Kedves Réka!

Nekem az alábbi könyvek vannak meg:
- Gyerekként egyre jobb
- Hétköznapi csodák
- José Silva: Agykontroll
- José Silva: Ultra kézikönyv
- Újabb hétköznapi csodák

Nem tudom honnan töltöttem le, de szívesen elküldöm, ha kéred ezeket,
csatolva. Természetesen aki kéri, annak is elküldöm.
Szeretettel, István. (Bp.)

Kedves Lista!

A #4296-s levélben küldtem el egy "talált" írást a gyermeknevelésről.
Elolvastam ismét és még egyszer. Arra jöttem rá, hogy ezeket a
dolgokat talán először nekünk kellene megtanulnunk. Mert amíg mi sem
tudjuk, hogyan tanítsuk????????? Aztán ha mi már "gyakorló" szülők
lettünk ezekben a témákban, neki állhatunk tanítani a gyermekeinket.
Szeretettel, István. (Bp.)
>
- Feltétel nélküli szeretet: hogyan máshogy tudná ezt elsajátítani,
mintha Te magad gyakorlod vele szemben? Mindig éreznie kell, hogy
akkor is szereted, ha éppen rosszat tett, csúnyán viselkedett, vacakul
felelt, vagy rossz passzban volt és botrányosan sikerült a dolgozata.
Mindig csak a cselekedetét ítéld el, soha ne őt minősítsd, így
rendkívüli biztonságérzetet ad neki az, hogy tudja, akkor is értékes
embernek tartod, ha épp hibázott, nem úgy viselkedett egy
szituációban, ahogyan elvárható lett volna.

- Pozitív hozzáállás az emberekhez, empátia. Amikor valakire haragszik
és elmesél egy konfliktust, próbáld meg rávezetni arra, hogy
elgondolkodjon rajta, vajon az adott helyzetben mit érzett a másik
kisgyerek, miért tette azt, amit. Lehet, hogy mindjárt más fényben
látja majd az egészet. Mindenesetre rászoktatod arra, hogy
végiggondolja a történteket a másik szemszögéből is, tetteit ne
végletesen ítélje meg. Ha megtanítod, hogy a világ, az emberek
"színesek", nem lehet mindent a fekete vagy fehér, jó vagy rossz
címkével ellátni, sokkal empatikusabb, elégedettebb felnőtt lesz
belőle.

- Udvariasság. Tanítsd meg, hogy vállalja fel az ellenvéleményét, de
udvariasan fogalmazza meg. Ha képes udvariasan vitázni, sokkal inkább
elfogadják majd és nagyobb valószínűséggel fognak vele is udvariasan
beszélni.

- Mosoly, dicséret. Tanítsd meg rá, mennyire fontos az, hogy
észrevegye, ha valaki kedves volt vele, hogy mekkora ereje van a
mosolynak, a "köszönömnek" és a dicséretnek is. Ahogyan neki jólesik,
úgy másoknak is fontos, hogy elismerjék, ha valamit jól csinálnak.

- Bocsánatkérés. Nehéz megtenni, de nagyon nagy erény, ha valaki képes
belátni, hogy hibázott és bocsánatot kérni a másiktól. Volt már olyan,
hogy úgy érezted, valamit túlreagáltál, mert rosszul ítélted meg a
helyzetet, esetleg fáradt voltál és ingerülten beszéltél a gyerekkel?
Bocsánatot kértél tőle utólag? Ha igen, akkor jó úton haladsz, egész
biztos, hogy a gyermeked is képes lesz arra, hogy elismerje, ha
hibázott. Ezáltal közelebb kerül ahhoz is, hogy egyre ügyesebben
felelősséget vállaljon a tetteiért.

- Megbocsátás. Ha rávezetted az empatikus viselkedésre és a
bocsánatkérés rettentő nehéz feladata is jól megy már, egészen
biztosan könnyebben megy majd a megbocsátás is. Aki haragot tart és
bosszút forral, folyton a vele történt szörnyű eseményeket és
igazságtalanságokat sorolja, annak nem sok ideje marad arra, hogy
észrevegye maga körül a jó dolgokat. Pedig az elégedettség ott
kezdődik, hogy észreveszem mennyi minden működik jól, akár annak
ellenére is, hogy éppen valamilyen komoly problémával küzdök.

- A feladatokhoz való hozzáállás. Mesélj neki arról, hogy mennyire
utálod például a portörlést, azonban azt is tudod, milyen jó érzés, ha
tiszta a lakás. Mondd el, mennyivel jobb, ha megpróbál arra
koncentrálni, hogy a "nemszeretem" feladatokat mielőbb elvégezze, mert
minél tovább húzza-halasztja azokat, annál inkább bosszankodik rajta,
és egyre inkább a fejére nő. Az idő múlásával a feladat is egyre
nehezebbé válik, valamint a hangulata is egyre rosszabb lesz. Meséld
el, hogyan szoktad legyőzni az ilyen undok, mumus dolgokat: például
mindig beteszel valami jó kis rock and roll-t, amikor törlöd a port,
így könnyebben túljutsz az egészen. :)

Kedves Réka!

 

Azt hiszem, hogy a szerzői és kiadói jogok miatt itt nem illene letöltési
címeket megadni, de ha beírod valamelyik internetes keresőbe, hogy "silva
letöltés", kapsz jó néhány találatot.

 

A Youtube-ról Domján nevére keresve elég sok videofelvételt is találhatsz.

 

Egyre jobban

Zoli

Kedves István!

Köszönet érte, hogy foglalkozol Andrassew Ivánnal és segítesz felépülni 
a betegségéből :)

Szerencsésen túl van a műtéten, s ezért Neked is nagy-nagy hála!
Örömmel venném, ha továbbra is segítenéd őt a gyógyulásában!

További vidám, szép napot kívánok, köszönettel, Éva

Idézet a blogjából:


      A műtét <http://hix.hu/vNVrZ-andrassew.blogspot.hu

"Július 12-15. A műtétről semmit nem tudok, mert átaludtam. Anita, aki 
családilag nagyon jó barátom, szabadnapján bejött, beöltözött, hogy 
segítsen , vagyis rajtam dolgozzon a műtét alatt, belenézett a 
koponyámba (és nem én ültem ott benne egy karosszékben, ahogy egy 
bizonyos Ancsin Gergő képzelte, hanem egy daganat).
Nagyon jó, hogy Anita ott volt, mert az utolsó pillanatban elkezdtem 
attól félni, hogy a műtőben pánikolok. Befele. Félni a félelemtől. De 
aztán ez elmaradt, csak egy kicsit fáztam. Mondjuk nem csoda, ha az 
ember egy csöppet magányos bír lenni agyműtét előtt a műtő előterében. 
De nem volt idő ilyesmire, pillanatok alatt elaltattak.
Az első, amire emlékszem, az az volt, hogy valaki megkérdezte: ismerem-e 
ezt az embert. Pesze, ismertem, hiszen Wanda volt. Ő pedig megkérdezte 
, 
hány ujját mutatja.  (Hármat - csak arra az esetre, ha máskor, mással is 
próbálkozna.)
Ennyi egy agyműte`t, négycentis, takaros daganattal.
Utána az intenzív osztályon ébredtem. Kérgezgették megint, hogy tudom-e 
hol vagyok és miért. Hamar kitisztultam, bár egy darabig azt hittem, 
hogy azért, mert a bal karomat vágták le valami orvoskalózok. (Később 
Anita fölvilágosított, hogy műtét közben a fejem a bal karomon feküdt, 
nyilván nyomta, és álmomban fájt.)
Ahogy eszmélni kezdtem, elkezdtem ellenőrizni, hogy mim van meg nekem. 
A 
lábak jól mozogtak, a kezek is, láttam egy órát vagy tíz méterre, jól 
olvastam a számokat, egy orvost megkértem, hogy legyen kedves hozzon 
valami betűt. Talált egy orvosságos dobozt, jól tudtam olvasni a 
feliratokat. Ez volt a legfontosabb. A nővért megkérdeztem, hogy 
fittyed-e valamerre az arcom, kukucsál-e félrefele a szemem. Valamelyik. 
Mondta, hogy akkor szólna."
...

"Mindent összevetve ez a műtét csodás kaland volt, köszönöm mindenkinek.
Tartozom azonban jelezni mindazoknak, akik szeretnek, aggódnak, 
imádkoznak értem, és örvendeznek azon, hogy jól vagyok és mindjárt 
meggyógyulok, hogy ez egy olyan, életmentő műtét volt, ami esélyt adott 
arra, hogy megkezdődhessen a tűdőrákom és az agyamban maradt szétszórt 
apró daganatok kezelése.
Ez, ha minden adat rendelkezésre áll, hamarosan megkezdődik.
Nyilvánvaló, hogy - ha rajtam és a családomon múlik - legyőzöm ezeket a 
daganatokat, de az még nagyon messze van. Addig is hálás vagyok, ha 
együtt örvendezünk a részgyőzelmek után."