Csak a tisztanlatas vegett: a zenetudomany mar legalabb husz eve
lezarta a vitat a folott, hogy Bach milyen hangszerre szanta ezt a
muvet. A Kunst der Fuge egyertelmuen, ketsegbevonhatatlanul
billentyus hangszerre -- valoszinuleg leginkabb csembalora -- keszult.
Akit a tema bovebben erdekel, annak ajanlom Wilheim Andras kivalo
osszefoglalo tanulmanyat, amely Kocsis Zoltan 1983-as (?)
hanglemezfelvetelenek boritojan olvashato. (Hogy a CD kiserofuzetebe
is belekerult-e ez a remek iras, azt nem tudom.)
Mellesleg nem ez Bach egyetlen olyan billentyus muve, amelyet
partitura formajaban jegyzett le (ez adott okot ugyanis a rengeteg
talalgatasra az eloadoi apparatust illetoen). Ugyanigy irta le a Von
Himmel Hoch koralvariaciokat (orgonara), a Musikalisches Opfer egyik
ricercarjat (csembalora), meg meg valamelyik muvet (most nem jut
eszembe, melyiket). Ez a lejegyzesi mod akkoriban mar kicsit
divatjamultnak szamitott, de a 17. szazadban meg mindennapos volt.
Termeszetesen ez nem jelenti azt, hogy a muvet "nem szabad" mas
hangszerosszeallitasban eloadni. Nyilvan -- a kor szellemet ismerve
-- maga Bach sem emelt volna kifogast a darab ilyen atdolgozasai
ellen. A tenyen azonban mindez nem valtoztat: a Kunst der Fuge Bach
legmonumentalisabb csembalomuve.
Varga Gyorgy
|
