Sziasztok!
Egy elgondolkodtató írást adok most közre, innen:
http://www.thesecret.hu/dirty-cash_keisla#comment-133232
Egy részét beidézem.... : "Csaknem három éve kezdtem komolyabban foglalkozni
a Titokkal, a vonzással. Akkoriban történt, hogy hirtelen embertelenül
sok
szabadidőm lett, és kedves..., én is utálok unatkozni. Persze a szellemi
munkát mifelénk nem ismerik el munkaként, az csak naplopás, és szórakozás,
én azonban tudom, mennyit dolgoztam az elmúlt években. Igaz, magamon
dolgoztam, de mindig abban a reményben, hogy másoknak is hasznot hajt majd
egyszer.
Természetesen akadt két fő szempont, ami miatt különösen érdekelt a vonzás
törvénye, a Titok, és ezek működése. Ez a két fő szempont pedig pénz és
szerelem - mert ugye mi más?
A szerelemmel is eljutottam egy pontra, nevezetesen oda, hogy ott egye
meg
a
fene, tudok élni nélküle is. Persze ez csak átmeneti állapot, azért nem
hagyom ám annyiban ilyen könnyen, csak hát van fontosabb is. Az ember
hajlamos elodázni, amit elodázhat, de vannak dolgok, melyeket nem
halogathatunk. A megélhetés márpedig ilyen dolog.
A lentebb terjengő szóözön nem más, mint háromévi kemény munkám eredményének
egy része.
Mindazt, amit itt leírok, három éve még nem tudtam volna leírni, s ennek
oka
végtelenül egyszerű. Jelesül az, hogy nem tudtam róla. Tehát mindazt, amit
itt magamról elmondok, ne úgy értsétek, hogy ez vagyok én, világéletemben
ez
voltam, és tudom, hogy ez voltam, és mindent tudatosan csináltam - ó nem!
Ezt mind a tudatalattimból bányásztam elő, azon óráim során, amikor is
kerestem a választ, miért teremtek magamnak folyton nehéz anyagi
körülményeket, és miként tudnék ezen változtatni - magamban.
Ahhoz, hogy a körülményeinken változtassunk, a bennünk lévő, tudat alatt
begyökeresedett hit-, hiedelem-, és meggyőződésrendszert kell feltárni,
megismerni, és a tudatos tudatunkba emelni. Ugyanis a körülményeinket az
úgynevezett tudattalan tudat teremti, más néven tudatalatti, amire mostanság
azt mondják, helytelen kifejezés. Én mégis maradok ennél, mert így többen
értik, jobban értik, mire gondolok.
Szóval amikor meditálsz, valójában a tudatalattidban elraktározódott
élményeket, érzéseket hozod felszínre azzal a céllal, hogy azok ne
teremthessék tovább a körülményeidet anélkül, hogy neked bármi beleszólásod
is lenne, vagy egyáltalán tudatában lennél ennek a folyamatnak.
A tudatalatti tartalmazza az összes gyermekkori élményeinket, és főleg
az
általuk gerjesztett érzéseinket, nagyjából 10-12 éves korig bezárólag.
A
vonzás, mint olyan, leginkább az érzéseinkre reagál. Szó, és gondolat
mindössze annyiban segítenek minket, hogy felhívják a figyelmet az
érzéseinkre - melyek teremtenek. Egy-egy érzés anélkül búvik meg bennünk,
hogy tudomásunk lenne róla, ám testünk energiamezejében igenis jelen van,
meghatározza azt, vagyis meghatározza kik vagyunk, mik vagyunk, és minden
érzés vonzza a neki megfelelő történéseket, körülményeket. Épp erre a
felismerésre épül a kineziológia tudománya (is).
Mindez nagyon, de nagyon fontos, nem győzöm elégszer elmondani, mennyire.
Mert sokan itt buknak el. Odafigyelnek szavaikra, gondolataikra, érzéseiket
azonban figyelmen kívül hagyják, márpedig az érzések azok, melyek
kíméletlenül bevonzzák a nekik megfelelő eseményeket.
Vagyis elengedhetetlen, és nagyon fontos, hogy az ember kiismerje, mikor,
milyen helyzetben miféle meggyőződések szerint cselekszik - felfedezze
magán
a piros gombokat -, az a meggyőződés mikor és hogyan lett sajátja, sajátja-e
egyáltalán, ezt a meggyőződést miféle események és külső körülmények
táplálják és miért, és ha változtatni szeretne ezen, mi lenne annak módja.
Bennem mindig élt egy érzés, hogy az Isten, ha létezik, engem bizonyosan
nem
szeret. Erre tisztán emlékszem, már gyerekkoromból. Na, ugyebár, ez EGY
MEGGYŐZŐDÉS.
Na de hogyan üthet gyökeret egy ilyen meggyőződés egy nyolc-tíz éves
gyerekben - mert akkoriban már tudom, hogy dolgozott bennem.
Választ keresve az ember lánya kutakodni kezd magában, az emlékei között
abból az időből, aztán csak engedi, hogy feltáruljon ott benn valami, és
felszínre törjenek a dolgok.
Hangyaszorgalommal dolgozó szülők, egy báty, jóval később egy húg és egy
öcs. Apu dolgozik a gyárban, anyu a jelvényüzemben, később a postán. Anyu
általában előbb hazaér, mint apu. Egy percet sem pihen, nekilát főzni.
Dühös, ingerült, agresszív. Rettentően fáradt. Mindig dühös, mindig ingerült
- mindig fáradt.
És itt egy érzés: Én végtelenül sajnálom Őt. Sajnálom, de nem értem. Ha
annyira fáradt, miért nem pihen? Miért nem tesz le mindent, és adja meg
önmagának azt, amire leginkább szüksége lenne...egy kis pihenést? Hisz
ő
felnőtt, nem gyerek, mint én, neki nem parancsolhat senki, azt csinál,
amit
akar.
Ha rákérdezek, azt feleli, nincs időm, nem lehet.
Miért nem?
Mert KELL A PÉNZ.
Mindezt haragosan, mérgesen, mintha minderről én tehetnék.
Most rám haragszik?
Miért haragszik énrám?
Csináltam valami rosszat?
Ugyanis anyu megfőz, mire apu hazaér, de nem ülünk le ebédelni, hanem
felkerekednek, és kivonulnak a bérelt földekre, ahol mezőgazdasági munkával
igyekeznek pótolni azt, amit a gyárban nem tudnak megkeresni. Építkeznek.
Többnyire engem és a bátyámat is magukkal visznek a földekre. Mi ketten
eljátszunk körülöttük, de anélkül, hogy egy szót is szólnának hozzánk.
Anyunak és apunak soha nincs ideje ránk. Sötétedésig kinn vagyunk a
földeken. Hazaérvén anyu holtfáradtan enni ad nekünk, megfürdet bennünket,
sietős, gyors mozdulatokkal, s én végig azt érzem, micsoda egy mocsadék
vagyok, amiért még én is gondot okozok neki.
Érzés: Én csak egy kolonc vagyok anyu és apu nyakán. Úgyis annyi bajuk
van
szegényeknek, és akkor még velem is kínlódnia kell szegény anyunak.
Következmény: Visszahúzódó, magába zárkózott gyerek leszek, akiben folyton
ott az érzés, hogy mindenkinek terhére van, plusz terhet jelent, és
olyannyira sajnálja anyut, aput, meg akinek gondot okoz, hogy igyekszik
láthatatlanná válni. Keres magának elfoglaltságot, amivel leköti magát,
és
alig szólal meg, nemigen szól senkihez, esetleg a testvérkéjéhez, akivel
közös a sorsa.
Amikor óvodába visznek, ez a meggyőződés alaposan felerősödik. "Ahá, szóval
megszabadultak tőlem, méghozzá rövid úton!" Az oviban továbbviszem a már
begyökeresedett energiamintát, azaz mindenkinek kitérek az útjából, nem
akarok zavarni, kolonc lenni, gondot okozni. Elkerülök mindenkit - s
elkerülnek engem is, mert azt gondolják, senkit sem szeretek, magamnak
való
vagyok. Én egyre morcosabb, dacosabb és mérgesebb vagyok, amiért senki
sem
áll velem szóba, és igen, mogorva leszek egy idő után. Hagyjon engem
mindenki békén! De közben - titkon - olyan rettenetesen vágyom a szeretetre,
a törődésre, hogy lassan az életemet adnám egy jó szóért.
Anyu és apu továbbra is mindig fáradt, ideges, és ha kérdezem, miért, a
válasz: muszáj dolgozni, kell a pénz, majd megtudod te is, ha nagy leszel.
Szeretnek, tudom, hogy nagyon szeretnek, de ez nekem kevés.
Hat-nyolc éves gyerek vagyok, akinek szép lassan kialakul az elképzelése
a
"PÉNZ" mibenlétéről. A pénz az egy rettenetes szörnyeteg, aki elszakítja
tőle aput és anyut, akiket ő csak titkon imádhat, mert soha nincs idejük
foglalkozni vele. Még megölelni sem nagyon szokták, arra nincs idő, mert
kell a pénz, vagy mert "holtfáradtak vagyunk, és pihenni szeretnénk,
játszatok valamit."
Ráadásul ez a pénz nevű szörny itt sompolyog valahol, és nyálcsorgatva
lesi,
mikor lesz belőlem is felnőtt, hogy énrám is rám vethesse magát, és alaposan
megadhassa a napomat. Akarok én egyáltalán felnőtt lenni ezek után? "
Ennyi. Elgondolkodtató, miért nem sikerül nekünk a pénz szerzés.
Önkorlátozzuk magunkat ilyen, magunkkal cipelt koloncokkal! --
Dancs Jánosné Anikó Oriflame Menedzser
my.oriflame.hu/anikooriflame
|
