor disszidaltunk. Azota 7 tenger meg egy rakas sziget van
kozottunk, idoletolodassal, telefonszamlaval, mindennel.
A felesegemmel ilyen dolgokrol beszelgetve merult fel, hogy a fiunknak
mi ketten vagyunk a rokonai csak. Mindenki mas, unokatestverek,
nagyszulok, nagynenik es bacsik messzebb vannak, mint a meseben. A
legtobbjuket nem is ismeri, ha igen, akkor is csak kisgyerekkori emlekei
vannak feloluk.
|
